Vincze Ferenc, Kuti Péter: diadal a Hungaroringen

Az utolsó szakaszon dőlt el az idei összetett győzelem a 16. Szilveszter Rallye-n

Elképesztő csatában, az utolsó szakaszon dőlt el az idei, 16. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye.  A hagyományos óévbúcsúztató viadalt végül Vincze Ferenc és Kuti Péter nyerte meg az ifjabb Cseh Vilmos, Németh Gergely duó előtt, míg a harmadik helyre a parádés hajrát bemutató ifjabb Kiss László, Varga Zsuzsanna páros ért oda.  

Hétfőn már kora reggel folytatódott a Hungaroringen a Szilveszter Rallye, amely a 16. verseny a viadal történetében. Az már a harmadik gyorsaságin kiderült, idén nem lesz címvédés, ugyanis a tavalyi győztes Turán Frigyes, Zsíros Gábor duó váltóhiba miatt kiesett.

A versenyen – melyen majd tízezer néző izgult az utolsó másodpercig – végig a Vincze Ferenc, Kuti Péter duó vívott hatalmas csatát az ifjabb Cseh Vilmos, Németh Gergely kettőssel, mindketten három-három szakaszt nyertek a két nap alatt. A győzelem az utolsó szakaszon dőlt el az előbbi páros javára, mivel Cseh Mitsubishijét egy másik, a közönségnek autózó versenyző nem engedte el, így a hibátlanul száguldó Vinczéék végül a 3,4 másodperces hátrányukat 10,3 másodperces előnyre változtatták.

„Nagyot meccseltünk egymással, és sajnálom, hogy végül egy ilyen peches dolog döntött kettőnk között. Bulizni jöttünk, de az első méterektől kezdve eredménycentrikusan versenyeztünk. Nagyon örülök a sikeremnek, és ez a győzelem ugyanolyan büszkeséggel tölt el, mint bármelyik másik korábbi” – jelentette ki Vincze Ferenc, aki korábban szlalom Európa-bajnok is volt, és jövőre az országos bajnokság I. osztályában szeretné bizonyítani a gyorsaságát.

Alig lehetett megvigasztalni ifjabb Cseh Vilmost, miután az utolsó szakaszon történtek miatt Németh Gergely navigátorral végül a második helyre szorultak.

„Végig nagyon jól mentünk, ott álltunk egy nagy siker kapujában, erre tessék… Ha úgy lettünk volna másodikok, hogy nagy hajrával feljövünk a harmadik helyről, maradéktalanul boldog lennék. Végig komolyan vettük a viadalt, nyerni akartunk. Jövőre mindenképpen visszajövünk, hogy sikerüljön az álmunk” – fogalmazott ifjabb Cseh Vilmos, aki a tervek szerint szintén az ob I. osztályában folytatná 2015-ben.

Ifjabb Kiss László viszont hatalmas mosollyal az arcán nyugtázta a célba érve, hogy meglett az eredménye a nagy hajrájának, hiszen Varga Zsuzsanna navigátorral együtt végül sikerült megszerezniük az abszolút harmadik helyet.

„Büszke vagyok arra, hogy a tavalyi hatodik helyünk után idén odaértünk a dobogóra, ráadásul mindkét autónk célba ért. Azért Tomi öcsém megmutatta, mit tud az utolsó szakaszon, hiszen amíg én élet-halál harcot vívtam a harmadik helyért, addig ő az általam ledobott, használt gumikon adott nekem négy tizedet. Zsuzsi nagyon jól dolgozott végig, hibátlanul navigált, így teljesülhetett az álmunk ezzel a harmadik hellyel” – árulta el ifjabb Kiss László, akinek öccse, Kiss Pál Tamás végül a 22. lett összetettben, ám ha a hétfői első két szakaszon nem lettek volna technikai gondjai, vélhetően a legjobb tíz között zárt volna.

A másik testvérpárbajt ifjabb Ranga László nyerte Péterrel szemben: előbbi a 7., míg utóbbi a 12. pozícióban zárta a 16. Szilveszter Rallye-t.

További érdekesség, hogy a kamionos Európa-bajnokságon remeklő ifjú Major Benedek, navigátorával, Váradi Alexandrával megnyerte kategóriája (H7) összetettjét egy Lada VFTS-sel.

A 16. Szilveszter Rallye abszolút végeredménye

  1. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) 41:12.3, 2. ifjabb Cseh Vilmos, Németh Gergely (Mitsubishi Lancer EVO IX) +10,3 mp, 3. ifjabb Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO IX) +27,5 mp, 4. Vincze Márton, Szedő Csaba (Mitsubishi Lancer EVO IX) +31,4 mp, 5. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +35,9 mp, 6. Matics Mihály, Viczena Gábor (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +41,4 mp.

A verseny teljes végeredményét – kategóriánként – megtekintheti mindenki a rallylive.hu portálon.