Radír lassan régi önmagát idézi

2014-tomracingA múlt hétvégén rendezték meg a Drifted Országos Bajnokság első, tököli futamát, ahol a Tomracing Motorsport Team versenyzői is rajthoz álltak: Radák „Radír” János a negyedik helyen végzett, míg Simon Csaba kilencedik lett. Radír komoly fejlesztéseken átesett Nissan Skyline-ja első nagy próbatételén jelesre vizsgázott, míg Csaba új versenygépe még a gyerekbetegségeit nyögte. A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora, Biel Richárd egyrészt örül Radír teljesítményének, másrészt viszont sajnálja, hogy Csaba technikai probléma miatt nem tudott előrébb végezni. 

 

A múlt hétvégén a Drifted Országos Bajnokság első verenyhétvégéjének adott otthont a tököli katonai repülőtér, amelyen a Tomracing Motorsport Team két versenyzője – Radák „Radír” János és Simon Csaba – is rajthoz állt. Radír egy komoly fejlesztéseken átesett Nissan Skyline-nal szállt harcba a győzelemért. Nyerni ugyan nem tudott a korábbi magyar bajnok, ám egy percig sem búsult a negyedik hely miatt, hisz tudja, jó irányba indultak el.

2014-tomracing-dobogo„A szombati nap problémamentesre sikerült. Elvégeztünk pár finombeállítást az autón, elsajátítottam a pálya nyomvonalat, majd részt vettem egy kis drifttaxiztatásban, amit a közönség nagyon élvezett. Teljesen feltöltődve zártam a napot, és bizakodva vártam a folytatást. A vasárnapi versenyen továbbra is 1,1 baros biztonsági nyomáson mentem, mivel a motorvezérlő elektronika elérte a határát. Az autó hibátlanul működött, és a legjobb négyig gond nélkül eljutottam. A hirtelen hőmérséklet-csökkenés miatt változtatnunk kellett volna az autó beállításán, ám erre a szabályok nem adnak lehetőséget, így nem jutottam a fináléba, és negyedikként zártam. Úgy tűnik jó irányba léptünk az autó építésében, amiért külön köszönet a Missile Performance szakembereinek, valamint a Hard Rock Café csapatának a nyugodt háttér megteremtéséhez való hozzájárulásához” – jelentette ki Radír.

Sajnos Csaba nem volt ilyen szerencsés, ugyanis a Tomracing Motorsport Team új igazolása már a legjobb 16 között olyan technikai gondokkal került szembe, hogy kiesett, és végül a 9. pozícióban zárta a hétvégét.

„Már szombaton tudni lehetett, nem lesz egyszerű a hétvégém. Szinte egy kört sem tudtam normálisan megtenni, annyi probléma jött elő az autón. Hiába dolgoztunk a megoldáson, a vasárnapi versenyen lefogazott a négyes fokozatom, így a kvalifikáción hiába végeztem a hatodik helyen, a nyolcaddöntőben kiestem. Csak részben vagyok csalódott, hiszen az autómról kiderült, rengeteg a benne rejlő potenciál, és ha sikerül a következő napokban orvosolni a hibákat, akkor képes lehetek a meglepetésre is” – fogalmazott Simon Csaba.

A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora elmondta, az elmúlt hétvége eseményei miatt az egyik szemük sír, a másik meg nevet, de legalábbis mosolyog.

„Nagyon jó és erős bajnokságot választottak maguknak a fiúk, ezért kifejezetten örülünk annak, hogy kvalifikáción ilyen jól szerepeltek. Csabi autója alakul, de sajnos az első tesztek hiánya most jött ki az autón. Amikor tiszta köre volt mindenki láthatta mire képesek együtt, kemény ellenfél lesz a jövőben. Radír autója viszont végre úgy ment, ahogy Ő szerette volna és TOP 4-ig minden hibátlanul működött. Az időjárás viszont megtréfált minket és 10 fokos hőmérsékletváltozás a döntő alatt az autóra is kihatott. Tudjuk az ok-okozati összefüggést és a következő fordulón erre már nem számíthatnak a többiek. Nagyon örülünk a 4. helynek, mert tisztában vagyunk a tartalékainkkal és ez bíztató. Ha mindkét autó összeáll, a döntőben szeretném látni őket egymás ellen csatázni! – értékelte versenyzők teljesítményét Biel Richárd.