Visszatérés Spanyolországba

A Rali Világbajnokság egy olyan helyszínre érkezik meg a hétvégén, amelytől 2019-ben búcsút vettünk. Akkor még úgy volt, hogy a megváltozott versenynaptárban nem lesz helye. Nem is volt 2020-ban, még a módosított koronavírus versenynaptárban sem, de az eddig egyetlen kevert-murvás megmérettetés egy év szünet után visszatér. Nem is akárhogyan, 2009 óta először aszfalton fut majd a mezőny.

Ezúttal is a szezon vége előtti utolsó előtti ralira kerül sor Katalóniában. A szokásos októberi időpontban, de rendhagyó módon a murvás Finn Ralit követően rendezik meg az aszfaltos Spanyol Ralit. Gyors és sima aszfaltos utakon hajt majd a mezőny a Costa Daurada dombokon végig a parton Barcelonából. Támadójáték és kanyarlevágásokkal szerzett tizedek jellemzik majd a hétvégét. Nagyon kedvelt ez a megmérettetés, s a várhatóan ölre menő csatározás miatt még többen várhatóak a helyszínre.

Sebastien Ogier Spanyolországban megszerezheti nyolcadik világbajnoki címét. Ehhez azonban 30 pontos előnyre kellene szert tennie a hétvégén ahhoz, hogy a szezonzáró ralin, Monzában újdonsült világbajnokként versenyezzen. Ez azt jelenti, hogy ha a hétvégén a francia pilóta hat pontot szerez és walesi csapattársa – a második helyen álló Elfyn Evans – nem szerez pontot, akkor Ogier már biztosan a markában érezheti a vb-címet. Ezzel nyilván a Finn Ralin győzedelmeskedő Evans is tisztában van és mindent megtesz azért, hogy ez az út ne legyen annyira sima illusztris csapattársa számára.

Az új felszín új gyorsaságikat eredményez. Csütörtökön kezdődik a rali Salouban, majd pénteken a mezőny nyugatra tart és kétszer is átmegy a Vilaplanán, az új La Granadellán és a Riba-roján. A hat szakasz összesen 112,02 km-t tesz ki. Szombaton észak-kelet felé veszik az irányt, s ez lesz a rali leghosszabb napja. 117,54 kilométeren keresztül vágtáznak hét gyorsasági szakaszon át. A nap Salouban ér véget a kedvelt tengerparti gyorsasági szakasszal. Az utolsó nap kétszer teszi meg a mezőny a Santa Marina és a Riudecanyes szakaszokat. Előbbit először még a reggeli sötétségben, az utóbbi másodjára pedig a Power Stage is lesz egyben.

Az időjárás várhatóan nem fog beleszólni a versengésbe. Átlagos őszi idő várható Spanyolországban a hétvégén helyenként némi felhővel.

2019-ben igen stílusosan ért véget a Spanyol Rali és vele a világbajnoki raliszezon. Ott Tanak ugyanis első világbajnoki trófeáját gyűjthette be a legutolsó versenyen. Az Ausztrál Ralival zárult volna a 2019-es szezon, de az ottani tűzesetek miatt a ralit lefújták. Bár csak második helyezett lett Spanyolországban, Ott Tanak mégis begyűjtötte első vb-címét. Az ezért a helyezésért járó pontokkal és a Power Stage győzelemért járó extra pontokkal az észt pilóta behúzta a világbajnoki címet. A ralit Thierry Neuville nyerte meg, és a helyi matador, Dani Sordo állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Spanyolországban nagy csata zajlott, hiszen még hárompólusú volt a világbajnokság. Sebastien Ogier és Thierry Neuville is labdába rúghatott volna a világbajnoki címért folyó küzdelemben, de végül csak a második (Neuville) és a harmadik (Ogier) hely jutott számukra.

Felpörögtek 2022 előtt

2022-ben a WRC-ket felváltják a hibrid autók, s ezzel új korszak nyílni a Rali Világbajnokság történetében. Így már nagyon korán, októberben, bejelentették a gyári csapatok jövő évi pilótáit. A Hyundaijnál Ott Tanak és Thierry Neuville mellett Dani Sordo és Oliver Solberg felváltva fogja vezetni a Hyundai harmadik autóját 2022-ben. A Toyotánál Sebastien Ogier, Elfyn Evans és Kalle Rovanpera mellé szerződött Esapekka Lappi. Utóbbi a Finn Ralin negyedik lett egy privát Toyotával, de jövőre ismét a gyári csapatot erősíti. Ogier csak meghatározott versenyeken áll majd rajthoz a jövő szezonban, s azokon a ralikon, amelyeken nem indul, Lappi ül a Toyota volánjához. Craig Breen kétéves szerződést írt alá az M-Sporttal, így jövőre már egy Forddal áll rajthoz a brit pilóta. Bár arról még nincs hivatalos információ, hogy kik lesznek Breen csapattársai, vélhetően a jelenlegi két pilóta, Adrien Fourmaux és Gus Greensmith, maradnak a csapatnál.

A rali

A 2021-es Spanyol Rali három napon át tart, s a 17 gyorsasági szakasz 280,46 km-t tesz majd ki.

A rali főhadiszállásának és a szervizparknak ismét Costa Daurada, Salou tengerparti turistavárosa ad otthont, amely nem messze található a Port Aventura élményparktól.

A világbajnokság állása a Finn Ralit követően:

Egyéni

  1. Sebastien Ogier (FRA)                    Toyota Racing WRT                190 pont
  2. Elfyn Evans (GBR)                          Toyota Racing WRT                166 pont
  3. Thierry Neuville (BEL)                    Hyundai WRT                         130 pont
  4. Kalle Rovanpera (FIN)                    Toyota Racing WRT                129 pont
  5. Ott Tanak (EST)                          Hyundai WRT                         128 pont
  6. Craig Breen (IRL)                          Hyundai WRT                           76 pont
  7. Takamoto Katsuta (JPN)                 Toyota Racing WRT                  68 pont
  8. Gus Greensmith (GBR)                   M-Sport WRT                           52 pont
  9. Dani Sordo (ESP)                          Hyundai WRT                           43 pont
  10. Adrien Fourmaux (FRA)               M-Sport WRT                           42 pont

 

Gyártók

  1. Toyota Racing WRC                       441 pont
  2. Hyundai WRT                            380 pont
  3. M-Sport Ford WRT                         172 pont
  4. Hyundai 2C Competition                  44 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/