Verstappen Sainz ellenében is győzött

 

Max Verstappen folytatta menetelését Kanadában is. Bár már két éve nem versenyzett itt a mezőny, mégis briliáns versenyzéssel megszerezte első győzelmét Montrealban. Nem kapta a holland könnyen a győzelmet, Carlos Sainz nyomás alá helyezte, de a spanyolnak ezúttal csak a második hely jutott. A dobogó harmadik fokára idén másodszor állhatott fel Lewis Hamilton.

„A biztonsági autó nem segített. Nagyon izgalmas volt a vége. Mindent beleadtam, de Carlos is. Csak nyomta, nyomta….Az utolsó néhány kör tele volt élvezettel. Jobban örültem volna, ha én vagyok a támadó fél, nem pedig a védekező, de szerencsére jól jött ki a lépés a végén.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Bár Carlos Sainz második lett, Charles Leclercnek nem volt zökkenőmentes a hétvégéje. A mezőny végéről rajtolt el motorcsere miatt, s végül csak az ötödik helyre vitte célba Ferrariját.

A Red Bull még mindig a Ferrari előtt jár. Verstappen a szombati esős időmérőn messze a mezőny előtt körözött, s a vasárnapi tiszta, napos időben is hiba nélkül hozta be az első helyre a szárnyaló bikák autóját. Sergio Pereznek ezúttal nem jött össze. A mexikói pilóta még a verseny elején kiesett autója meghibásodása miatt.

A Mercedes továbbra is harmadik erő a mezőnyben. Hamilton mögött ért célba csapattársa, George Russell, aki továbbra is hozza formáját. Negyedik helyezésével ismét az élmezőnyben végzett, s nem tört meg idei sorozata, mely szerint eddig mindig az első öt közé érkezett a célban.

Az Alpine, s különösen Fernando Alonso nagyot ment a hétvégén. A spanyol pilóta a második rajthelyet szerezte meg szombaton, de végül csalódnia kellett, mert a hetedik helyre tudta azt végül váltani. Francia csapattársa, Esteban Ocon hatodik lett. Az Alpine jelenleg az ötödik a konstruktőrök között, nem sokkal lemaradva a McLaren mögött.

Az Alfa Romeo pilótái sem panaszkodhatnak. Mindketten pontszerző helyen, a nyolcadik és kilencedik helyen, értek célba. Az első tizet Lance Stroll zárja hazai közönsége előtt. A másik kanadai pilóta, Nicolas Latifi alatt rezeg a léc a csapatánál. Ha ez igaz, mostani 16. helyével nem azt bizonyította, hogy helye van a mezőnyben.

A Haas amilyen jól kezdte a hétvégét, olyan rosszul folytatta. Mindkét pilóta a mezőny elejére kvalifikálta magát, de hiába. Kevin Magnussen első szárnysérülésével küszködött, Mick Schumacher pedig bíztató kezdetet követően esett ki autója műszaki meghibásodása miatt. A kanadai hétvégén sem sikerült fordítani sorsán az amerikai csapatnak.

Összesen hárman estek ki a 70 körös futamból, s Juki Cunoda volt az egyetlen, aki saját hibájából. A bokszutcából kijövet nem tapadtak a még hideg abroncsai, s mint egy kezdő pilóta, egyenesen belehajtott a gumifalba. Azonnal biztonsági autós fázis következett.

Folytatás két hét múlva (2022. július 3.) Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon. 2021-ben itt először lehetett szinte teltházas futamot tartani, s megdöbbentően sokan látogattak ki. Idén sem várható más, tele lesznek a lelátók. 2021-ben nagy csata folyt itt Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A hátulról előzni próbáló Hamilton kitolta a nagy sebességgel haladó Max Verstappent a pályáról. A holland autójának kerekét törve nagyon nagyot csapódott a pálya széli gumifalnak.

2022-es Forma-1-es Kanadai Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 1:36:21.757
  2. Carlos Sainz Ferrari + 0.993
  3. Lewis Hamilton Mercedes                     + 7.006
  4. George Russell Mercedes                         + 12.313
  5. Charles Leclerc Ferrari                               + 15.168
  6. Esteban Ocon Alpine + 23.890
  7. Fernando Alonso Alpine + 24.945
  8. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 25.247
  9. Guanyu Zhou Alfa Romeo           + 26.952
  10. Lance Stroll Aston Martin + 38.222
  11. Daniel Ricciardo McLaren + 43.047
  12. Sebastian Vettel Aston Martin                     + 44.245
  13. Alexander Albon Williams                     + 44.893
  14. Pierre Gasly AlphaTauri + 45.183
  15. Lando Norris McLaren + 52.145
  16. Nicholas Latifi Williams                     + 59.978
  17. Kevin Magnussen Haas + 1:68.180
  18. Juki Cunoda AlphaTauri Nem ért célba
  19. Mick Schumacher Haas Nem ért célba
  20. Sergio Perez Red Bull                           Nem ért célba

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 175 pont
  2. Sergio Perez 129 pont
  3. Charles Leclerc 126 pont
  4. George Russell 111 pont
  5. Carlos Sainz 102 pont
  6. Lewis Hamilton   77 pont
  7. Lando Norris 50 pont
  8. Valtteri Bottas 44 pont
  9. Esteban Ocon   39 pont
  10. Fernando Alonso 22 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 304 pont
  2. Ferrari           228 pont
  3. Mercedes 188 pont
  4. McLaren 65 pont
  5. Alpine   61 pont
  6. Alfa Romeo  47 pont
  7. AlphaTauri                       27 pont
  8. Aston Martin   16 pont
  9. Haas 15 pont
  10. Williams   3 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/