Verstappené a jubileumi győzelem

Amber-70.F1-rajt

A Mercedes nagyon domináns volt a hétvége során, de a vasárnapi futamon idén először nem Mercedes-pilóta ért célba elsőként. Max Verstappen a Red Bullal nyerte meg ugyanis a 70. Évforduló Nagydíját, Silverstone-ban. A második és harmadik helyre azért még célba vitték fekete autójukat a brackley-i csapat pilótái. Lewis Hamilton azzal vigasztalódhat, hogy 155. dobogós helyezésével beállította Michael Schumacher rekordját.

„Nagyszerű eredmény ez a győzelem, hihetetlenül boldog vagyok. Eddig ebben a szezonban nem volt lehetőségünk kihívni őket (a Mercedes pilótákat). Lágy abroncsokat kell használnunk, úgy tűnik, jól tudjuk kezelni azokat.” – szögezte le a versenygyőztes holland pilóta, akinek ez volt az első győzelme Silverstone-ban.

A Brit Nagydíjat követő hétvégén ismét az abroncsok játszották a főszerepet. Az eggyel lágyabb gumik nagyon koptak a meleg aszfalton Silverstone-ban, de a Red Bull vasárnap jelesre vizsgázott gumimenedzselésből. Max Verstappen autóján kevésbé erősen koptak az abroncsok és ez is hozzájárult a fiatal pilóta győzelméhez. Miközben a múlt héten még sikeresen megküzdöttek a defektes abroncsokkal, ezúttal azonban kifogtak a hólyagos gumik a Mercedes pilótáin. A Red Bull és Max Verstappen pedig előnyt kovácsolt ebből.

 Amber-70.F1-Verstappen

A Mercedes ezúttal nem vitt mindent, de jó taktikának bizonyult az, hogy tíz körrel a verseny leintése előtt friss gumikat raktak Hamilton autójára, aki a negyedik helyre esett Leclerc mögé. Új gumikon haladva azonban újabb és újabb leggyorsabb köridőket futott a brit. Kielőzte a Ferrari fiatal pilótáját, majd miután szabad utat kapott a csapattól, a DRS-t is használva megelőzte saját csapattársát, Valtteri Bottast. Alig két körrel a verseny vége előtt a második helyen haladt és végül ott is ért célba.

Charles Leclerc ismét tett arról, hogy a Ferrari legyen a harmadik legjobb istálló. A monacói pilóta egy bokszkiállással a negyedik helyre hozta célba piros versenyautóját. Sebastian Vettel továbbra is csak vergődik a csapatnál. A német ismét csak hátrébb, a 12. helyen ért célba. Erőfeszítéseit az sem segítette, hogy az első körben kicsúszott és rengeteg helyet vesztett.

Alex Albon kissé összeszedte magát erre a futamra, bár még mindig nem tudja felvenni a tempót versenygyőztes csapattársával, azért az ötödik helyre vitte célba a második Red Bullt.

Bár nagy csapás érte a Racing Pointot a hétvégén azzal, hogy 400 ezer eurós büntetést kapott és 15 pontot elvett tőlük a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabálytalan fékhűtő rendszerük miatt, de állandó és beugró pilótája is nagyszerű helyezést ért el. Lance Stroll a hatodik, míg a harmadik kockából rajtoló, Sergio Perezt helyettesítő, Nico Hülkenberg a hetedik lett egy kései bokszbeállását követően.

 Amber-70.F1-dobogo

Spanyolországban már várhatóan ismét Sergio Perez fog versenyezni, negatív koronavírus teszt birtokában, de a német pilóta azért oda is elutazik, biztos, ami biztos alapon. Hülkenberg ha mást nem, annyit nyert az ügyön, hogy mostani beugrása kapcsán nagyobb eséllyel találhat magának ülést a Forma-1-ben a 2021-es versenyszezonban.

Esteban Ocon, Lando Norris és Danyiil Kvjat zárja az első tizet egy nem különösebben izgalmas futamon. Kevin Magnussen az egyetlen kieső, akit az utolsó körökben a csapata behívott a bokszba.

A Forma-1-es mezőny ismét nem pihenhet. A jövő hétvégén várhatóan szokatlanul meleg, augusztusi időjárási körülmények között rendezik a Spanyol Nagydíjat. Erre a futamra eredetileg májusban került volna sor, de akkor a világjárvány miatt halasztani kellett. Mostanra ismét komolyabbra fordult a koronavírus helyzet Spanyolországban, így bár a futam sorsa kissé bizonytalan, azt egyelőre nem mondták le.

F1 – 70. Évforduló Nagydíjának eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull 1:19:41.993
  2. Lewis Hamilton Mercedes                         + 11.326
  3. Valtteri Bottas Mercedes                              + 19.231
  4. Charles Leclerc Ferrari                                                + 29.289
  5. Alexander Albon Red Bull + 39.146
  6. Lance Stroll Racing Point + 42.538
  7. Nico Hülkenberg Racing Point + 55.951
  8. Esteban Ocon Renault                                 + 1:04.773
  9. Lando Norris McLaren + 1:05.544
  10. Danyiil Kvjat AlphaTauri             + 1:09.669
  11. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 1:10.642
  12. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 1:13.370
  13. Carlos Sainz McLaren                                + 1:14.070
  14. Daniel Ricciardo Renault             + 1 kör
  15. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 1 kör
  16. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  17. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör
  18. George Russell Williams             + 1 kör
  19. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
  20. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba

A világbajnokság állása a 70. Évforduló Nagydíja után

Pilóták: 

  1. Lewis Hamilton 107 pont
  2. Max Verstappen 77 pont
  3. Valtteri Bottas 73 pont
  4. Charles Leclerc 45 pont
  5. Lando Norris 38 pont
  6. Alex Albon 36 pont
  7. Lance Stroll 28 pont
  8. Sergio Perez 22 pont
  9. Daniel Ricciardo 20 pont
  10. Esteban Ocon 16 pont

 Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 180 pont
  2. Red Bull 113 pont
  3. Ferrari 55 pont
  4. McLaren 53 pont
  5. Racing Point 41 pont
  6. Renault 36 pont
  7. AlphaTauri                         14 pont
  8. Alfa Romeo 2 pont
  9. Haas 1 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/