Véget ért a „Most mutasd meg!” Tatán

 Véget ért a tatai „Most mutasd meg!”, túljutottak a versenyzők a négynapos felmérőn, amelyen két futószámban, kondiban és úszásban mérték össze tudásukat. A világ legjobb kajakosai és kenusai a szárazföldön sem vallottak szégyent. 
 

Ha Cooper-teszt, akkor az 1000 méteren szereplő férfi kenusok jelentik a csúcsot! Ők azok, akik ezúttal is kiválóan szerepeltek a 12 perces futáson, a legjobb eredményt a csepeliek olimpiai bronzérmes kenusa, Kiss Tamás érte el, aki 3623 métert teljesített, de nem lehetett panasz Szabó Kristófra, Bodonyi Andrásra (ő a 6×1200 méteres számot is nyerte), Petró Ádámra és Mike Róbertre sem, akik szintén 3600 méter környékén jártak.
„Nagyon örülök ennek az eredménynek, mert edzőmmel, Ludasi Robi bával megtaláltuk az optimális edzésmennyiséget és ennek köszönhetően sokat tudtam előrelépni futásban, de az úszás és a kondi is jobban megy, mint eddig bármikor” – mesélte Kiss Tamás, akinek a tavaszi felmérőn nyilván „visszavágna” Mike Róbert.
„Örülök neki, hogy több mint egy hónap edzés után hasonló állapotban vagyok, mint az elmúlt két évben ilyenkor – mondta világbajnok kenusunk, Mike Róbert. – Nagyon jónak értékelem, hogy 3600 méter közel tudok még mindig futni, és bár kicsivel alatta maradtam, ezt most a pocsolyás pályának tudom be. Egyébként szerintem ez a tábor nem csak felmérőnek jó, hanem építőtábornak is, hiszen olyan kajakosokkal és kenusokkal is találkozunk, akikkel mondjuk csak a versenyeken jönnénk össze, és jókat lehet beszélgetni, viccelődni velük.”
A kondi részben abszolút csúcs született, Kucsera Gábor a fekvenyomás-mellhez húzás feladatban 15 026 centimétert ért el, és ezzel toronymagasan nyerte meg a versenyt.
„Korábban is nyertem a hosszú kezeim miatt, de most már darabszámra is az élen vagyok, úgy érzem, rengeteget erősödtem Kati néninél – mondta Kucsera Gábor. – A futással még mindig hadilábon állok, de érzem, hogy összességében jó formában vagyok, már most várom a vízre szállást, elég régen éreztem ilyet.”
Úszásban Solti László járt az élen, mögötte szintén Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzője, az olimpiai ezüstérmes Pauman Dániel zárt.
„Úszásban sokszor az élen végzek, bár nem rendelkezem úszó múlttal. Szerencsére a csapatban hárman-négyes is hasonló szinten úszunk, így egymást tudjuk sarkallni a jobb eredményre” – magyarázta Pauman Dániel, aki szerint ezeket az eredmények csak irányadóak, amúgy az igazi dolgok természetesen nyáron, a vízen dőlnek el.
A 200 méteres férfi kajakosoknál és kenusoknál a Cooper-teszten Gergely Olivér volt a legjobb, kondiban és a 6×300 méteres futásban Bán Kristóf, míg úszásban Tótka Sándor és Hajdu Jonatán emelkedett ki a mezőnyből.
„Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, hiszen a sevillai kétszázas tábor miatt mi egy kicsit el lehetnénk maradva a klasszikus alapozással, de az eredmények nem ezt mutatják. A kondi az erősségem és a kétszázas mezőnyben szerintem a jobb futók közé tartozom. Amúgy pedig a jövőre nézve fontos az állóképesség, hiszen a felkészülésemet már nem a kétszázra, hanem az ezer méterre kezdtem el. Szeretnék egyesben is jól szerepelni, és egy jó négyesbe bekerülni” – árulta el Bán Kristóf.
A 200-as mezőnyben jó érzésekkel zárta a felmérőt Hajdu Jonatán is.
„A tavaly februári eredményemnél jobban teljesítettem, ami nagyon jó, hiszen még a felkészülés elején vagyunk – mondta Hajdu Jonatán. – A legjobban úszásban szerepeltem, száz és ötven méteren is jót úsztam, de utóbbibam pár hete otthon egy másodperccel jobb is voltam.”

A nőknél akadt pár hiányzó a mezőnyben, de az idei moszkvai világbajnokságon érmet szerző versenyzők közül rajthoz állt Kárász Anna, Vad Ninetta, Medveczky Erika és Sarudi Alíz is. A felmérőn az újpestiek fiataljai közül Malcsiner Eszter a Cooper-tesztben, Szabó Ágnes a fekvenyomás-mellhez húzás súlyzós gyakorlatokban volt a legjobb, az úszást Csernák Edina, a 6×400 métert pedig Kárász Anna nyerte meg.
„Jobban tartottam ettől a felmérőtől, mint amennyire kellett volna, azt hiszem, elég jól zártam ezt a két napot – magyarázta a szegediek versenyzője, Kárász Anna. – Leginkább a futásommal vagyok elégedett, mindkét számban javítottam az elmúlt évi eredményemhez képest, a Cooper-teszten például háromezer méter feletti eredményt értem el.”
Storcz Botond felnőtt vezetőedző is jónak értékelte az elmúlt négy napot.
„Az elmúlt években sikerült hagyományt teremteni ennek a téli erőfelmérőnek, amelyet tavasszal mindig megismétlünk, így mindenki lemérheti, hogy hol tart, mennyit lépett előre a munkában. Persze a mostani eredményeket a tavaly téliekkel érdemes összevetni, és úgy látom, fejlődtek a versenyzők, főleg futásban sikerült nagyot előrelépni” – értékelte a látottakat Storcz Botond felnőtt vezetőedző.