Szikora #nagyszínpadra küldi a Bieberst

Szikora Róbert az éppen ötödik slágerével élre törő Biebers egyik legnagyobb rajongója.

A The Biebers már az ötödik slágerével ostromolja sikeresen a legnagyobb rádiók játszási listáját, idén tavasszal pedig hatalmas bulikat toltak a Halott Pénzzel az ország legjobb klubjaiban. Természetesen az idei nyár sem marad #galaktikus tánczene nélkül, a zenekar ugyanis bejutott a NAGY-SZÍN-PAD verseny elődöntőjébe, ami miatt most különösen számítanak a rajongótáborukra. Ennek büszke tagja az egyik legsikeresebb magyar zenész, Szikora Róbert is.

Az R-Go frontembere az első budapesti koncertjükön látta a fiúkat és azóta figyelemmel kíséri a munkájukat és bátran számíthatnak rá szakmai kérdésekben is. Az Emerton-díjas zenész most a The Biebers mögé állt és büszkén mondta el a véleményét a bandáról.

– A színpad olyan hely, amit a jó Isten nekik szánt. Látszik, hogy találkozott pár ember és szeretik egymást. Ettől olyan egyszerű az egész – mondta az együttesről Szikra Róbert. A srácok kreatív stúdiója a megható mondatokhoz fantasztikus képekből álló videót készített, amely egyben meghívó is az április 25-i koncertjükre az Akvárium Klubba.

 

Comments are closed.