Veled vagyunk! – az iskolai bántalmazásra és kiközösítésre hívja fel a figyelmet az M2 Gyerekcsatorna

Veled vagyunk! – hangzik az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) kezdeményezésének szlogenje magyarul, amelyhez a közmédia gyerekcsatornája is csatlakozott. A nemzetközi kampány legfőbb célja, hogy a gyermekek figyelmét az iskolai bántalmazásra és kiközösítésre irányítsa, ami ugyan sokszor láthatatlan, mégis mély nyomokat hagyhat bennük, kis odafigyeléssel pedig mindez elkerülhető. 

„Ez egy olyan téma, amiről mindenképp beszélni kell. Azért állt az M2 Gyerekcsatorna a kezdeményezés mellé, mert a mi nézőink is érintettek lehetnek és fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk értük, mellettük. A Veled vagyunk! kampány során több ismert magyar énekest, színészt, sportolót kerestünk meg, akik maguk is átérezve a társadalmi probléma súlyát, elfogadták a felkérést. Gyermekkori történetükbe avatják be a nézőt, hogy ezzel a kiállással, bátorsággal a ma esetleg bántással, kirekesztéssel küzdőket támogassák, sorsközösséget vállaljanak velük. Nem utolsó sorban saját példájukkal mutassák meg, hogy együtt túl lehet jutni a problémákon, és erőforrásként beépíteni az életünkbe”– fejtette ki Vass Éva, az M2 Gyerekcsatorna csatornaigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a nemzetközi kezdeményezés illeszkedik az M2 Gyerekcsatorna ars poeticájába, miszerint biztonságos, reklám- és erőszakmentes tartalmakat kínálnak a legkisebbek számára.

A bántalmazásnak és a kiközösítésnek nagyon sokféle formája lehet, és szinte minden gyereket érint kisebb-nagyobb mértékben. Októberben magyar hírességek osztják majd meg saját történeteiket az M2 Gyerekcsatornán, ezzel is megmutatva, hogy bárkivel megtörténhet, hogy bántják és kiközösítik, de van kiút, és közösen lehet másképp is.

Az M2 Gyerekcsatorna Veled vagyunk! kampánya mellé csatlakozott: Balázs Andrea színésznő, Csiby Gergely színész, Csorba Lóci énekes, Fekete Giorgio énekes, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Lola énekes-műsorvezető, Rátonyi Kriszta műsorvezető, illetve Vecsei H. Miklós színész.

A személyes történetek mellett a Veled vagyunk! kampány során minden résztvevő országban elkészül ugyanannak a dalnak az egyedi, saját nyelvre lefordított változata, amelyhez egy videóklip is társul az ország fiataljainak bevonásával. Így az M2 csapata arra buzdít minden óvódást és kisiskolást, hogy egy közös videóklipben álljanak ki együtt a barátság, a kedvesség mellett, és mutassák meg, hogy senki sincs egyedül. A szervezők egy megadott mozdulatról készített otthoni felvételt várnak,– korosztálytól függetlenül – amelyek bekerülnek a Veled vagyunk! dal videóklipjébe. A videókat október 31-ig a veledvagyunk@mtva.hu email-címre küldheti, aki szeretne csatlakozni.

A Veled vagyunk! magyar dalának és klipjének a premiere egy népszerű magyar énekes előadásában november 12-én lesz, 12:00-kor az M2 Gyerekcsatornán, majd ezt követően a csatorna közösségi média felületein.

További információ a felhívásról, illetve a közös mozdulatról a mediaklikk.hu/veledvagyunk oldalon található.