Volkswagenek lepik el a Hungaroringet a hétvégén

Több ezer Volkswagen várható a Hungaroringen e hét szombaton, ugyanis október 1-én rendezik az ötödik Volkswagen-találkozót, ahol szinte az összes típus modelljei felsorakoznak majd. Izgalmas autócsodák és színes programok várják az érdeklődőket a mogyoródi rendezvényen, ráadásul egy V-ös Golf is nyerhető lesz a hétvégén.

 

Az igazi márkafanatikusok már egy éve készülnek erre a napra: október 1-én rendezi a Volkswagen az ötödik márkatalálkozóját a Hungarorigen. Golf, Transporter, Bogár, Passat, Scirocco, Corrado, Polo, Jetta, Bora és Vento – ezek a típusok sorakoznak majd a mogyoródi versenypálya területén, egymástól szeparáltan. A középpontban persze ezúttal is a Golfok lesznek, 300 csodaszép vagy éppen különleges modell parkol majd a Paddockon. Itt egyébként is sok program várja a látogatókat, ahol a férfiak mellett a hölgyek és kortól függetlenül a gyerekek is jó érezhetik magukat. A zene kedvelőire két koncert is vár ezen a területen: 11 órakor a Kowalsky meg a Vega, 16 órától Sub Bass Monster lép fel a rendezvény nagyszínpadán.

 

Amellett, hogy idén is több ezer jármű érkezik a Hungaroringre, a Volkswagen gyárból érkező egyedi darabokra is érdemes ránézni: a márka ugyanis elhozta Magyarországra azt a 310 lóerős Golf GTI Clubsport S-t, amely jelenleg a legjobb köridővel rendelkezik a Nürburgringen az elsőkerék-hajtású kategóriában, de itt lesz a 400 lóerős Golf GTE Sport és az 503 lóerős Golf Design Vision GTI tanulmányautó is. A szériagyártású modellek közül bemutatkoznak új modellek is: up!, az e-up!, valamint az Amarok.

A Hippifalu szokásához hűen a “flower-power” hangulatba repít minket, de nem csak a hippi életérzés, hanem komoly programok is kínálkoznak itt: részt vehetünk a “The Transporter – Bullimpián”, ami egy látványos és szórakoztató játék Transporterekkel, emellett pedig Touaregeket, Tiguanokat és új Amarokot is tesztvezethetünk a Hungaroring területén található 30 hektáros erdő hegy-völgyes útjain, vagy utasként tehetjük meg a rázós terepet a “Forrest taxikkal”. Az egész napos buli lezárásaként is a Hippifalu szolgál, a vállalkozó kedvűek kint alhatnak a versenypálya területén.

Ha már ellátogatunk a Ringre, akkor érdemes egy 100 forintos tombolát is vennünk, ezen ugyanis egy szinte gyári állapotú V-ös Golfot nyerhetünk. A kocsi 90.000 kilométert futott, éppen ezért sok gond nem is volt vele, de ennek ellenére a Fáy utcai márkaszerviz elvégzett egy teljes karbantartást a négykerekűn, s kapott egy komoly optikai tuningot is, aminek köszönhetően vagányabb lett a nyereményautó megjelenése.

 

A Volkswagen-találkozó Facebook esemény oldala az alábbi linken található:

https://www.facebook.com/events/896042780505382/