Vettel megtörte Hamilton sikersorozatát

Hamilton bedurcizott…

Sebastian Vettel kilőtt a Brit Nagydíj rajtjánál és simán kielőzte a rajtelső Lewis Hamiltont. Nyakfájás ide-Mercedesnek fekvő pálya oda, a Ferrari német pilótája 2009 óta először megnyerte a Brit Nagydíjat. Lewis Hamilton a rajt utáni balesete ellenére a második helyre vitte célba a Mercedesét. A bronzérmes helyezés Kimi Raikkönené lett, aki ismét szép versenyzést bemutatva ért célba a dobogós helyen.

 Amber-Brit_F1-rajt

„Köszönet a csapatnak a támogatásért és persze a háttérmunkásoknak is, mivel tegnap eléggé össze voltam törve, de ma már sokkal jobb. Kicsit aggódtam (a nyakam miatt) a verseny előtt, de rendben voltam, talán az adrenalin miatt. A nyakam kitartott és nagyon élveztem ezt a futamot, és szerintem a nézők is.” – szögezte le a versenygyőztes ferraris pilóta, aki ezzel a győzelemmel megnövelte előnyét az egyéni ponttáblán a címvédő pilótához képest.

A Ferrari mostani két dobogós helyezésével 20 pontos előnnyel távozik Nagy-Britanniából. Lewis Hamilton annyira frusztrált volt amiatt, hogy csak második lett, hogy a verseny utáni interjúkat is kihagyta, majd később a dobogón mégis megszólalt. Nagyon fáradtnak nézett ki, megviselhette az Angliában szokatlan nagy meleg, meg a hazai pályán kihagyott lehetőség is.

 Amber-Brit_F1-Vettel

A Brit Nagydíj rajtja nem alakult simán. Sebastian Vettel az élre tört, mögötte pedig Kimi Raikkönen és Lewis Hamilton autója összeért, s a brit visszaesett a mezőny végére, miközben Raikkönen pár pozíciót vesztett, s a Red Bullok mögé esett vissza. A Mercedes meg is sérült, de a bokszba nem ment ki. Raikkönen autója látszólag sértetlen maradt, de a finn később tíz másodperces büntetést kapott.

Kimi Raikkönen idén fiatalkori önmagára emlékeztető módon versenyez, a motivációját láthatóan visszanyerte. Már a Hamiltonnal vívott balesete is a nagy igyekvés eredménye volt, később pedig Max Verstappennel játszott csiki-csukit, hol az egyik előzött, hol a másik.

A két Sauber bíztató kezdést követően negatívan, pontok és eredmény nélkül zárta a hétvégét. Charles Leclerc autójának jobb hátsó kerekét nem rögzítették rendesen a bokszbeállása során, emiatt ki kellett állnia a versenyből. Marcus Ericsson közben nyitott DRS-sel szenvedett balesetet, keményen becsapódott autójával a pálya széli gumifalba. Szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést a svéd pilóta.

 Amber-Brit_F1-dobogo

A verseny izgalmasra és eseménydúsra sikeredett. A biztonsági autót gyors egymásutánban kétszer is pályára kellett küldeni. Először Marcus Ericsson balesetét követően, majd nem sokkal később Carlos Sainz és Romain Grosjean balesete borzolta az idegeket. Ez nem volt jó hír az élen állók számára, hiszen a biztonsági autó szépen összeszedte a mezőnyt, s a jelentős különbségek az autók között ilyenkor eltűnnek.

Vettelnek sokáig kellett várnia, míg végre visszavehette a vezetést Bottastól, amit akkor vesztett el, mikor kiment a bokszba kerékcserére. A 47. körben a német merész előzéssel az élre állt, s onnan már nem lehetett eltávolítani. Egy körrel később Bottas és Hamilton helyet cserélt és a brit, aki a rajtot követően a mezőny végére zuhant, már a második helyen autózott, de ennél többre nem tellett tőle.

Bottas tempója ekkor egyre lassabb lett, így a 49. körben Raikkönen kielőzte és megkaparintotta a maradék dobogós helyezést. Bottas kénytelen volt beérni a negyedik hellyel. Őt Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg követi ötödiként és hatodikként. A további sorrend: Esteban Ocon, Fernando Alonso (ismét nyolcadik!), Kevin Magnussen és a Toro Rosso becsületpontját hozó újonc, Pierre Gasly. Brendon Hartley nem tudott rajthoz állni, mivel a szombati szabadedzés alatt hatalmas balesetet szenvedett, s az autóját nem tudták helyrehozni.

Mindkét Williams a bokszutcából rajtolt a csapat hazai futamán a parc fermé szabályzat megsértése miatt. Egyik pilótája sem alkotott nagyot, Lance Stroll és Szergej Szirotkin a 13. és 14. helyen ért célba.

A Forma-1-es cirkusz a triplaversenyes hétvége után megpihenhet. A csapatoknak ezúttal csak két hét múlva (2018. július 22.) kell hadrendbe állniuk, a versenynaptárba visszatérő Hockenheimben. Két éve rendezték meg utoljára a Német Nagydíjat, ugyanezen a versenypályán. Akkor Lewis Hamilton nyerte meg a futamot a két Red Bull-pilóta előtt. Két kihagyott lehetőség után ott azon lesz a brit, hogy kárpótolja magát, csapatát és rajongóit.

2018-as Brit Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Sebastian Vettel Ferrari                                               1:27:29.784
  2. Lewis Hamilton Mercedes + 2.264
  3. Kimi Raikkönen Ferrari + 3.652
  4. Valtteri Bottas Mercedes + 8.883
  5. Daniel Ricciardo Red Bull + 9.500
  6. Nico Hülkenberg Renault + 28.220
  7. Esteban Ocon Force India                           + 29.930
  8. Fernando Alonso McLaren + 31.115
  9. Kevin Magnussen Haas + 33.188
  10. Pierre Gasly Toro Rosso                           + 34.129
  11. Sergio Perez Force India + 34.708
  12. Stoffel Vandoorne McLaren + 35.774
  13. Lance Stroll Williams + 38.106
  14. Szergej Szirotkin Williams + 48.113
  15. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
  16. Romain Grosjean Haas Nem ért célba
  17. Carlos Sainz Renault                                 Nem ért célba
  18. Marcus Ericsson Sauber Nem ért célba
  19. Charles Leclerc Sauber Nem ért célba
  20. Brendon Hartley Toro Rosso Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Brit Nagydíj után

Pilóták:

  1. Sebastian Vettel 171 pont
  2. Lewis Hamilton 163 pont
  3. Kimi Raikkönen 116 pont
  4. Daniel Ricciardo 106 pont
  5. Valtteri Bottas 104 pont
  6. Max Verstappen 93 pont
  7. Nico Hülkenberg   42 pont
  8. Fernando Alonso 40 pont
  9. Kevin Magnussen 39 pont
  10. Carlos Sainz 28 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Ferrari 287 pont
  2. Mercedes 267 pont
  3. Red Bull 199 pont
  4. Renault 70 pont
  5. Haas 51 pont
  6. Force India 48 pont
  7. McLaren 48 pont
  8. Toro Rosso 20 pont
  9. Sauber 16 pont
  10. Williams   4 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/