Volgográdi merényletek – Fokozott készültségbe helyezték az orosz rendvédelmi szerveket

Fokozott készültségbe helyezték az orosz rendvédelmi szerveket Vlagyimir Putyin elnök utasítására – jelentette be hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója.

    Alekszandr Bortnyikov, aki egyben a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság (NAK) vezetője, elmondta, hogy az intézkedés nem csak a dél-oroszországi Volgográdra terjed ki, hanem más régiókra is. Azt nem részletezte, hogy Oroszország mely területein erősítik a biztonsági készültséget.     A szakember a NAK ülését követően közölte, hogy intenzíven nyomoznak a két volgográdi terrorcselekmény ügyében. ” Úgy gondolom, hogy fel tudjuk deríteni ezeket a bűncselekményeket, annál is inkább, hogy bizonyos jelek utalnak erre” – fogalmazott Bortnyikov.     A fokozott készültségre az utóbbi két napban egymást követő volgográdi robbantásos merényletek miatt volt szükség. A dél-oroszországi nagyvárosban helyi idő szerint vasárnap délután egy óra körül a központi vasútállomáson, majd a hétfő reggel fél kilenc tájban egy trolibuszon elkövetett öngyilkos merényletekben összesen 32 ember halt meg, mintegy 70-en sérültek meg.     A halottak száma tovább nőhet, ugyanis a trolibuszon történt, mintegy 4 kilogramm trotil hatóerejének megfelelő hatalmas robbanás 2 sérültje igen súlyos állapotban van, a többi 25 életben maradt utas állapota közepesen súlyos – nyilatkozta Veronyika Szkorcova orosz egészségügyi miniszter Volgográdban. Három gyermek is megsérült a merénylet során. Egyikük egy féléves csecsemő, aki kómában van. Egy terhes nő is megsebesült a nagy erejű robbantásban.     A szövetségi nyomozóhivatal közlése szerint mindkét öngyilkos merényletet férfiak követték el a dél-oroszországi Volgográdban. Egyikük az Oroszország kelet-európai részén elterülő Mari Köztársaságból származó fiatalember volt, aki tavaly vette fel az iszlám vallást és csatlakozott egy dagesztáni illegális fegyveres csoporthoz.     A volgográdi merényletek miatt ötnapos gyász vette kezdetét a régióban, az orosz központi televíziók levették műsorukról a szórakoztató programokat.     Az orosz egyházi méltóságok, így Kirill ortodox pátriárka és a muzulmán vallási vezetők is elítélték a volgográdi terrorcselekményeket.     Junisz-Bek Jevkurov, az Oroszországhoz tartozó Ingus Köztársaság elnöke kijelentette, hogy az iszlám szélsőségesekkel nem lehet demokratikus módon bánni. Elmondta, hogy egyes észak-kaukázusi köztársaságokban a vahabiták arra törekednek, hogy kiszorítsák a hagyományos iszlám követőit a mecsetekből. Azt mondta, hogy a szélsőségesek “meglehetősen mélyre eresztették a gyökereiket Szentpéterváron, Moszkvában és más nagyvárosokban , eléggé nagy befolyással rendelkeznek, erősebbel, mint a Kaukázusban. Az illegális csoportok tagjait már ott, a régiókban verbuválják. Elég volt demokráciát játszani velük, keményen meg kell akadályozni ezt” – hangoztatta a kaukázusi lázadó csoportokkal küzdő Ingusföld elnöke.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*