Verstappen rekord sikere a Hungaroringen

Max Verstappen nem bízta a véletlenre, már a rajt után átvette az első helyet Lewis Hamiltontól és onnan kezdve nem lehetett elvenni tőle a győzelmet. Ez volt zsinórban a rekord tizenkettedik Red Bull-győzelem. Verstappen sikere maximális, hiszen a leggyorsabb kört is a holland futotta a versenyen. A második helyen Lando Norris ért célba, akit Sergio Perez követett a bronzérmes helyen. Az első rajtkockából induló Lewis Hamilton ezúttal a negyedik helyre hozta célba Mercedesét. Kár, hogy a nagy ünneplésben eltört Max Verstappen győztes Herendi trófeája.

Forró és napos időjárási körülmények fogadták a Forma-1 mezőnyét a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A rajt hozott nagyobb felfordulást, majd egy kiegyensúlyozott, nagyobb izgalmak nélküli csendes futam zajlott a Hungaroringen.

Zhou hibázott a rajtnál, s ennek köszönhetően Daniel Ricciardo visszaesett a mezőnyben, a két Alpine pedig kiesett mindjárt az első körben. Ez azért is különösen fájhatott a csapatnak, hiszen az előző futamon, a Brit Nagydíjon is kiesett mindkét autója.

A Hungaroringen nem könnyű az előzés, ezért a mezőny elejéről rajtolók mindjárt a rajtnál ki akarták alakítani az erőviszonyokat, s ez sikerült is. Max Verstappen ismét megmutatta, mennyire domináns az idei évben, s csapattársa, Sergio Perez Ausztria után ismét dobogóra állhatott.

 

„Igen, végre jó rajtom volt, nagyon örülök neki, dolgoztunk rajta, hogy jól sikerüljön, és persze tudom, hogy a kanyar belseje az enyém volt. Későn fékeztem a nehéz autóval, szerencsére bejött és innen már a saját versenyemet futhattam és ma az autó igazán gyors volt.” – szögezte le a versenygyőztes holland.

A McLaren pilótái brillíroztak. A rajt után sikeresen kielőzték Lewis Hamiltont és végül Lando Norris a második helyre vitte célba a papaja színű autót. Oscar Piastri még nem annyira rutinos, a fiatal ausztrált megelőzte Sergio Perez és Lewis Hamilton is, így végül az ötödik hely jutott a számára.

George Russellnek nagyon rosszul sikerült az időmérő edzés, ennek is köszönhető, hogy csak a 18. helyről vághatott neki a 70 körös Magyar Nagydíjnak. A fiatal brit azonban összeszedte magát és a hatodik helyre vitte célba Ezüst Nyilát. Bár sokan a Ferrari sikerét jósolták a hétvégére, Charles Leclerc és Carlos Sainz csak a hetedik és nyolcadik helyet tudta megszerezni vasárnap Magyarországon.

Az Aston Martin is bizakodó volt a hétvégét tekintve. Fernando Alonso Kanadában állt utoljára dobogón. Az azóta lezajlott három futamon, így a Hungaroringen sem tudott az első három között célba érni. Ezúttal a kilencedik hellyel kell beérnie a Magyarországon is rendkívül népszerű spanyolnak. Kanadai csapattársa, Lance Stroll zárja az első tizet.

Folytatás a jövő hétvégén (2023. július 30.) a Belga Nagydíjon. Egy forró Magyar Nagydíjat a különleges mikroklímával rendelkező hűvösebb-csapadékosabb Spa-Francorchamps-i futam követ. Még egy verseny és nyári szünetre vonulnak a Forma-1-esek.

2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull 1:38:08.634
  2. Lando Norris McLaren + 33.731
  3. Sergio Perez Red Bull                           + 37.603
  4. Lewis Hamilton Mercedes                     + 39.134
  5. Oscar Piastri McLaren + 1:02.572
  6. George Russell Mercedes                         + 1:05.825
  7. Charles Leclerc Ferrari                               + 1:10.317
  8. Carlos Sainz Ferrari                                       + 1:11.073
  9. Fernando Alonso Aston Martin + 1:15.709
  10. Lance Stroll Aston Martin                     + 1 kör
  11. Alexander Albon Williams                     + 1 kör
  12. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 1 kör
  13. Daniel Ricciardo AlphaTauri + 1 kör
  14. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  15. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
  16. Guanyu Zhou Alfa Romeo           + 1 kör
  17. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  18. Logan Sargeant Williams                     + 1 kör
  19. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba
  20. Pierre Gasly Alpine                     Nem ért célba

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 281 pont
  2. Sergio Perez 171 pont
  3. Fernando Alonso 139 pont
  4. Lewis Hamilton 133 pont
  5. George Russell 90 pont
  6. Carlos Sainz 87 pont
  7. Charles Leclerc 80 pont
  8. Lando Norris  60 pont
  9. Lance Stroll 45 pont
  10. Esteban Ocon 31 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 452 pont
  2. Mercedes 223 pont
  3. Aston Martin 184 pont
  4. Ferrari 167 pont
  5. McLaren 87 pont
  6. Alpine   47 pont
  7. Williams 11 pont
  8. Haas            11 pont
  9. Alfa Romeo   9 pont
  10. AlphaTauri               2 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/