Jelentős forgalmi változások

Tarlós István főpolgármester intézkedésére a Budapesti Közlekedési Központ szervezésében és lebonyolításában jelentős forgalmi változások léptek életbe hétfőn Budapesten. Arra kérünk minden budapestit és a fővárosba tartó ingázót, hogy az autózás helyett válasszák a közösségi közlekedést! A BKK kötöttpályás gerincvonalai és a MÁV-Start elővárosi vonatai megnövelt kapacitással közlekednek. A Bem rakpart, a Batthyány tér térsége és az alsó rakpartok továbbra is lezárva maradnak. A lezárások miatt speciális forgalmi intézkedésekre is sor kerül, melyek a tömegközlekedés előnyben részesítését szolgálják és egyben a beérkező forgalom elterelésével meggátolják a közúti forgalom feltorlódását a budai belvárosban.

Az alábbiakban részletesen ismertetjük a jelenleg érvényben lévő forgalmi változásokat. Kérjük a fővárosiakat és a Budapestre ingázókat, hogy autójuk helyett a közösségi közlekedés járműveit válasszák hétfőtől!

Az M2 metró vonatai továbbra sem állnak meg a Batthyány téren, a H5-ös hév vonatai pedig a Margit hídi felszíni állomásig közlekednek Békásmegyer és Szentendre felől.

Az M2-H5 pótlóbusz, mely a hétvégén közlekedett, megszűnt.

M2 jelzéssel állomáspótló autóbuszok közlekednek a Széll Kálmán tér – Batthyány tér – Fő utca – Clark Ádám tér útvonalon.

A H5-ös hév ismét a Margit híd felszíni állomásig közlekedik Békásmegyer és Szentendre felől. Ugyanakkor minden második szerelvény csak a Szentlélek térig közlekedik! Éppen ezért a hév mellett továbbra is közlekednek a hév-pótló autóbuszok is. A Szentlélek térről ajánljuk a sűrűbben közlekedő 1-es és 1A villamosokat, illetve az ezek tehermentesítésére indított, a Bécsi út és a Lehel utca között közlekedő 1B villamost.

A hétfőtől életbe lépő fontosabb forgalmi változások:

BEM RAKPART, FŐ UTCA, BATTHYÁNY TÉR, ÁRPÁD FEJEDELEM ÚTJA
Az alsó rakpart, valamint a Bem rakpart és a Fő utca lezárása miatt csak Pesten keresztül lehet eljutni Dél-Budáról Észak-Budára. A Margit hídról jobbra, északra, Óbuda felé el lehet kanyarodni. A Lánchíd és a Margit híd között a Fő utca és a Bem rakpart, illetve az Árpád fejedelem útja belső szakasza dél felé kizárólag a hatóságok és a buszok számára járható! Kérjük, aki teheti, tegye le autóját. Aki mégis autózik, az M0-körgyűrűn vagy a Hungária-körgyűrűn keresztül kerülheti el a belvárost észak és dél között. Óbuda és a Szépvölgyi út felől Pest kizárólag az Árpád hídon érhető el! Az Árpád fejedelem útjára dél felé csak a buszok hajthatnak be a Komjádi Uszodánál, tehát a Szépvölgyi út és a Flórián tér (Bécsi út, Szentendrei út) felől kérjük, az autósok az Árpád hidat válasszák!

A 11-es, 39-es és 111-es autóbuszok a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán téri végállomásra járnak.

A 9-es autóbusz Óbuda, Bogdáni út felé eredeti útvonalán közlekedik. Kőbánya irányában az Árpád fejedelem útja – Üstökös utca – Török utca – Margit körút – Margit híd módosított útvonalon, majd innen eredeti útvonalán közlekedik. A Margit híd budai hídfőjénél a busz a híd felhajtójánál lévő, a 91-es buszmegállóban áll meg. Innen eredeti útvonalán közlekedik tovább a járat.

A 86-os busz teljes útvonalán, Újbuda, Függetlenségi Park és Óbuda, Bogdáni út között biztosítjuk a szolgáltatást:

  • Óbuda felé a 86-os busz a Clark Ádám tér után a Fő utcába tér be, megáll a Halász utcánál és a Batthyány térnél, majd a Török utcán keresztül tér vissza eredeti útvonalára. Ideiglenes megállóhelyek a Clark Ádám tér és a Császár-Komjádi uszoda között:
    • Halász utca,
    • Batthyány tér,
    • Fazekas utca (a 11-es busz megállója),
    • Margit körút (a 11-es busz megállója),
    • Török utca (Margit híd, budai hídfőnél).
  • Újbuda irányában a busz a Császár-Komjádi uszoda után a Török utca érintésével közlekedik. Ideiglenes megállóhelyei a Császár-Komjádi uszoda után:
    • Török utca (Margit híd, budai hídfő),
    • Bem József tér,
    • Fő utca.

A busz a Margit körút – Török utca sarkon áll meg mindkét irányban a budai hídfőnél!

160-260-as buszok
A 160-as és a 260-as autóbuszok belső végállomása a Batthyány tér M+H helyett a Nyugati tér M. Mindkét járat a Margit híd budai hídfőjénél a 9-es busszal megegyező módon közlekedik, a szokásos megálló helyett a Nyugati pályaudvar felé a hídon, a 91-es busz megállójában állnak meg.
VÁCI ÚT Az árvízi védekezés miatt a Rendőrség lezárta a Váci utat az Árpád úti csomópontnál. Jelenleg egy-egy forgalmi sáv járható a Váci úton, ezért jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani a térségben.

TÖRÖK UTCA
A Török utcát kizárólag az autóbuszok használhatják a Margit körút és az Üstökös utca között. A közúti forgalom az utat egyáltalán nem használhatja! A forgalmi rend módosítása miatt az éjszaka folyamán a Török utcában parkoló személygépkocsikat elszállítjuk helyett elszállítottuk, az autók tulajdonosai a 107-es telefonszámon érdeklődhetnek autóik holléte iránt.

M1-M7 BEVEZETŐ SZAKASZA
A közösségi közlekedés segítése érdekében az M1-M7-es autópálya közös, budapesti bevezető szakaszán az Egér út és a mai buszsáv kezdete között a városközpont felé a leállósáv helyén buszsávot alakítottunk ki a közösségi közlekedés járatai számára.

BUSZSÁV A HEGYALJA ÚTON
Rendkívüli buszsávot jelöltünk ki a Hegyalja úton az Avar utca és a Döbrentei tér között, az Erzsébet híd budai hídfőjéig centrum irányban. Ez azt jelenti, hogy a Hegyalja úton csak egy sáv járható az Erzsébet híd felé – az intézkedés célja a 8-as, 112-es és 239-es autóbuszok előnyben részesítése. Tekintettel a rakpartok lezárására és a Ferenciek terén zajló munkákra, a Rákóczi úti tengely amúgy sem tud több autót fogadni, mint amennyi egy sávon meg tud érkezni a Hegyalja útról, a buszsáv kijelölésével azonban a buszokat ki tudjuk emelni a torlódásból.

SZERÉMI ÚT – RÁKÓCZI HÍD
A Dél-Budáról Pest felé haladó, Buda belső területeit elkerülni szándékozó közúti forgalom számára kedvező döntés, hogy a Szerémi útról a Rákóczi hídra az eddigi egy sáv helyett ideiglenesen immár két sávon lehet felhajtani a hídra. A Dombóvári út felől elsőbbségadási kötelezettség létesült a Rákóczi hídra való felhajtáskor Pest felé! Kérjük, vezessenek óvatosan!

BUDAFOKI ÚT
A Budafoki út Bogdánffy út – Szent Gellért tér közötti szakaszát lezárjuk a közúti forgalom elől, ide csak a hatóságok és az árvízi közlekedés során kiemelt szerepet kapott, csaknem kétszeres kapacitással működő, a budai rakparti villamosokat is pótló 86-os, valamint a 133E és a 233E autóbuszok hajthatnak be. A Budafoki út külső kerületekből érkező forgalmát a Rákóczi hídra és a Petőfi hídra kívánjuk terelni, mivel a belső budai területek a beáramló forgalmat az alsó és felső rakpartok lezárása miatt nem tudják fogadni, ezért csak a buszokat engedjük be a Budafoki úton a Szent Gellért térig.

SZENT GELLÉRT RAKPART
A Szent Gellért rakparton a Szent Gellért tér és a Rudas fürdő közötti villamospályára sem lehet autóval felhajtani. A belső sávot hétfőtől kizárólagos közösségi közlekedési sávnak jelöljük ki, így a villamosok mellett az autóbuszok is használni fogják, az autósok azonban csak egy sávot használhatnak majd az Erzsébet híd felé.

NAGYSZŐLŐS UTCA, HAMZSABÉGI ÚT
A belváros irányába haladó 53-as, 150-es és 250-es autóbuszjáratokat a Nagyszőlős utcából Hamzsabégi útra tereljük, onnan kanyarodnak a Bartók Béla útra, a buszsávba. Az Ajnácskő utcába és a Hamzsabégi útra is csak az autóbuszok hajthatnak be hétfőtől a Bartók Béla út felé! A Nagyszőlös utcán a két érintett buszmegállóból munkatársaink a legközelebbi Hamzsabégi úti megállóba irányítják utasainkat. Kimarad a Nagyszőlös utca, Hollókő utca, Vincellér utca megállóhelyek. Utóbbi megállót a 86-os és 212-es buszok továbbra is kiszolgálják, a másik kettő megálló megszűnik.

BUDAÖRSI ÚT
A Budaörs és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedő 240E autóbuszok is a kizárólag buszok számára fenntartott Hamzsabégi útra terelve közlekednek, így kimarad a Budaörsi út (Villányi út elején található) megállójuk. Kérjük, hogy aki a Budaörsi út – Villányi út csomópont felé igyekszik, szálljon át a Sasadi útnál a 139-es, vagy a 40-es autóbuszokra.

DÖBRENTEI UTCA – LÁNCHÍD UTCA
Mivel a Clark Ádám térről észak felé minden út le van zárva, a közúti forgalom kezelhetetlen mértékű feltorlódását elkerülendő a Döbrentei tér és a Clark Ádám tér között is lezárjuk a felső rakparti utakat a közúti forgalom előtt. A Döbrentei utcába és a Lánchíd utcába északi irányba csak a 86-os autóbuszok hajthatnak be, a közúti forgalom nem! Az Erzsébet híd felől és a Szent Gellért rakpart felől az Attila út felé lehet haladni az autósoknak, de Észak-Buda a Széll Kálmán tér felől sem megközelíthető közúton a Bem József tér lezárása miatt.

FRANKEL LEÓ UTCA
Az Árpád fejedelem útja felől nem lehet felhajtani a lezárások miatt a Margit hídra, ezért a Török utca és a budai hídfő térségében jelentős torlódások várhatók. Éppen ezért az Óbuda és a belső budai területek között összeköttetést jelentő 17-es villamos forgalmának fenntartásához előnyben részesítési intézkedések szükségesek. Ennek keretében egyirányúsítjuk a Frankel Leó utcát az Üstökös utcától a Zsigmond térig kifelé irányban, tehát a Zsigmond tértől befelé minden közúti forgalom az Árpád fejedelem útját használhatja, a Frankel Leó utat nem!

HŰVÖSVÖLGY, ALKOTÁS UTCA, VILLÁNYI ÚT
A 61-es villamost jelentősen sűrítjük.

KRISZTINAVÁROS
A 19-es és 41-es villamosok a Döbrentei tértől terelt útvonalon a Széll Kálmán térre közlekednek, így a 18-as villamos vonalán jelentősen megnövelt kapacitást biztosítunk Krisztinavárosban. Kérjük, a belső budai területeken aki csak teheti, a közösségi közlekedést válassza!

Kérjük, aki teheti, az autója helyett válassza a közösségi közlekedés járműveit, melyeket a főbb gerincvonalakon a BKK továbbra is sűrített menetrenddel közlekedtet. Az átutazók számára továbbra is azt javasoljuk, hogy kerüljék el Budapestet, és az M0 körgyűrűt vegyék igénybe, még akkor is, ha az kerülőt jelent.

P+R PARKOLÓ A BAH-CSOMÓPONTNÁL
A Tarlós István főpolgármester és Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester között létrejött megállapodás alapján a Kongresszusi Központ parkolóját az árvízi rendkívüli forgalmi rend idejére P+R parkolóként működteti a XII. kerületi Önkormányzat. A használati egy BKK-vonaljegy ára, azaz 350 Ft egy napra.

Továbbra is kérjük a budapestieket és a fővárosba tartó ingázókat, hogy a közösségi közlekedés járműveit válasszák az autóhasználat helyett!

A sűrített járatokról és a korlátozásokról részletes, folyamatosan frissített tájékoztató az alábbi linken: www.bkk.hu/arviz

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*