Ogier ismét a csúcson

Két év kihagyás után Sebastien Ogier ismét megnyerte a Mexikó Ralit, s ezzel négyre tornázta fel a dél-amerikai országban szerzett sikereinek a számát. Az M-Sport francia pilótáját még a nagy Sebastien Loeb sem akadályozhatta meg abban, hogy felálljon a mexikói dobogó legfelső fokára. A második helyen Dani Sordo vitte célba a Hyundait, harmadikként pedig a tavalyi mexikói győztest, Kris Meekét üdvözölhetjük.

Amber-Mexiko_Rali-Loeb2

Sebastien Ogier-nak ez volt ralis pályafutása 42. győzelme, s egyben idei második sikere. A mezőny többi tagjához hasonlóan neki is meg kellett küzdeni a nagy váltással, vagyis a svédországi havas-jeges körülmények mexikói forró murvára cserélésével. A címvédő világbajnoknak nem okozott ez gondot. Az ötödik helyről az elsőre ugrott szombaton, s miközben a többiek értékes időket vesztettek, ő a Ford Fiestával elkerülte a gondokat. Ugyanakkor Ogiert utólag 10 másodperces büntetéssel sújtották, mivel egy kanyart levágott az utolsó gyorsasági szakaszon, a Power Stage-en. Ezáltal négy pontot elvettek a franciától az összesítésben.

„Ez minden évben különleges hely számomra. Hét dobogós helyezést és négy győzelmet szereztem itt, nagyon szeretem ezt a versenyt. Nagyszerű volt a légkör annak ellenére is, hogy tudtam, hogy ez a hétvége nehéznek ígérkezik, hiszen másodikként kellett elrajtolnom (ami murván hátrányt jelent, a szerző.). Tudtam, hogy az esélyünk elég kicsit, de soha nem adtuk fel.” – nyilatkozta lelkesen Ogier.

 Amber-Mexiko_Rali-Meeke

Dani Sordo ért célba másodikként, azután, hogy riválisa, Kris Meeke kipördült az útról vasárnap reggel. A brit pilóta pedig tavaly nagy bravúrral nyerte meg ezt a ralit, a látogatói parkolón keresztül áthajtva nyerte meg a versenyt. Sordo számára sem volt vasárnapi sétakocsikázás az utolsó nap. Jobb hátsó defektet kapott az utolsó gyorsasági szakaszon, de szerencséjére még így is elég nagy előnye volt ahhoz, hogy megtartsa az ezüstérmes helyezést.

Kris Meeke a második helyen hajtva karambolozott, s bár a nézők kisegítették a bajbajutott citroenes pilótát, annyira hátraesett, hogy Dani Sordo meg tudta őt előzni és Meekének csak a bronzérmes hely jutott. Andreas Mikkelsen ért célba a negyedik helyen, pedig végig küszködött autója vezethetőségével.

Sebastien Loeb három raliversenyt vállalt be idén a Citroen volánjánál, s a hétvégi volt az első. Három éve nem állt rajthoz világbajnoki ralifutamon a kilencszeres világbajnok, s bár a győzelemtől távol állt, azért egy szép ötödik hellyel gazdagodott. A legendás autóversenyző még vezetett is a ralin, de aztán egy defekt véget vetett győzelmi álmainak.

A svédországi győztes Thierry Neuville most csak hatodik lett, ezzel elvesztett világbajnokságbeli első helyét és visszaadta azt Ogiernek. Az, hogy az egyéni ponttábla első helyén állva neki kellett tisztogatnia a murvás utat a hátrébb rajtolók előtt, egyáltalán nem tett jót a belgának. Az általa vétett kisebb hibák sem segítettek, s végül a hatodik helyen ért célba a Hyundaijal.

 Amber-Mexiko_Rali-dobogo

A WRC2 kategória győztese, Pontus Tidemand és Jari-Matti Latvala ért célba a hetedik és nyolcadik helyen. Előbbi 2017 után ismét kategóriagyőztesként zárt. Utóbbi pénteken kiesett autója technikai meghibásodása miatt és ezután visszatérve még pontszerző helyre hozta célba Toyota Yarisát. Az első tizet két ismeretlenebb név, Gus Greensmith és Pedro Heller zárja.

A következő világbajnoki ralira ismét egy hónapot kell várnunk, hiszen 2018. április 5-8. között kerül megrendezésre a Korzika Rali. Az őszi időpontról tavaszra helyezett rali aszfaltos utakon zajlik majd. Tavaly Thierry Neuville első rali világbajnoki győzelmét szerezte meg itt, s talán svédországi győzelmét követően idén már másodjára állhat majd a dobogóra. Mindenesetre Sebastien Loeb itt is rajthoz áll, hogy megnehezítse az állandó résztvevők dolgát.

2018-as Mexikó Rali eredménye

  1. Sebastien Ogier (FRA)            Ford Fiesta WRC              3:54:08,0
  2. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai I20                      3:55:11,6
  3. Kris Meeke (GBR)                   Citroën C3 WRC               3:55:27,2
  4. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai I20                      3:55:46,4
  5. Sebastien Loeb (FRA)             Citroën C3 WRC               3:56:32,6
  6. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai I20                      4:03:11,0
  7. Pontus Tidemand (SWE)         Skoda Fabia                     4:04:32,7
  8. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Yaris WRC            4:09:45,1
  9. Gus Greensmith (GBR)           Ford Fiesta                       4:11:17,3
  10. Pedro Heller (CHL)                Ford Fiesta                       4:18:26,1

A világbajnokság állása a Mexikó Rali után

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)            M-Sport WRT                               56 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai WRT                              52 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR)       Hyundai WRT                              35 pont
  4. Kris Meeke (GBR)                   Citroen WRT                                32 pont
  5. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Racing WRC                     31 pont
  6. Ott Tanak (EST)                      Toyota Racing WRC                     26 pont
  7. Esapekka Lappi (FIN)              Toyota Racing WRC                     23 pont
  8. Craig Breen (IRL)                    Citroen WRT                                20 pont
  9. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai WRT                              18 pont
  10. Sebastien Loeb (FRA)           Citroen WRT                                11 pont

Gyártók

  1. Hyundai WRT                          84 pont
  2. M-Sport WRT                          72 pont
  3. Citroen WRT                           71 pont
  4. Toyota Racing WRC                67 pont

 

 

(Forrás: Amber PR)