DK: a miniszterelnök megfutamodott a valódi kérdések elől

Spread the love

A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök gyáván megfutamodott a valódi kérdések elől.

    Arató Gergely frakcióvezető-helyettes csütörtökön, a kormányfő sajtótájékoztatóját követően újságíróknak azt mondta: pártja szerint “az európai értékek és a magyar demokrácia arcon köpése, hogy Orbán Viktor az utóbbi években kizárólag a saját lakájmédiájának adott interjút”. A miniszterelnök most is újságírókat tiltott ki a sajtótájékoztatóról, saját “mikrofonállványainak” mondta el az előre megírt propagandaszövegeket – tette hozzá.
    Kifogásolta, hogy ellenzéki képviselőként nem engedték be a sajtótájékoztatóra, hogy meggyőződhessen arról, az újságírók valóban feltehetik a kérdéseiket.
    A kormányfő szerinte nem válaszolt például arra, miért vásárolt a honvédség “luxusgépeket” az ő utaztatására, nem hangozhattak el kérdések a volt macedón miniszterelnök Magyarországra jövetelével kapcsolatban, sem arról, mit szól “Szakály Sándor kormányzati főtörténész antiszemita szövegeihez”. Hozzátette: ezeket pártja felteszi a kormányfőnek a jövőben. Egyben felajánlotta az újságíróknak, hogy ha elküldik saját kérdéseiket a DK-nak, a párt azokat elmondja a parlamentben.
    Arató Gergely kifogásolta azt is, hogy bár a Fidesz az Európai Néppárt tagja, Orbán Viktor mégis bírálta uniós pártcsaládját. Közölte: EP-képviselőjük, Molnár Csaba az Európai Néppárt frakcióvezetőjéhez, Mandred Weberhez fordult a többi között a kormányfő azon kijelentés miatt, miszerint a brazil elnöknél találta meg a kereszténydemokrata értékeket, akit Arató Gergely “gyilkosságokat támogatónak” titulált. Szerinte a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból.
    Kérdésre elmondta: pártja azért nem vett részt az LMP által kezdeményezett egyeztetésen a túlóratörvényről, mert szerintük a kérdést elsősorban a szakszervezeteknek kell kézben tartaniuk. Beszámolt arról is, hogy bár a Miniszterelnökségtől kaptak a Gundel étteremmel kötött szerződéseket, szeretnének az összesbe betekinteni, azokat csak együttesen tudják értékelni.

Forrás:MTI

 

 

Comments are closed.