A PM baloldali előválasztást szorgalmaz

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a baloldal választási sikerét csak az összefogás és az előválasztás alapozhatja meg; a párt vasárnap esti közleménye szerint ezt bizonyítja a dunaújvárosi képviselő-választás eredménye is.

    A párt közleménye emlékeztet: a dunaújvárosi időközi választás előtt Karácsony Gergely, a párt társelnöke javasolta, hogy egy demokratikus és átlátható előválasztáson válasszák ki azt a jelöltet, akinek “legnagyobb esélye van a putyinista jobboldal legyőzésére”. Az MSZP és DK vezetői ezt nem fogadták el.
    “Annak, hogy a demokratikus erők egymással viaskodnak a választáson, csak egyetlen kimenete lehet: a Fidesz hatalmon maradása” – figyelmeztet a PM.
    A párt jelöltje, Pappné Grabant Ilona a közlemény szerint kitűnő eredményt ért el, holtversenyben végzett a negyedik helyen az MSZP-s jelölttel. A PM-nek azonban “nem az öncélú létezés, hanem a kormányváltás és a valódi változás szolgálata a fontos”, ezért a párt a továbbiakban is amellett fog érvelni, hogy “a demokratikus közösség előválasztás útján emelje ki azt a 106 igaz embert, akik 2018-ban legyőzhetik a Fidesz politikusait”.

Forrás:MTI