Verstappen világbajnok az esős rövid futamon

Max Verstappen nyerte vasárnap a három év kihagyás után rendezett Japán Forma-1-es Nagydíjat. A holland pilóta a verseny utáni interjú során tudta meg, hogy világbajnok lett. A második helyezés Sergio Perezé lett, aki végig a harmadik helyen autózva úgy szerezte meg ezt a pozíciót, hogy Charles Leclerc a verseny végén egy pályaelhagyásért öt másodperces büntetést kapott. A monacói így csak harmadik lett, s ennek a büntetésnek köszönhetően lett itt világbajnok a Red Bull 25 éves pilótája.

„Mit is mondhatnék? Hihetetlen! Nagyon különleges, hogy itt szereztem meg (a világbajnoki címet) a Honda emberei és a japán rajongók előtt. – nyilatkozta boldogan a Red Bull újdonsült kétszeres világbajnoka.

A szombati tiszta időjárási körülmények között zajló időmérő edzést követően vasárnap már esőzések fogadták a mezőnyt Szuzukában. Ennek ellenére elrajtoltatták a mezőnyt, de két kör elteltével a pályán lévő nagy mennyiségű víz és a rossz láthatósági viszonyok miatt megállították a versenyt. Két órás várakozás után egy 45 perces rövidített versenyen végül teljes értékű pontokat kaptak a pilóták.

A nyitó körben többen is áldozatul estek a vízátfolyásoknak a pályán, így Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Alex Albon, Guanyu Zhou és Pierre Gasly. Sainz összetörte az autóját, s nem tudta folytatni a versenyt. A piros zászló után, a várakozás óráiban az internet népe a pályán tartózkodó, Carlos Sainz autója után takarító traktorral foglalkozott. Pierre Gasly a pályán álló traktor mellett száguldott el, s nagyon mérgesen rádiózott, nem értette mit keres a pályán egy traktor, miközben a mezőny nagy sebességgel haladt a pályán. A Forma-1 szerint piros zászló volt már ekkor érvényben, de az AlphaTauri pilótája szerint ez nem így volt.

Mint ismeretes 2014-ben Jules Bianchi a szuzukai pályát elhagyva egy traktorral ütközött és az akkor még Halo nélküli autóval való találkozása végzetesnek bizonyult. A baleset során keletkezett sérüléseibe a következő év júliusában belehalt a Marussia fiatal pilótája.

A hosszas várakozás után nem különösebben érdekes, sok abroncscserével tűzdelt futam szemtanúi lehettünk. Max Verstappent nem lehetett az élről eltávolítani. Csatákat a holland mögött láthattunk. A második helyen autózó Charles Leclerc ügyesen maga mögött tartott Sergio Perezt. Eközben a kicsit hátrébb haladó Esteban Ocon Lewis Hamiltonnal csatázott, s nem is hagyta magát megelőzni. Ocon így szerezte meg a negyedik helyet a hétszeres Forma-1-es világbajnok előtt.

Leclerc jó úton haladt második helyezése felé, amikor is az utolsó kanyart levágva ellehetetlenítve Perez előzési szándékát. A büntetését a sportfelügyelők gyorsan kiosztották. Öt másodpercet írtak a Ferrari pilótájának időeredményéhez, ami miatt helyet cserélt Perezzel, Verstappen pedig világbajnok lett.

A hatodik helyezett Sebastian Vettel, aki „A nap versenyzője” lett ezzel a szép helyezéssel búcsúzik kedvenc pályájától. Az Aston Martin pilótáját Fernando Alonso, George Russell, Nicolas Latifi és Lando Norris követi az első tízben. Mivel Daniel Ricciardo a tizenegyedik, már nem pontszerző, helyen ért célba, a Japánban jobban teljesítő Alpine visszavette a konstruktőri ponttábla negyedik helyét a McLarentől.

Folytatás két hét múlva (2022. október 23.) a tengerentúlon, a texasi Austinban. Az egyéni világbajnoki cím sorsa már eldőlt, így a szezon levezetése kezdődik.

2022-es Forma-1-es Japán Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 3:01:44.004
  2. Sergio Perez Red Bull                           + 27.066
  3. Charles Leclerc Ferrari                                        + 31.763
  4. Esteban Ocon Alpine + 39.685
  5. Lewis Hamilton Mercedes                     + 40.326
  6. Sebastian Vettel Aston Martin                     + 46.358
  7. Fernando Alonso Alpine + 46.369
  8. George Russell Mercedes                         + 47.661
  9. Nicholas Latifi Williams                     + 1:10.143
  10. Lando Norris McLaren + 1:10.782
  11. Daniel Ricciardo McLaren + 1:12.877
  12. Lance Stroll Aston Martin + 1:13.904
  13. Juki Cunoda AlphaTauri + 1:15.599
  14. Kevin Magnussen Haas + 1:26.016
  15. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 1:26.496
  16. Guanyu Zhou Alfa Romeo                     + 1:27.043
  17. Pierre Gasly AlphaTauri + 1:28.091
  18. Mick Schumacher Haas + 1:32.523
  19. Alex Albon Williams                            Nem ért célba
  20. Carlos Sainz Ferrari Nem ért célba

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 366 pont
  2. Sergio Perez 253 pont
  3. Charles Leclerc 252 pont
  4. George Russell 207 pont
  5. Carlos Sainz 202 pont
  6. Lewis Hamilton 180 pont
  7. Lando Norris           101 pont
  8. Esteban Ocon   78 pont
  9. Fernando Alonso   65 pont
  10. Valtteri Bottas 46 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 619 pont
  2. Ferrari           454 pont
  3. Mercedes 387 pont
  4. Alpine 143 pont
  5. McLaren 130 pont
  6. Alfa Romeo  52 pont
  7. Aston Martin   45 pont
  8. Haas 34 pont
  9. AlphaTauri                       34 pont
  10. Williams   8 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/