Verstappen győzött, az F1 ismét a régi kerékvágásban

A Red Bull világbajnok!

Max Verstappen visszatért a győztes útra, s a Japán Nagydíjon ismét az első helyre vitte célba autóját. A Red Bull ezen a futamon megvédte világbajnoki címét, összességében a hatodik konstruktőri címét szerezte. Verstappen harmadik világbajnoki címét várhatóan Katarban szerzi majd. A McLaren kitűnő hétvégén van túl. Lando Norris és Oscar Piastri a második és harmadik helyen ért célba. Ezzel a McLaren ausztrál pilótája Forma-1-es pályafutása első dobogós helyezését szerzi (főfutamon).

„Hihetetlen hétvége volt. Nagyszerű volt itt nyerni, az autó minden része tökéletesen működött. A konstruktőri világbajnoki cím megnyerése is szuper. Nagyon büszke vagyok mindenkire, remek évünk van.” – nyilatkozta boldogan a versenygyőztes holland.

Az előzetes várakozások ellenére szép napos és meleg időjárási körülmények között zajlott az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap. A lelátók tömve voltak lelkes szurkolókkal, minden adva volt egy jó kis versenyre. A rajt nem indult problémamentesen, többen is összeakadtak a mezőny közepén, de ez nem zavarta az élen haladókat, akik megküzdöttek az első helyért.

A Red Bull ünnepelhet, Max Verstappen is ünnepelhet, a Honda is örülhet annak, hogy pont itt, Japán szerezte meg a Red Bull a konstruktőri bajnoki címet. Egy valakiről azonban nem mondható el ugyanez. A csapat másik pilótája, Sergio Perez nem zárt sikeres hétvégét. A mexikói pilóta több hibát is vétett, többször cseréltek szárnyat az autóján, büntetést is kapott és végül kiállt a versenyből.

Nem csak Perez járt pórul. Egy sor baleset szemtanúi lehettünk a verseny során. Alex Albon, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Lance Stroll is kiállt összetört autóval. Bottas és Stroll ráadásul Szingapúr után nullázott itt ismét.

Az élmenők mögött a Ferrari és a Mercedes pilótái küzdöttek a maradék helyekért. Egymás között cserélgették helyeiket, s végül Charles Leclerc került ki a legjobb helyen, a negyediken. A monacóit Lewis Hamilton, Carlos Sainz és George Russell követte. Fernando Alonso ismét egyedül vitte a vállán az Aston Martin versenyét, s végül a nyolcadik, pontszerző helyen ért célba. Utoljára Hollandiában sikerült dobogóra állnia a spanyolnak. Bár nagyon jól teljesített az Aston Martin az év elején, a fejlesztési versenyben úgy tűnik nem tudta felvenni a lépést a többi élmenővel.

Az első tizet a két Alpine-pilóta, Esteban Ocon és Pierre Gasly zárja. Miközben az év elején még a McLaren pilótáival küzdöttek a helyekért, mostanra már kétszer annyi pontja van a McLarennek, mint az Alpine-nak.

Folytatás két hét múlva (2023. október 8.) Katarban, ahol sprintfutamot is rendeznek majd. Japánban az AlphaTauri bejelentette, hogy jövőre is Juki Cunoda és a jelenleg sérült Daniel Ricciardo vezeti a csapat autóit. Az ausztrál várhatóan Katarban tér vissza és kéri vissza autóját az eddig kitűnően helyt álló Liam Lawsontól.

2023-as Forma-1-es Japán Nagydíj eredménye

  1. Max Verstappen Red Bull 1:30:58.421
  2. Lando Norris McLaren + 19.387
  3. Oscar Piastri McLaren + 36.494
  4. Charles Leclerc Ferrari                               + 43.998
  5. Lewis Hamilton Mercedes                     + 49.376
  6. Carlos Sainz Ferrari                                       + 50.221
  7. George Russell Mercedes                         + 57.659
  8. Fernando Alonso Aston Martin + 1:14.725
  9. Esteban Ocon Alpine + 1:19.678
  10. Pierre Gasly Alpine                     + 1:23.155
  11. Liam Lawson AlphaTauri + 1 kör
  12. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
  13. Guanyu Zhou Alfa Romeo           + 1 kör
  14. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  15. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  16. Alexander Albon Williams                     Nem ért célba
  17. Logan Sargeant Williams                     Nem ért célba
  18. Lance Stroll Aston Martin                     Nem ért célba
  19. Sergio Perez Red Bull                           Nem ért célba
  20. Valtteri Bottas Alfa Romeo Nem ért célba

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 400 pont
  2. Sergio Perez 223 pont
  3. Lewis Hamilton 190 pont
  4. Fernando Alonso 174 pont
  5. Carlos Sainz 150 pont
  6. Charles Leclerc 135 pont
  7. Lando Norris 115 pont
  8. George Russell 115 pont
  9. Oscar Piastri 57 pont
  10. Lance Stroll 47 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 623 pont
  2. Mercedes 305 pont
  3. Ferrari 285 pont
  4. Aston Martin 221 pont
  5. McLaren 172 pont
  6. Alpine   84 pont
  7. Williams 21 pont
  8. Haas            12 pont
  9. Alfa Romeo 10 pont
  10. AlphaTauri               5 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/