Sokismeretlenes egyenlet

A hétvégén Ausztráliában rajtol a 2017-es húszállomásos Forma-1-es versenyszezon. Sok-sok újdonsággal, új autókkal indul majd 40 év óta először Bernie Ecclestone nélkül a világbajnoki versenysorozat.

Amber-Ausztral_F1_2016-rajt

A Forma-1-es tulajdonosváltással tudható, vagy inkább vélhető volt, hogy más változások is történnek majd a királykategória háza táján, de az mindenkit meglepetésként ért január végén, hogy Bernie Ecclestone-nak, aki eddig teljhatalmú uralkodó volt, útilaput kötöttek a talpára. 40 év uralkodás után kell Mr. E-nek végül távozni az általa felépített és tökéletesített Forma-1 éléről. A Liberty Mediától az amerikai Chase Carey vette át Ecclestone helyét, aki „Tiszteletbeli Elnök” maradhat, de elismerte, hogy nem igazán tudja, hogy ez mit takar. Carey lett a vezérigazgató, s a munkáját segíti a „nyugdíjból” visszatérő Ross Brawn – mint ügyvezető igazgató – , aki a sportszakmai kérdésekkel foglalkozik, és az ESPN csatornától Sean Bratches, aki a médiamegjelenésekért felel. Három ember fogja ezentúl végezni, amit Ecclestone egy személyben vitt.

 Amber-Ausztral_F1_2016-dobogo

Tesztelés Barcelonában

A Forma-1-es csapatok február végén és március elején két közös tesztet hajtottak végre a napsütötte Barcelonában. Az már előre jósolható volt, hogy ezúttal komoly tesztelés folyik majd, s az itteni eredmények alapján előre látható lesz, hogy melyik csapat milyen munkát végzett az új autóján. Ez alapján elmondható, hogy a turbó-hibrid korszak Mercedes-dominanciája folytatódik idén is. Valtteri Bottas valószínűleg másodhegedűs lesz, s hozzásegíti Lewis Hamiltont negyedik világbajnoki címéhez. A Mercedes dolga nem lesz azért olyan könnyű, hiszen a Ferrari és a Red Bull az uralom megtörésére hajt.

A Ferrari szemmel láthatólag elvégezte a házi feladatot. Kimi Raikkönen végzett az időtáblák élén Barcelonában. Aztán következett a Mercedes, a Williams és a Red Bull. A középmezőnyben a csodaszép autóval rendelkező és úgy tűnik nem csak dizájn területén jeleskedő Toro Rosso végzett. A Red Bull fiókcsapatának autója mellett érdemes a Renault-t is megemlíteni. Nico Hülkenberg a nyolcadik legjobb időt futotta, de még van hova fejleszteni, ha a középmezőny élét céloznák meg. A Honda és a Sauber mérnököknek rengeteg tennivalójuk lesz az Ausztrál szezonnyitóig tartó időszakig és nagy valószínűséggel azután is.

Think Pink

A tesztelések utáni időszak egyik legnagyobb meglepetése a Force India bejelentése volt, mely szerint a BWT céggel kötött szponzori megállapodás értelmében az autó festése pinkre változik, hasonlóan a DTM-ben már megismert autókkal. Ezért a festésért egy elég jelentős összeggel (15-20 millió dollár) gazdagodik Vijay Mallya csapata. Stílszerű lett volna, ha egy ilyen színű autóba végül egy női pilótát ültettek volna, de ehelyett Sergio Pereznek és Esteban Oconnak jut a megtiszteltetés a férfias színűnek egyáltalán nem mondható autó vezetésére.

2017 elején derült ki, hogy a Manor idén nem fog rajthoz állni, így 20 autós mezőnnyel vesz rajtot március végén a világbajnokság. Nem titok, hogy a kis csapat anyagi nehézségekkel küszködött, amelyet új szponzorok és különösképpen befektetők bevonásával tudott volna rendezni. S bár érdeklődő akadt éppen elég, a tárgyalások végül megfeneklettek, s ennek a vége az lett, hogy a csapat bezárta a boltot. A három kis csapat, a HRT, a Caterham és a Manor közül ez utóbbi húzta legtovább, de mivel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kezdeti célkitűzését, egy olcsóbb Forma-1 létrehozására, nem sikerült megvalósítania, így a Manor is becsődölt.

Szélesebb abroncsok

A Pirelli mérnökei ezúttal sem pihenhettek a babérjaikon. Idén változnak ugyanis az autók abroncsainak méretei: az elsők 305 mm-esre, a hátsók 405 mm-esre nőnek, 10 mm-el az átmérő is megnő. Mi várható ettől? Nagyobb teljesítmény, növekszik a leszorítóerő, javuló köridők. A futófelület növekedése nagyobb tapadást, nagyobb kanyarsebességet hoz. A pilóták számára ez fizikailag megterhelőbb futamokat fog hozni, pedig fittség tekintetében már így sem álltak rosszul.

A rajongók már tűkön ülve várták a szezont, amely pár nap múlva az Ausztrál Nagydíj hétvégéjével el is kezdődik. Addig is nézzük meg, hogy mi történt 2016-ban Ausztráliában. Egy nagyon megosztó időmérő edzést egy eseménydús verseny követett Melbourne-ben, az Ausztrál Forma-1-es Nagydíj helyszínén. Nico Rosberg a 2015-ös év végén megkezdett győzelmi sorozatát 2016 első futamán is folytatta, s így zsinórban negyedik győzelmét gyűjtötte be. Csapattársa, a tavalyelőtti Melbourne-i győztes, Lewis Hamilton a második helyen ért célba. Őt a Ferrarival versenyző Sebastian Vettel követte a harmadik helyen.

Kimi Raikkönen nagyon jól szerepelt idén az előszezoni teszteken, de le kell győznie démonait Ausztráliában. 2013-ban felállhatott a dobogó legfelső fokára, majd 2014-ben hetedik lett. Azonban az ezt követő években a finn mindkétszer már a verseny elején kiesett. Ha jól megszívta magát a tesztek során, akkor még akár kisebb csoda is várható tőle a hétvégén.

Az Ausztrál Nagydíj nagyon ütős nyitánya lehet a szezonnak. A Melbourne-i egy nehéz utcai pálya, amelynek pont emiatt nem igazán jó a tapadása. Idő kell a „felgumizásához” és a letisztulásához. Elég egyenetlen is a pálya, s az ilyenkor jellemző változékony idő igencsak megkavarhatja a sorrendet. Nagy nézettség várható ezen a futamon, hiszen teljesen kiszámíthatatlan a verseny végkimenetele. Várhatóan minden szem idén a Mercedes és a Ferrari autóira fog szegeződni, már ha el tudjuk vonni tekintetünket a mezőnyből a pink színével, de már a szemnek kellemetlenebb dizájnjával kitűnő Force Indiáról.

A verseny és a pálya

Idén a 33. Ausztrál Nagydíjat rendezik meg, amelyből ez lesz a 22. Melbourne-ben. Ausztráliában rendeztek futamot Adelaide-ben is, de 1996-ban az Albert Park lett az ausztrál verseny helyszíne. Ez a futam tradicionálisan a Forma-1-es versenyszezon nyitó versenye. Ezúttal is nyári időjárás várja a Forma-1-es cirkuszt Melbourne-ben.

Az 58-körös Ausztrál Nagydíj március 26.-án helyi idő szerint 16 órakor (nálunk reggel 6-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,303 km, a teljes versenytáv 307,574 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 24,125 másodperc.

2016-ban kettős Mercedes-siker született. Nico Rosberg nyert, ideje 1:48:15.565 volt. A második helyezett Lewis Hamilton lett, míg a bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba.

(Forrás: Amber PR)

Csapatok és pilóták– 2017

 

Mercedes                 Lewis Hamilton

                                   Valtteri Bottas

Red Bull                  Daniel Ricciardo

                                   Max Verstappen

Ferrari                     Sebastian Vettel

Kimi Raikkönen

Force India             Sergio Perez

                                   Esteban Ocon

Williams                  Felipe Massa

                                   Lance Stroll

McLaren                 Fernando Alonso

                                   Stoffel Vandoorne

Toro Rosso              Carlos Sainz Jr.

                                   Danyiil Kvjat

Haas                         Romain Grosjean

                                   Kevin Magnussen

Renault                    Nico Hülkenberg

                                   Jolyon Palmer

Sauber                     Marcus Ericsson

                                   Pascal Wehrlein

2017-es Forma-1-es versenynaptár

 

  1. 2017.   március 26.                 Ausztrál Nagydíj, Melbourne

április 9.                     Kínai Nagydíj, Sanghaj

április 16.                   Bahreini Nagydíj, Szahír

április 30.                   Orosz Nagydíj, Szocsi

május 14.                    Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 28.                    Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 11.                    Kanadai Nagydíj, Montreal

június 25.                    Európa Nagydíj, Baku (Azerbajdzsán)

július 9.                      Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 16.                    Brit Nagydíj, Silverstone

július 30.                    Magyar Nagydíj, Hungaroring

augusztus 27.              Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 3.             Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 17.           Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, Marina Bay

október 1.                   Malajziai Nagydíj, Szepang

október 8.                   Japán Nagydíj, Szuzuka

október 22.                 USA Nagydíj, Austin

október 29.                 Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 12.             Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo)

november 26.             Abu Dzabi Nagydíj, Yas Marina

 

(Forrás: Amber PR)