VÉGÉHEZ ÉRT A NEGYEDIK SZEM FESZTIVÁL

Szombat este a végéhez ért az idei SZEM Fesztivál! A miskolci színművészeti egyetemi szemle négy napja alatt számos izgalmas előadással ismerkedhetett meg a fesztivál közönsége – nagyon is eltérő képzési rendszerek igen eltérő produkcióiról volt szó, amelyek között látványközpontú, mozgásszínházi, szövegszínházi és színházelméleti munkák is helyet kaptak. A kiállítások, szakmai beszélgetések és workshop munkálatok mellett a SZEM során négy ország öt művészeti egyeteméről érkezett összesen nyolc előadás – és francia, cseh, román és magyar fiatalok oszthatták meg tapasztalataikat és munkáikat egymással.
CHARLOTTE ROOS – JULI ZEH: SÁRGA VONAL (r. Zsámbéki Gábor)
(Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest)
A 2016-os fesztivál záróelőadása a budapesti harmadévesek korábbi vizsgaelőadása, a Sárga vonal volt. A mai korra reflektáló darabban olyan témák merültek fel, mint a modern civilizáció túlszabályozottsága, a társadalmi béke és az egyéni szabadság közti ellentét, valamint a háborúk és szegénység elől menekülő milliók problémái. A kisebb jelenetekből összeálló előadásban a hallgatók különböző alakokkal és színpadi megoldásokkal kísérleteztek, közben pedig keresték a mindannyiunk körül és mindannyiunkban húzódó sárga vonalakat – a határokat, amelyeket olykor igenis érdemes átlépnünk.
SZAKMAI BESZÉLGETÉS JÁSZAY TAMÁS VEZETÉSÉVEL
A szombat esti utolsó szakmai beszélgetésen Jászay Tamás kritikus korunk egyik legnagyobb magyar színházrendezőjével, színházpedagógusával, Zsámbéki Gáborral beszélgetett. A Sárga vonal állt a beszélgetés középpontjában: miért ezt a darabot választotta a rendező, a diákok hogyan dolgoztak a próbafolyamat során, valamint hogy milyen tanulságai lehetnek egy ennyire kortárs szöveg színpadra állításának. A beszélgetésen a hallgatók is részt vettek, akik személyes tapasztalataikat is megosztották a közönséggel.