Világok és népek zenéje: Lo’Jo, Sebestyén Márta, Somnakaj és Söndörgő a Tavaszi Fesztiválon

A klasszikus és jazz koncertek mellett gazdag népzenei és világzenei kínálat várja a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál látogatóit.  Afrika világát idézi meg a Lo’Jo március 23-án a Művészetek Palotájában, ahol március 27-én Sebestyén Márta különleges filmkoncertje, április 4-én a Somnakaj, egy roma etnoballada várja az érdeklődőket. Április 5-én a Zeneakadémián a Söndörgő együttes pedig a tőlük megszokott délszláv ritmusokat hozza.

A francia világzene kultikus együttese, a Lo’jo Triban a nyolcvanas évek elején tűnt fel. Pályafutása első szakaszában egy – irodalommal, filmmel, cirkusszal, zenével, festészettel foglalkozó – művészeti kommunában dolgozott egy olyan zenei nyelv megteremtésén, amely egyaránt merített karibi, francia, keleti és afrikai befolyásaikból. Aztán a kilencvenes évek közepén kivált a törzsből, és attól kezdődően önállóan folytatta pályafutását. Akkorra alakult ki a maival már majdnem megegyező felállása két észak-afrikai gyökerű énekesnő csatlakozásával, akkor merült bele Nyugat-Afrika zenéjébe, és akkoriban jelent meg első két világsikere, a Mojo Radio és a Bohême De Cristal című album. Az énekes-billentyűs-költő Denis Péan vezetésével azóta megállás nélkül készíti lemezeit, a tavalyi Cinéma el Mundóval méltán érdemelve ki „az év együttese” címet a rangos Songlines magazintól, hiszen varázslatosan fonja össze a sanzon, a musette, a cigányzene, a reggae, a dub, a dzsessz, a pop, az észak- és nyugat-afrikai muzsikák szálait.

Lo’Jo

Művészetek Palotája, Március 23. 20 óra

További információk: http://btf.hu/btf2014/index.php?cat=1&page=1&p_id=57865&l=hu

 

Negyven év telt el azóta, hogy Sebő Ferenc bemutatta az Egyetemi Színpadon Sebestyén Mártát, aki talán álmodni sem mert arról, hogy hamarosan a magyar népzene világszerte legismertebb énekesnője lesz. De a Sebő együttes „rántotta magával” a népzenétől megérintett filmesek (többek közt Jancsó Miklós, Szomjas György, Zolnay Pál, Gaál István) világába is, ahol – Kodály Zoltán intelme szerint – megtanulta látni, amit hall, és viszont. Mozaikok című koncertjén most újra leperegnek azok a filmkockák, amelyeket Sebestyén Márta hangja ragyogóbbá, felejthetetlenebbé tett. Az Egri csillagok, a Fotográfia, a Sodrásban, a Rosszemberek, de még hosszasan sorolhatnánk Anthony Minghella Az angol beteg című Oscar-díjas filmjéig, vagy a Robert Altman rendezte Divatdiktátorokig, melyben a Deep Forest Grammy-díjas világsikere, a Martha’s Song csendül fel. Persze, korántsem csak „mozizunk”, hiszen Sebestyén Márta vendégeként tucatnyi hazai és külföldi muzsikus és megannyi táncos is szerepel a koncerten. A Sebő együttessel és a Deep Forestet  képviselő Eric Mouquet-val egyetemben, hogy a magyar, a görög és a macedón népzene, az énekelt versek, a régi zene és a pop mozaikjaiból egységbe forrjon Márta dalainak első negyven éve.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*