Digitalizálja értékesítését a Volkswagen – Új korszak kezdődik 2020-tól az autóvásárlásban

Immár a jövőre készíti fel értékesítését a Volkswagen márka, amelynek keretében márkakereskedőivel közösen alapvetően átalakítja értékesítési modelljét. Az új rendszer 2020 áprilisában indul Európában. Arról pedig, hogyan fest majd a világ a Volkswagen 5400 márkakereskedő- és márkaszerviz-partnere, illetve öt kontinensen összesen 54 ezer dolgozójuk számára, a Volkswagen és az Európai Márkakereskedői Tanács (European Dealer Council; EDC) október 16-án Berlinben tartott bemutatót. A cél a kifogástalan és személyre szóló ügyféltámogatás a nap minden órájában, amely egyedi Volkswagen ügyfélazonosító-szám alapján működik és jóval túlmutat a puszta járműeladáson. Éves szinten mintegy ötmillió ügyfelet tervez a Volkswagen márka szerte a világon új mobilitási világába csábítani, majd azonosító-számuk alapján személyre szóló ajánlatokkal megkeresni. Maga a vásárlás élménye is jelentősen megváltozik, lényegesen kibővül ugyanis az online-értékesítés köre és a közvetlen eladás is lehetővé válik. Mindezt öt új értékesítési- és szerviz-formátum teszi teljessé, mint például a City Showroom és a Pop-up Store rendszer, de ezzel egyidejűleg a járműértékesítés is rugalmasabbá és hatékonyabbá válik.

 

„A megfelelő lépés a megfelelő időben” – hangsúlyozta Jürgen Stackmann, a Volkswagen márka igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja. „Azért választottuk ezt az utat, mert az új technikák, a megváltozott ügyféligények és az új piaci szereplők tekintetében egyaránt rohamosan változik körülöttünk a világ.”

Amint Jürgen Stackmann kiemelte, a Volkswagen kiváló adottságokkal rendelkezik: jól képzett márkakereskedő- és márkaszerviz-partnerek, stabil és bevált logisztikai hálózat, erős termékportfólió és különösen hűséges ügyfelek. Mint elmondta, az új értékesítési modell ezen infrastruktúra és olyan új elemek kombinációja, amelyek meghatározóak a jövő üzleti tevékenysége szempontjából, például digitális termékek és szolgáltatások vagy épp a termékek és szolgáltatások új online-értékesítési lehetőségei formájában.

Az új értékesítési modell hajtóereje a Volkswagen modellpalettáját jellemző mind szélesebb körű digitalizáció és konnektivitás, amely a tisztán elektromos hajtásrendszerű és teljes egészében hálózatba kapcsolt, új ID. modellcsalád 2020-as megjelenésével új szintre lép majd. A Volkswagen ügyfelei ekkor személyes azonosítószámukkal már egy teljes egészében hálózatba kapcsolt mobilitási világ középpontjában állhatnak, amelyet az autóvásárlástól kezdődően a nap minden órájában magas színvonalú és személyre szóló ügyféltámogatás jellemez. „Ily módon jobban megismerhetjük ügyfeleink igényeit és intelligens adatmenedzsment segítségével mindenki számára optimális és személyre szóló ajánlatokat készíthetünk. Más szakterületeken már nagy sikerrel működik e rendszer” – folytatta az igazgatótanács tagja.

 

A jövőben az ügyfelek testreszabott ajánlatok sokrétű kínálatának előnyeit élvezhetik. Az autó rendszerei például a mobiltelefon-hálózaton keresztül vezeték nélküli (Over the Air) szoftverfrissítésekkel lesznek aktualizálhatók, a jármű pedig az úgynevezett előretekintő karbantartás alkalmazáson (Predictive Maintenance App) keresztül már előre jelezheti a márkakereskedő felé, hogy esedékes a következő szervizlátogatás. A Volkswagen We digitális ökoszisztémájából – mint a We Park, a We Deliver vagy a We Connect – ugyancsak számos ajánlat válik lehívhatóvá, de mindezeken túl az ügyfelek saját autóikon jóval túlmutató szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, például a We Share, a Volkswagen tervezett autómegosztó (Car Sharing) kínálata formájában.

Fontos szerepet játszik az új értékesítési modell felépítésében az online üzleti tevékenység, amely ezúttal jelentősen bővülés előtt áll. A Volkswagen a márkakereskedőivel kialakított újszerű digitális partneri kapcsolat keretében közös internet platformot fejleszt, amely egészen a szerződéskötésig a teljes értékesítési folyamat lebonyolítását lehetővé teszi, beleértve a pénzügyi finanszírozást, a fizetést és akár a használt jármű beszámítását is. Az ügyfelek a márka teljes modellpalettájáról válogathatnak majd, online bonyolítva le a vásárlást a kívánt márkakereskedővel. Első ízben kínálja majd az új platform a közvetlen értékesítés lehetőségét a Volkswagen számára, amit főként a szoftverek és az online-szolgáltatások területén kíván alkalmazni a márka.

 

Aki továbbra is a személyes kapcsolatot részesíti előnyben a márka és a márkakereskedők felé, különböző kapcsolattartó pontok közül választhat a jövőben, ugyanis öt új formátum egészíti ki az értékesítést és a szervizt közös létesítményben kínáló, hagyományos, teljes funkciójú márkakereskedést. A jövőben márkakereskedőnként csak egy ilyen teljes funkciójú üzem fenntartása lesz kötelező, amely mellett a még hatékonyabb és még inkább ügyfélközpontú tevékenység érdekében – az adott importőrrel egyeztetve – a hálózat tagjai egyénileg alakíthatják ki jelenlétüket az adott piaci területen. Ennek során egyaránt alkalmazhatják a City Showroom, a Pop-up Store, a Service Factory, a használtautó-centrum vagy éppen az úgynevezett igény szerinti volumenű, azaz változtatható méretű, teljes funkciójú létesítmények formátumát.

„Hiszünk az új üzleti modellben, mivel erősíti a márkakereskedők vállalkozói felelősségét” – jelentette ki Dr. Matti Pörhö, az Európai Márkakereskedői Tanács (European Dealer Council; EDC) elnöke, aki a Volkswagen európai márkakereskedői szervezeteinek érdekeit képviselte. „A márkakereskedők fontos szerepet játszanak a jövő nagyszabású feladatai, azaz a digitalizáció és az elektromos mobilitás területein, aminek alapjául a kereskedések stabil nyereségessége szolgál.” Dr. Matti Pörhö elismerően nyilatkozott a Volkswagennel folytatott korrekt és nyitott közös munkáról is: „Már a kezdetektől aktívan részt vehettünk az új üzleti modell kialakításában.”

 

A berlini rendezvény alkalmával megállapodás született a Volkswagen és az EDC között az új üzleti modellről, majd Jürgen Stackmann és Dr. Matti Pörhö szimbolikusan aláírta az új szerződést, amely 2020 áprilisától a gyártó és az európai márkakereskedők, illetve márkaszervizek közötti kapcsolatot szabályozza. A német kereskedői szervezet már nyár elején elfogadta a szerződés tartalmát, amit néhány hete az európai importőrök is jóváhagytak. November végéig minden európai márkakereskedőnek alá kell írnia az új szerződést.