Verstappen nyert, Leclerc el sem indult

Bár Charles Leclerc indult volna a pole pozícióból Monacóban, végül autója váltójának meghibásodása miatt rajthoz sem tudott állni. Max Verstappen a második rajtkockából rajtolva rajt-cél győzelemmel szerezte meg élete első Monacói Nagydíj győzelmét. A holland pilótát Carlos Sainz követte a Ferrarival, míg a bronzérmes helyre Lando Norris állhatott fel ünnepi overálljában.

„Olyan különleges itt nyerni. Ez az első alkalom, hogy dobogóra állhatok itt. Nagyszerű verseny volt. Mindig is ezt a nagydíjat akarja mindenki megnyerni. Emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor is itt akartam győzni, így természetesen most nagyon büszke vagyok. Előre gondolok már viszont, mivel ez egy nagyon hosszú szezon lesz.” – szögezte le visszafogottan a versenygyőztes holland.

Max Verstappen sikerének többszörös hozadéka van. Először is az utcai pályán rendezett nagy presztízsű versenygyőzelem nagyon sokat ér egy versenyző pályafutásában. Ráadásul a holland még soha nem vezette az egyéni ponttáblát Forma-1-es pályafutása során. Emellett nem csak Verstappen lépett előre az egyéni ponttábla élére, de a Red Bull is kielőzte a Mercedest, ha csak egy ponttal is. A Monacóban rendezett Forma-1-es versenyre mindenki odafigyel, mindenki ott akar lenni. A Red Bull méltán lehet büszke itteni teljesítményére még úgy is, hogy ha a szombati időmérőre jobban fókuszáltak volna, akkor most akár mindkét pilótája dobogós lehetne.

Carlos Sainz nagyon el volt kenődve szombaton attól, hogy nem tudott élni a lehetőséggel, nem tudta megszerezni a piros zászló miatt (ami csapattársa balesete miatt lépett életbe) a rajtelsőséget. Bár első győzelmét nem szerezte meg a Ferrarival a spanyol pilóta, viszont első dobogós helyét igen. S nem is akárhol, hanem Monacóban. Ez kárpótolta őt a szombatért.

A bronzérmes hely a nagyon szépen fejlődő Lando Norrisé lett. Norris csapattársa, a Monacóban korábban már nyerni tudó, Daniel Ricciardo körhátrányban ért célba. Az ausztrál pilóta még az első tízbe sem tudott beférkőzni. Nagyon csalódott volt, hogy körönként egy másodperccel volt lassabb ifjú brit csapattársánál a verseny során.

Sergio Pereznek ezúttal sem sikerült felférnie a dobogóra. A negyedik helyre vitte célba Red Bullját. A mexikói pilótát a „Nap Versenyzője” követi az ötödik helyen. Sebastian Vettelnek az egész hétvége során nagyon jól ment a versenyzés. A német pilótában nem is kellett csalódnunk. Az ötödik helyre vitte célba az Aston Martint, amely a konstruktőri ponttábla ötödik helyére ugrott a Ferrari mögé, de jelentős ponthátránnyal.

Vettel mögött különösebb megmozdulások nélküli futam folyt. Pierre Gasly hatodik lett Lewis Hamilton előtt, aki csak a hetedik helyen ért célba. A Mercedesnek az egész hétvége során nem ment úgy a versenyzés, ahogy tőlük elvárnánk. Lehet a Netflix éppen nálunk forgatott, mivel azt mondják, akkor nem szokták a csapatok hozni a tőlük elvártat. Valtteri Bottas a harmadik helyen körözött Verstappen és Sainz mögött, amikor is egy bokszbeállás során nem jött le autójáról a bal hátsó kerék egy meghibásodott kerékcsavar miatt. Sokáig próbálták a szerelők leszedni a kereket és a kerékanyát, de végül feladták. Ez vetett véget a finn versenyének.

Lance Stroll, Esteban Ocon és Antonio Giovinazzi zárja az első tizet. Utóbbi egy pontja révén az Alfa Romeo is belépett a pontszerző csapatok közé.

Folytatás két hét múlva (2021. június 6.) Azerbajdzsánban, egy újabb, de Monacóhoz képest nagyon más karakterű utcai pályán. 2020-ban a koronavírus járvány miatt ez a futam is elmaradt. Idén viszont nézők mellett rendezik meg.

2021-es Forma-1-es Monacói Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull 1:38:56.820
  2. Carlos Sainz Ferrari                                                + 8.968
  3. Lando Norris McLaren + 19.427
  4. Sergio Perez Red Bull                                + 20.490
  5. Sebastian Vettel Aston Martin                         + 52.591
  6. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 53.896
  7. Lewis Hamilton Mercedes                         + 1:08.231
  8. Lance Stroll Aston Martin +1 kör
  9. Esteban Ocon Alpine                                     +1 kör
  10. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1 kör
  11. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         +1 kör
  12. Daniel Ricciardo McLaren             +1 kör
  13. Fernando Alonso Alpine +1 kör
  14. George Russell Williams             +1 kör
  15. Nicholas Latifi Williams +1 kör
  16. Juki Cunoda AlphaTauri             +1 kör
  17. Nyikita Mazepin Haas +3 kör
  18. Mick Schumacher Haas +3 kör
  19. Valtteri Bottas Mercedes                              Nem ért célba
  20. Charles Leclerc Ferrari                                     Nem indult el

A világbajnokság állása a Monacói Nagydíj után

Pilóták:

  1. Max Verstappen 105 pont
  2. Lewis Hamilton 101 pont
  3. Lando Norris 56 pont
  4. Valtteri Bottas 47 pont
  5. Sergio Perez 44 pont
  6. Charles Leclerc 40 pont
  7. Carlos Sainz 38 pont
  8. Daniel Ricciardo 24 pont
  9. Pierre Gasly 16 pont
  10. Esteban Ocon 12 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 149 pont
  2. Mercedes 148 pont
  3. McLaren 80 pont
  4. Ferrari 78 pont
  5. Aston Martin 19 pont
  6. AlphaTauri                         18 pont
  7. Alpine 17 pont
  8. Alfa Romeo  1 pont
  9. Williams 0 pont
  10. Haas  0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/