Verstappen nyerte a kurta-furcsa esős futamot

Az időjárás a magyar futam után a Belga Forma-1-es Nagydíjon is kritikus szerepet játszott. Zord, borús, esős idő volt az időmérő edzésen is és vasárnap a rajt előtt is. Olyan intenzitással esett az eső, hogy a verseny 15 órakor nem indulhatott el. Káoszos körülmények uralkodtak. Órákig vártunk arra, hogy javuljanak az időjárási viszonyok. Hiába. Két kört tett meg mindössze a mezőny a biztonsági autó mögött, mikor lefújták a futamot. A pilóták az időmérő edzés sorrendjében értek végül célba.

Sergio Perez már a rajtrácsra vezető körben kicsúszott a pályáról, jelezve milyen síkos a Spa-i pálya felülete. Úgy volt, hogy kiesett a versenyből, mielőtt az elindult volna. Viszont mivel a futam nem rajtolt el, a várakozások óráiban megjavították a mexikói pilóta autóját, reménykedve abban, hogy az újraindításkor ott lehet a rajtrácson. Végül emiatt a kicsúszás miatt csak az utolsó helyre rangsorolták a spanyol pilótát, akiről a versenyhétvége során kiderült, hogy 2022-ben is a Red Bull színeiben versenyezhet.

A 44 körös helyett két körös Belga Nagydíjon Max Verstappen, George Russell és Lewis Hamilton állhatott dobogóra. Fél pontokat osztottak, így távozik a mezőny Hollandiába, ahol alig egy hét múlva állnak újra rajthoz a Forma-1-es mezőny tagjai. George Russell örömét nem lehetett elrontani. A fiatal brit boldogan állt fel első dobogós helyére és vette át Forma-1-es pályafutása első trófeáját.

Lando Norris nagy balesetet szenvedett a szombati időmérő edzésen a nagyon vizes, csúszós pályán. Ennek ellenére nem szenvedett olyan balesetet, amely akadályozhatta volna részvételét a vasárnapi futamon. Az autóját is összerakták, s a mai verseny tükrében kár, hogy a nagyon esélyes első rajtpozíciót nem szerezhette meg, mert így első futamgyőzelmét gyűjthette volna be vasárnap. A McLaren mégsem szomorkodhat, megelőzte a Ferrarit a konstruktőrök között.

A várakozások óráiban egyre inkább azt gondolhattuk, hogy a futamot nem tartják meg vasárnap, hanem hétfőre tolják. Michael Masi versenyigazgató szerint erre nem volt lehetőség, s azt sem tudta megmondani, hogy logisztikailag egy későbbi időpontban megtartható-e lett volna.

A nap hősei mindenképpen a kilátogató nézők voltak, akik türelmesen várakoztak a csontig hatoló hidegben és esőben és végül csak egy két körös futamot kaptak. Pilóták és csapatok is jogos méltatták őket posztjaikban.

A csapatok nem pihenhetnek. A nagyon közeli holland pályára tartanak, ahol a jövő hétvégén ismét Forma-1-es futamot tartanak. Bár csak a nézők kétharmadát engedik be a pandémia miatti intézkedések miatt, de mindenki reméli, hogy a tengerparton található zandvoorti pályán már ismét igazi verseny szemtanúi lehetünk, ahol a holland szurkolók várhatóan fergeteges hangulatot teremtenek.

2021-es Forma-1-es Belga Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull
  2. George Russell Williams
  3. Lewis Hamilton Mercedes
  4. Daniel Ricciardo McLaren
  5. Sebastian Vettel Aston Martin
  6. Pierre Gasly AlphaTauri
  7. Esteban Ocon Alpine
  8. Charles Leclerc Ferrari
  9. Nicholas Latifi Williams
  10. Carlos Sainz Ferrari
  11. Fernando Alonso Alpine
  12. Valtteri Bottas Mercedes
  13. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo
  14. Lando Norris McLaren
  15. Juki Cunoda AlphaTauri
  16. Mick Schumacher Haas
  17. Nyikita Mazepin Haas
  18. Lance Stroll Aston Martin
  19. Kimi Raikkönen Alfa Romeo
  20. Sergio Perez Red Bull

A világbajnokság állása a Belga Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 202,5 pont
  2. Max Verstappen 199,5 pont
  3. Lando Norris 113 pont
  4. Valtteri Bottas 108 pont
  5. Sergio Perez 104 pont
  6. Carlos Sainz 83,5 pont
  7. Charles Leclerc 82 pont
  8. Daniel Ricciardo 56 pont
  9. Pierre Gasly 54 pont
  10. Esteban Ocon 42 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 310,5 pont
  2. Red Bull 303,5 pont
  3. McLaren 169 pont
  4. Ferrari 165,5 pont
  5. Alpine 80 pont
  6. AlphaTauri                     72 pont
  7. Aston Martin 53 pont
  8. Williams 20 pont
  9. Alfa Romeo  3 pont
  10. Haas  0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/