Az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok bírálják Trump találkozóját az észak-koreai vezetővel

 

Az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok vasárnap bírálták Donald Trump amerikai elnök találkozóját a két Korea közötti demilitarizált övezetben Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

    Bernie Sanders vermonti szenátor az ABC televízió Ez a hét című vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában kifejtette: azzal nincs baja, ha az elnök leül és tárgyal az Egyesült Államok ellenségeivel, de azt nem szeretné, ha ez csupán a közös fotók készítésére lenne elegendő.
    Sanders úgy vélte: az észak-koreai vezetővel tartott találkozójával Donald Trump “meggyengítette a külügyminisztériumot, miközben – mint fogalmazott – “erős külügyminisztériumra” lenne szüksége, hogy diplomáciai eredményeket érjen el”. “Az egész világ médiája ott volt. De mi történik holnap és az utána következő napokban?” – fogalmazta kérdésbe a véleményét Bernie Sanders.
    Julián Castro, az Obama-kormányzat volt építési és városfejlesztési minisztere szintén az ABC televízió műsorában amiatti aggodalmait hangoztatta, hogy az elnök találkozója “tévedés” volt, mert “inkább tartalom nélküli showműsornak látszott, amelyet a szakemberek nem készítettek elő”. Az elnökjelölt-aspiráns szerint azért is volt elhibázott döntés a találkozó, mert “Észak-Korea ígérete ellenére sem tárta fel, hogy mekkora az atomfegyver-készlete”. Leszögezte: az Egyesült Államok “egy diktátor erősítésével” kárt okozott az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek.
    Amy Klobuchar minnesotai szenátor, elnökjelölt-várományos szintén szkeptikus hangot ütött meg. A CBS televízió Szemben a nemzettel című vasárnapi vitaműsorában azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését szeretné. “De ez nem könnyű, és nem olyan, mintha könnyedén egy tál meleg ételt vinnénk a szomszédban lakó diktátornak” – fogalmazott.
    Michael Morell, az Obama-kormányzat volt ügyvezető CIA-igazgatója szintén a CBS televízióban úgy vélekedett: a találkozónak “nagy ára van, mert rengeteg legitimációt ad Kim Dzsong Unnak, aki számára ez politikai értelemben aranyat ér otthon és külföldön egyaránt”. Morell ugyanakkor azt is leszögezte: bár a találkozó meggyöngítheti az Észak-Korea ellen érvényben lévő szankciókat, a kapcsolatfelvétel mégis “fontos és jó dolog”. Megállapította: “a tárgyalásos megoldás az egyetlen az észak-koreai problémára. Nincs katonai megoldás”.

Forrás:MTI