Egressy Zoltán kamaradarabja, a Sóska, sültkrumpli

A Sóska, sültkrumpli című előadást 2000. április 1-jén láthatta először a közönség a Budapesti Kamaraszínház – Shure Stúdió bemutatóján. A teátrum bezárásáig műsoron tartották, és háromszáznál is több előadást ért meg Sas Tamás rendezésében, Bozsó Péterrel, Nemcsák Károllyal és Karácsonyi Zoltánnal.

Az előadás ezután átkerült a József Attila Színházba, ahol 2012. október 10-től folyamatosan a repertoáron szerepel. A komédiát 2018. február 14-én, szerdán este 400. alkalommal láthatja a közönség.

soska sultkrumpli_jozsef attila szinhaz

A kamaradarabot játszották Szombathelyen, a Merlin Színházban, Békéscsabán, a Pécsi Harmadik Színházban, Szegeden két produkcióban, Egerben, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, az Ascher Oszkár és az Újpest Színházban, a Merlinben angolul, Pozsonyban szlovákul, lett belőle rádiójáték és film. Készült belőle „női” előadás is: Őze Áron rendezésében, a Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves osztályának mestervizsgáján a szereplőket Lovas Emília, Reil Evelin és Csiszár Katalin alakította.

A darab egy öltözőben játszódik, ahol két partjelző (vagy asszisztens) és egy futballbíró készülődik két csapat sorsdöntő összecsapására. Mint utóbb kiderül, a soron következő mérkőzés nem csak a pályán várakozó csapatok, hanem a pályán innen levő bírói hármas szempontjából is fontos, főleg a futballbíró szempontjából. A szerző könnyeztetőn kacagtató darabja méltán aratott sikert egyaránt hazai és külföldi színpadokon.

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli

komédia

 

Rendező: Sas Tamás

Lacikám, bíró: Bozsó Péter

Szappan, partjelző: Nemcsák Károly

Művész, partjelző: Karácsonyi Zoltán

 

Munkatárs: Kun Csilla

Játéktér: Sas Tamás

 

Legközelebbi előadások a József Attila Színházban:

február 14., szerda 19:30

március 11., vasárnap 19:30

március 21., szerda 19:30

 

 

Comments are closed.