Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

A magyar szellem, a magyar tervezők, a magyar mérnökök, a magyar vállalatok és munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán.

    A kormányfő rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a stadion régi görög mértékegység volt, amivel távolságot mértek.
    “Ma ismét közelebb kerültünk egy stadionnal a világ élvonalához” – tette hozzá hatalmas ovációt kiváltva.
    Orbán Viktor szerint a sport képes megváltoztatni az embereket, és segít, hogy “erőssé, becsületessé neveljük gyermekeinket”.
    A kormányfő zúgó taps mellett adta át a Nagyerdei Stadiont a debrecenieknek.
    Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek, s reményét fejezte ki, hogy igazi oroszlánbarlang lesz a DVSC nagyerdei otthona.
    A polgármester emlékeztetett rá, hogy a város és Szima Gábor klubtulajdonos 1999-ben vette át a Lokit, s felidézte akkor mondott szavait, miszerint ezt a lépést csak az igazolhatja, ha a csapat BL-csoportmeccset játszhat majd a Nagyerdőben a Barcelonával.
    Ez ma már csak szerencse és sorsolás kérdése – mondta Kósa Lajos, hozzátéve, hogy 1999 óta a DVSC hatszor nyert bajnokságot, ötször kupát és ötször Szuperkupát.
    A Loki ezzel az elmúlt tíz év legeredményesebb csapata – jelezte nagy tapssal kísérve Kósa Lajos.
    A több mint 20 ezres befogadóképességű stadion megnyitója – a görög katolikus, a református és a római katolikus egyház püspökeinek áldása után – nagyszabású kulturális és sportgálával folytatódott a debreceni Nagyerdőben.
    A műsor nemzetközi sztárja Lou Bega volt, fellépett Király Viktor, Keresztes Ildikó, Radics Gigi és Miklósa Erika, közreműködtek a Kodály Filharmonikusok és a debreceni Valcer táncstúdió.
    Az énekesek után a futballistáké lesz a pálya: a DVSC jelenlegi játékosai egymás ellen futballoznak, majd a DVSC All Star-Magyar Válogatott All Star gálamérkőzését láthatják a nagyerdei arénában. A debreceniek ellenfele lesz például Lipcsei Péter, Véber György, Kovács Zoltán, Kovács Kálmán, Garaba Imre, Pintér Attila, Urbán Flórián és Détári Lajos, akik a közelmúltban nagy csatákat vívtak a debreceniekkel.
    A Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját 2012 júliusában nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű állami beruházássá a kormány, s 12,5 milliárd forintot biztosított a központi költségvetésből.
    A stadiont Bordás Péter tervezte, a kivitelezési munkákat a debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta “Hajrá Debrecen” konzorcium végezte.
    A stadion befogadóképessége 20 340 fő, de a csütörtöki megnyitóra 160 pótszéket is betettek, így 20 500-an vehettek részt a látványos stadionavatón.

Forrás:MTI