Irány Afrika!

2021-ben 19 év kihagyást követően tért vissza a Szafari Rali a Rali Világbajnokság versenynaptárába. Nagy csinnadrattával harangozták be a Rali Világbajnokság visszatérését Afrikába, s bár 2020-ban nem tudott debütálni a koronavírus járvány miatt, idén immár harmadik alkalommal utazik el a rali világbajnokság mezőnye a távoli Afrikába, hogy megmérettesse magát a nagy presztízzsel bíró Szafari Ralin, Kenyában. Ünnepi, 70. Szafari Ralit rendeznek a hétvégén.

A helyszín régi, mégis a modern kori ralizáshoz alakították a helyszínt úgy, hogy közben a fő karakterisztikája megmaradt. Vagyis maradtak a nehéz, murvás utak, ahol csodás fotókat lehet készíteni háttérben az afrikai vadvilággal. Köves, szétszabdalt utak és kiszámíthatatlan időjárás állítja kihívás elé az Afrikába látogató versenyzőket. Mivel Kenyában még esős évszak van, s a hétvégére esőt is jósolnak, a száraz poros utak gyorsan iszapfürdővé válhatnak. Tavaly már kaphattak egy kis ízelítőt a résztvevők az esőből és abból, hogy milyen nehéz itt esős körülmények között vezetni.

2022-ben nem favoritként sikerült behúznia az első helyet Kalle Rovanperának Kenyában.

Miközben versenytársai elvéreztek a heves zivatarok áztatta utakon, ő menetelt előre és sima győzelmet szerzett csapattársa, Elfyn Evans előtt. Evans egyébként kisebb problémákkal küzdött a rali során, s a szombati iszapfürdőben nem működő ablakmosója komoly kihívások elé állította. Végül a walesi a második lett. A harmadik helyezett Katsutának bejön a Szafari Rali, hiszen 2021-es második helyezését tavaly egy bronzérmes hellyel fejelte meg.

Kalle Rovanperának nem lesz könnyű dolga, ha idén is nyerni szeretne. Csapattársa, a nyolcszoros világbajnok Sebastien Ogier ugyanis ezen a ralin is rajthoz áll. A Toyota francia pilótája megnyerte ezt a versenyt mindjárt a visszatérése évében (2021), és tavaly vezetett mindaddig, amíg egy defekt kerékbe nem törte győztes álmait. „Szeretem a Szafari Ralit. Az itteni győzelmem a karrierem egyik csúcspontja. Ez tényleg a különlegesebbek egyike.” – szögezte le egy interjúban nemrégen. „A hely fölöttébb varázslatos.” – tette hozzá.

A Hyundainak nem lesz könnyű dolga a hétvégén, hiszen nem volt túl sikeres eddig ezen a versenyen. 2021-ben Ott Tanak révén a bronzérmes helyet vihette haza az alzenaui csapat, de az észt idén a Fordot erősíti. A csapat finn pilótái még nem indultak itt soha, s Dani Sordo is csak egyszer.

Ezen a ralin az autók megbízhatósága pont annyira fontos, mint a gyorsasága, főleg mivel olyan utakon vág neki a mezőny a versenynek, amelyeket hónapok során égetett kőkeményre a nap melege. A tűző meleg, a töredezett utakon való száguldás, a por és a kóborló vadállatok együtt a helyenként változó tereppel, nagy kihívást jelentenek a mezőnynek, amelyen a pilótáknak meg kell mutatni, hogy mennyire okosan és taktikusan tudnak versenyezni még ilyen nehéz körülmények között is.

A rali

A 2023-as Szafari Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 322,75 km-t tesz majd ki

A rali útvonala ugyanaz, mint tavaly. Csütörtökön Nairobiban veszi kezdetét a rali, s ezt délután a Kasarani szuperspeciális látványos gyorsasági szakasz követi északkeletre a város központjától. Pénteken a Naivasha-tó körül folynak az események, s itt található a szervizpark is. Az óramutató járásával ellentétesen mennek a tó körül a versenyzők három gyorsasági szakaszon keresztül kétszer. A szombati lesz a leghosszabb nap, amikor is az Elmenteite-tó környékén ismét kétszer három szakaszt teljesít a mezőny. Vasárnap a nevével ellentétben a csodálatos környezetben fekvő Hell’s Gate Power Stage zárja a ralit.

A világbajnokság állása a Szardínia Rali után:

Pilóták

  1. Kalle Rovanpera (FIN)                    Toyota Racing WRT                118 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)                    Hyundai WRT                           93 pont
  3. Ott Tanak (EST)                          M-Sport Ford  WRT                 85 pont
  4. Elfyn Evans (GBR)                          Toyota Racing WRT                  83 pont
  5. Sebastien Ogier (FRA)                    Toyota Racing WRT                  70 pont
  6. Esapekka Lappi (FIN)                      Hyundai WRT                           67 pont
  7. Dani Sordo (ESP)                          Hyundai WRT                           36 pont
  8. Takamoto Katsuta (JPN)                 Toyota Racing WRT                  23 pont
  9. Craig Breen (IRL)                          Hyundai WRT                           19 pont
  10. Gus Greensmith (GBR)                 M-Sport Ford WRT                   16 pont

 

Gyártók

  1. Toyota Racing WRC                       235 pont
  2. Hyundai WRT                            212 pont
  3. M-Sport Ford WRT                         148 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/