Véget ér egy korszak

Az Anti Fitness Club 2002-ben alakult. Több EP-jükkel hamar kivívták a punk-rock szcéna elismerését. Többek között a Macskanadrág valamint a Prosectura társaságában is turnéztak országszerte, és a MySpace generáció egyik legnépszerűbb magyar csapatává váltak.2007. novemberében debütált első klipjük, a Még vár ránk ez a Föld!, ami valódi áttörést hozott a zenekar számára.

A sikerek folytatódtak a következő videoklipekkel, valamint a 2008-ban megjelent első albumukkal, mely mindössze négy nap eladási adatai alapján a hatodik helyen debütált a MAHASZ listáján, Madonna és Ákos aktuális kiadványa közé ékelődve, ami egy elsőlemezes előadó számára óriási eredmény. Lemezbemutató koncertjük alkalmával megtöltötték a Petőfi Csarnokot, így kézzelfoghatóvá tették, hogy képesek valódi tömegeket megmozgatni.A legrangosabb hazai díjátadókról kezdetben az év felfedezettjeként, később az év együtteseként távozhattak győztesként. 2009-ben jelent meg második nagylemezük, LéleKzet címmel, melyet a Wigwam Rock Klubban mutattak be, szintén teltház előtt. Az Angyal című dalhoz készített kisfilm a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a szakma elismerését is elnyerte.

2010-ben az MTV Ikon rendezvénysorozaton Ákos munkássága előtt tisztelegve, a rock-ikon személyes kérésére fogalmazták újra két slágerét. Számos alkalommal kaptak meghívást a határon túlról is, többek között a bécsi Dunauinselfesten is nagy sikerrel léptek színpadra angol nyelvű műsorukkal.A kezdetektől fogva igyekeztek felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. 2011-ben, a Föld napja alkalmából akusztikus gerilla-koncertet tartottak a Margit-szigeten több száz rajongó előtt, akik kizárólag a zenekar online felületein értesülhettek az eseményről.2012-ben jelent meg harmadik, Metamorphosis című albumuk, melynek látványos lemezbemutató koncertjét szintén a PeCsában tartották, évek óta kitartóan lelkes rajongótáboruk előtt. Az album egyértelműen legsikeresebb dala a Mennyország, ami már több, mint 4 milliós nézettséget tudhat magáénak, ezzel a zenekar talán legsikeresebb és legismertebb dalává lett.

2013-ban több fesztiválra is meghívót kaptak, többek között az igen neves VOLT Fesztivál színpadján is megfordultak, ahol 2014-ben is felléphettek. Ez év legvégén megjelent a Tripolar című három számos EP-jük, amiről a Lábnyom című dalhoz klipet is készítettek. A kislemezről egyértelműen az előbb említett dal kapta a legnagyobb elismerést és figyelmet, ugyanis több rádió is játssza a dalt még napjainkban is.

December 28-án azonban egy korszak véget ér: feloszlik a banda! Ennek okairól és jövőbeli terveikről mindent megtudhatunk a hétfői FIX Magazinban. Tartsatok velünk 17:00-tól