Virágos Magyarországért 2014

Évente közel 300 település nevez be a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett innovatív hazai megmérettetésre, a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. Az idei év díjait november 28-án délelőtt a Várkert Bazárban osztották ki. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Siófoknak, falu kategóriában Balatongyöröknek ítélték oda, ami egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2015-ös európai versenyen. A díjakat Dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár és Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át a települések polgármestereinek.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A díjátadók között a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. mellett számos kormányzati és civil szervezet képviselteti magát. A verseny jelentőségét mutatja, hogy Magyarország Miniszterelnöke is a díjat felajánlók között szerepel: idén Százhalombatta és Ordas kapták a rangos miniszterelnöki elismerést.A Belügyminisztérium Kozárdnak, Várdának, Bakonykútinak, Mosonmagyaróvárnak, Szentesnek és Szerencsnek nyújtott át díjat, a belügyi személyi elismerést Szászné Dr. Várkonyi Adrienn, Gyula város főkertésze kapta, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Gyula a 2014. évi európai versenyben aranyérmet szerzett. A hagyományos magyar növény és virágkultúra megőrzéséért a Földművelésügyi Minisztérium Gyöngyössolymos és Zalaegerszeg önkormányzatának munkáját ismerte el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális díját Sárospatak kapta, míg a környezettudatos oktatás megvalósulásáért három óvoda és két iskola munkáját emelték ki. Budapest főváros díját a XIX. és a XI. kerület nyerte el.

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, dr. Faragó Péter a fenti díjakon túl számos további elismerést osztott ki a verseny résztvevőinek, a díjkiosztó ünnepségen összesen 74 települést jutalmazott a szakmai zsűri. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Tivadar és Sárvár képviselőinek nyújtotta át. A verseny első helyezettje 2 000 fő feletti falu kategóriában Rajka települése, 50 000 fő feletti város kategóriában Veszprém városa, Budapest kerületei kategóriában Józsefváros. Az I. világháborús emlékhelyek környezetének gondozottságát jutalmazó különdíjat Dozmat települése nyerte el. Negyedszer adták át a ”Magyarország legszebb főtere” díjat, ezúttal Nagykőrösnek. A Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat idén Hatvan, Mohács, Balatonfüred, Hódmezővásárhely, Encs, Keszthely és Váckisújfalu kapta.