Visszatérés Ausztráliába

Visszatérés Ausztráliába

2020-ban szezonnyitó versenyként indult volna az Ausztrál Nagydíj, amit azonban a hétvége tartalmi részének megkezdése előtt, egyetlen egy kör megtétele nélkül lefújtak az egyre inkább eszkalálódó koronavírus járvány hatására. 2021-ben már el sem látogattak a csapatok a távoli földrészre, a szigorú beutazási korlátozások és karanténkötelezettség miatt. Idén már minden Forma-1-es résztvevőnek kötelező a koronavírus elleni oltás. Így bár nem szezonnyitó futamként szervezett, de még a szezon elején megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíj ismét helyet kapott a Forma-1-es versenynaptárban.

A 2022-es szezon harmadik versenyére érkeznek meg a hétvégén a Forma-1-es csapatok. Az Ausztrál Nagydíjat mindenki nagyon szereti. Mivel a szezon már márciusban útjára indult, a pilóták egy kicsit lazábban érkeznek meg a Kenguruk Földjére. A Melbourne-i egy nehéz utcai pálya, amelynek eddig nem volt igazán jó a tapadása. Az elmúlt időszakban azonban felújították a Melbourne-i aszfaltcsíkot és durva összetételű, koptató aszfaltot raktak le. Ennek hatására egy-két bokszbeállásos stratégiák valósulhatnak meg. Mivel egy hónappal a szokásos időpont után rendezik meg a futamot, őszi, változékony idő kavarhatja meg a sorrendet.

A Liberty Media elérte a célját a szabályváltoztatásokkal. Az erőviszonyok felborultak, a Ferrari előretört, a Mercedes pedig címvédő konstruktőrként visszaesett. Lewis Hamilton jelenleg ötödik az egyéni ponttáblán csapattársa, George Russell mögött. A Red Bull a tavalyihoz hasonló teljesítményt hoz. Az idei eddigi legszebb előzések Charles Leclerc (Ferrari) és Max Verstappen (Red Bull) nevéhez fűződnek. E két fiatal megküzdött egymással a szezon első két futamán, s hol egyikük, hol másikuk került ki győztesen a csatából. Vajon az Ausztrál Nagydíjon folytatódik a csata a két fiatal pilóta között, vagy végre a Mercedes versenyzői is beleszólnak a csatározásba?

Az első komoly fejlesztéseket az első európai versenyekre tervezik bevetni a csapatok, így az erőviszonyok a hétvégén várhatóan nem sokat fognak változni. Így bármennyire is lenyűgöző teljesítményt nyújtott itt korábban Lewis Hamilton, úgy tűnik ennek a sorozatnak vége szakadhat.

Sebastian Vettel kihagyta a szezon első két futamát koronavírus fertőzése okán. A német pilóta a szezont így Ausztráliában kezdi meg, de valószínűleg sok nehézséggel kell szembenéznie. Nem elég, hogy a betegségét követően még egészen biztosan nem lesz száz százalékosan fitt, az autója gyengeségével is meg kell küzdenie. Az Aston Martin az idei mezőny egyik leggyengébb autója, a négyszeres világbajnoknak nem lesz ínyére hátul köröznie.

Ebben a nehéz gazdasági és világpolitikai helyzetben is töretlen a Forma-1 sikere. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy kiderült, 2023-ban Las Vegasban is rendeznek futamot, így egy újabb, immár harmadik USA-beli helyszínnel gazdagodott a versenynaptár. A kanadai futammal együtt már négy Forma-1-es futamnak is otthon ad az észak-amerikai kontinens. Félő, hogy újabb helyszínek belépésével régebbi, főként európai, helyszíneknek mondhatunk búcsút. A koronavírus járvány alatt pedig a régi és néhány újonnan megjelenő európai versenypálya húzta ki a Forma-1-et és a Liberty Médiát a csávából. Az esti futam Las Vegasban akár még egy jó kis show is lehet, látva, hogy ezúttal nem egy kaszinó parkolójában jelölik ki a versenyvonalat, hanem keresztülmegy a híres Las Vegas Stripen is.

A verseny és a pálya

Idén a 36. Ausztrál Nagydíjat rendezik meg, mivel két éve pénteken lefújták a versenyhétvégét. Ebből a 36-ból ez lesz a 25. futam Melbourne-ben. Ausztráliában rendeztek futamot Adelaide-ben is, de 1996-tól kezdve az Albert Park ad otthont az Ausztrál Nagydíjnak. Ez a futam tradicionálisan a Forma-1-es versenyszezon nyitó versenye, amely a pandémiás helyzet miatt idén a szezon harmadik futama lett. Ezúttal változékony, őszies időjárás és 16 fok körüli hőmérséklet várja a Forma-1-es cirkuszt Melbourne-ben.

Az 58-körös Ausztrál Nagydíj április 10.-én helyi idő szerint 15.00 órakor (nálunk reggel 7-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,303 km, a teljes versenytáv 307,574 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja 2004-ből (!), ideje 1 perc 24,125 másodperc.

Ausztrália visszavárta a Forma-1-et, s nem tétlenkedtek a szervezők az elmúlt két évben. Bár a pálya méretei maradtak ugyanazok, így is sikerült változtatni rajta annak érdekében, hogy jobb előzési lehetőségek legyenek a pályán. Több kanyart is kiszélesítettek és két lassú kanyart átvágtak. Ettől a pályán elérhető csúcssebesség növekedését várják, 330 km/órás csúcssebességet jósolnak. 1995 óta először az egész pályát teljesen újraaszfaltozták. Az eddigi szűk bokszutcát jelentősen kiszélesítették, így az ottani sebességkorlát 20 km/órával emelhető.

Soha nem látott érdeklődés övezi a Forma-1-et 2022-ben. Itt is, mint nagyon sok idei pályán, a Hungaroringet is beleértve ki lehet majd rakni a megtelt táblát. Extra lelátókat kellett felhúzni szinte minden pályán, így itt is, hogy a nagy számú érdeklődőt mindenhol tudják fogadni.

Forrás: facebook.com/amberprkft/