Visszatért önkéntes száműzetéséből egy kambodzsai ellenzéki vezető

Pártja választási kampányának vezetésére pénteken visszatért önkéntes száműzetéséből Kambodzsába Sam Rainsy, az ellenzék karizmatikus vezetője.

    hun_senA politikust pártjának, a Kambodzsa Nemzeti Megmentés Pártjának (KMNP) hívei nagy számban üdvözölték a főváros, Phnompen repülőterén, ahová Franciaországból megérkezett.     Az ellenzék fő erejét jelentő KMNP vezetője azért menekült Franciaországba, hogy ne kelljen letöltenie a különböző ügyekben rá kiszabott, összesen 11 évnyi börtönbüntetést. Támogatói szerint az ellene hozott ítéletek politikai indíttatásúak voltak.     A politikus az 1985 óta hatalmon lévő és ígérete szerint még 74 éves koráig hivatalban is maradó Hun Sen kambodzsai kormányfő legfőbb ellenlábasa. A közvélemény-kutatások szerint a július 28-án esedékes törvényhozási választásoknak a most 61 éves – elsősorban a szegény vidéki lakosság körében népszerű – miniszterelnök a biztos befutója.         Rainsynek korábban megtiltották, hogy hazatérjen és támogassa pártjának felkészülését a választásokra. A múlt héten azonban a kambodzsai uralkodó Hun Sen kormányfő közbenjárására ezt a tilalmat feloldotta.     Az ellenzéki vezér 2009 óta élt száműzetésben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*