Vezetni tanul Iszak Eszti

iszak_eszti_vezetÚton jogosítványa felé Iszak Eszti. A VIVA népszerű műsorvezetője elsősorban a kényelmesebb és gyorsabb közlekedés miatt kezdett el vezetni tanulni és már a tanfolyam felénél jár.

 

Heteken belül megszerzi jogosítványát Iszak Eszti. Elmondása szerint az elején kicsit nehezebben ment számára a vezetés, és még izgul, azonban napról-napra magabiztosabban ül a volánnál. A VIVA műsorvezetője elmondta, kényelmességi okok is vezették, amikor beiratkozott a tanfolyamra, és azt is leszögezte: a megfontolt, biztonságos vezetés híve.

„A fő motivációm a könnyebb, kényelmesebb közlekedés: a rengeteg forgatás és a fotózások miatt sokat kell utaznom ruhákkal, táskákkal, ez jóval egyszerűbb lesz egy autóval.” – mesélte Eszti. –  Persze Ákoshoz is könnyebb lesz kijutni Szentendrére, aki sok jó tanáccsal lát el, hiszen tapasztalt sofőr. Ő is szeretné már, hogy megszerezzem a jogosítványt, például kényelmesebb lenne, ha a nyaralásoknál át tudná adni a volánt. ” – tette hozzá a műsorvezető.

Eszti nagyon ügyes lány,természetes, hogy még izgul kicsit, de nem az a típus, aki a saját feje után megy, meghallgatja, amit mondok és meg is hallja szerencsére, ez pedig csak a javára válik.” – mondta el Hartman Sándor a Gyorsjogsi gépjármű-vezető oktatója.

Eszti a jogosítvány megszerzése után egy kis időt sem szeretne kihagyni vezetés nélkül: tervei között szerepel egy négyszemélyes, csajos autó is vásárlása is, amivel tudná szállítani családját és barátait, ha éppen szükség van rá. A VIVA gyönyörű műsorvezetőjével tehát a képernyőn kívül hamarosan az utakon is találkozhatunk.

iszak_eszti_vezet3