Vissza a rendes kerékvágásba

A Rali Világbajnokságban hosszú, hathetes nyári szünet után ismét munkába állnak a csapatok. A hétvégén Finnországba, egy tradicionális helyszínre érkezik meg a mezőny. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a szezon második fele. Ez a skandináv verseny nagyon kedvelt a pilóták körében. Egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől.

Amber-Finn_Rali

Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Loeb után következett honfitársa, Sebastien Ogier, akinek szintén sikerült megkaparintania a hőn áhított győztes trófeát a Finn Ralin. 2014-2015-ben ismét finn uralom volt hazai földön, hiszen mindkétszer Jari-Matti Latvala vihette haza a győztes trófeát. 2016-ban egy britnek, Kris Meekének sikerült a bravúr, nem északiként győzni Finnországban. 2017-ben és 2018-ban ismét északon maradt a győztes trófea, hiszen mindkétszer egy Toyotával versenyző pilóta – Esapekka Lappi, majd tavaly Ott Tanak – nyerte meg a ralit.

2018-ban a Finn Raliban vezető, majd a végén a Citroent a második helyen célba vivő Mads Östberg nagy meglepetésre idén kihagyja a versenyt. 2018-ban pedig annyira jól ment a norvég pilótának, hogy egy korábbi Finn Rali-győztest, a Toyotával versenyző Jari-Matti Latvalát is maga mögött tudta tartani. „Nagyon fáj, hogy nem tudok elmenni Finnországba. Tervbe volt véve a részvétel, de még nem vagyunk készen. Sok dolgunk van még az autóval, s nem szeretném elkötelezni magam versenyek felé addig, amíg nem hajtunk végre még több fejlesztést rajta.” – szögezte le a Citroen 31 éves pilótája.

 Amber-Finn_Rali-Paddon

Azonban nem Östberg lesz az egyetlen meglepetéshiányzó. Elfyn Evans sem tud elutazni Finnországba, mivel a világbajnoki ralistátuszért kandidáló Észt Ralin megsérült a háta. Azt tanácsolták a walesi pilótának, hogy hagyja ki az észthez hasonlóan megerőltető Finn Ralit, ami tele van gyors ugratókkal és durva landolásokkal.

„A Finn Rali az év legjobb versenye számomra, s nagyon feldúlt vagyok, hogy ki kell hagynom. Nem tudok többet mondani. Nagyon frusztráló, de hallgatnom kell a jó tanácsra. Annyit tehetek, hogy a következő ralira koncentrálok.” – szögezte le csalódottan az M-Sport pilótája.

Hayden Paddonnak ki kell hagynia az idei évet a Rali Világbajnokságban, s úgy tűnt, hogy mivel őrá gondoltak beugró embernek Evans helyére, eljött az új-zélandi pilóta ideje a bizonyításra.

Hát nem így lett. Nagyon nincs Paddonnak szerencséje. A Finn Ralira történő tesztelés során hétfőn ugyanis olyannyira összetörte az autóját, hogy azzal már nem tud elindulni a hétvégén. Ezzel nemhogy előrébb lendítette volna karrierjét, lehet, még hátráltatja is. Pedig nem a kivi hibázott. Egy nagy kő állt az út közepén, ami felrepítette az autót a levegőbe, ahol a pilóta és navigátora már csak utazók voltak. Az autó teljesen összetört, az M-Sport pedig nem tud újat a helyszínre szállítani.

Az április vége óta tartó öt egymást követő murvás raliból ez lesz az ötödik, s talán az egyik legkedveltebb a ralipilóták körében. Itt ugyanis rengeteg az ugrató, így az autók állandóan a levegőben vannak, s ez nagy látványosságot ígér a nézőknek.

Míg tavaly rengeteg változtatás hajtottak végre a rendezők az útvonalon, addig idén nem is nagyon nyúltak hozzá. A legnagyobb változás akkor a híres Ouninpohja szakasz kihagyása volt.

 Amber-Finn_Rali-Tanak

A rali

A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak. Puha és rendkívül gyors murvás utak visznek keresztül a finn ligeteken és tavakon, hatalmas ugratókkal tűzdelve.

A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Ralin őrült mód hajtott a mezőny, az átlagsebesség 122,86 km/óra (!) volt. A főhadiszállás Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban várhatóan ezúttal is nagy tömegeket vonz majd.

A rali útvonala alig változott tavaly óta. Ezúttal is a 2015-ben bevezetett csütörtöki esti kevert útfelszínű Harju utcai gyorsasági szakasszal nyit. Pénteken a már ismert szakaszokon – Moksi, Urria, Assamaki és Aanekoski – hajtanak a ralisok, mindegyiken kétszer is végig halad a mezőny. A napot a Harju szakasszal zárják a csapatok.

A szombati nap fárasztó lesz, hiszen majd 133 km-t kell a mezőnynek megtennie, ami idén 14 órányi vezetést jelent Jamsa, Pihlajakoski és Paijala környékén. A Kakaristo gyorsasági szakasz alkalmával hajtanak végig az autók a legendás Ouninpohja szakasz bizonyos részein. Az összes szakaszt éppúgy, mint a visszatérő Leustut is kétszer teljesíti a mezőny szombaton.

Vasárnap keletre tartanak majd a csapatok, ahol két klasszikus gyorsaságit teljesítenek: a Laukaat és a nagy ugratóiról is ismert Ruuhimakit. Ez utóbbi lesz utolsó szakaszként a Power Stage is.

A skandináv rali négy napon át tart, s a 23 gyorsasági szakasz 307,58 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1373,67 km.

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:

2018                Ott Tanak (Toyota)

2017                Esapekka Lappi (Toyota)

2016                Kris Meeke (Citroën)

2015                Jari-Matti Latvala (VW)

2014                Jari-Matti Latvala (VW)

2013                S Ogier (VW)

2012                S Loeb (Citroën)

2011                S Loeb (Citroën)

2010                J-M Latvala (Ford)

2009                M Hirvonen (Ford)

2008                S Loeb (Citroën)

2007                M Grönholm (Ford)

2006                M Grönholm (Ford)

2005                M Grönholm (Peugeot)

2004                M Grönholm (Peugeot)

2003                M Märtin (Ford)

2002                M Grönholm (Peugeot)

2001                M Grönholm (Peugeot)

2000                M Grönholm (Peugeot)

A világbajnokság állása a Szardínia Rali után:

Pilóták

  1. Ott Tanak (EST) Toyota Racing WRT             150 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA) Citroen WRT             146 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT             143 pont
  4. Elfyn Evans (GBR) M-Sport Ford WRT                78 pont
  5. Teemu Suninen (FIN) M-Sport Ford WRT 62 pont
  6. Kris Meeke (GBR) Toyota Racing WRT              60 pont
  7. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai WRT                                    56 pont
  8. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT                                    52 pont
  9. Esapekka Lappi (FIN) Citroen WRT             40 pont
  10. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRT             40 pont

 

Gyártók

  1. Hyundai WRT 242 pont
  2. Toyota Racing WRC 198 pont
  3. Citroen WRT 170 pont
  4. M-Sport Ford WRT 152 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/