Vaskó Dominik: Számomra ez egy sport és egy feladat

Interjú, a tizenhárom éves Vaskó Dominik autóversenyzővel, a Húsvéti RabócsiRingi Rallycross futam előtt.

Jó pár éve ismerjük egymást, mint versenyzők. Felelevenítenéd az eddigi pályafutásodat, sikereidet? – Hosszú lenne felsorolni. A gokartban szerettem vezetni, de az autókkal komolyabb minden. Több mint hetven kupám van, de a legbüszkébb a 2014 évi Autocross Bajnoki címemre vagyok.

Április 5-6-án debütálsz a Húsvéti Rallycross Parádén a RabócsiRingen egy számodra is új autóval. Mit is tudhatunk róla? – Ez egy Peugeot 208 típusú autó, ami a régi 206-os motorját és váltóját kapta meg. WRC üvegszálas szélesítésekkel és karosszéria elemekkel és további “okosságokkal” lett a súlycsökkentés elérve. A motort lejjebb helyeztük el és az első futómű is egyedileg teljesen átalakítva épült meg.

A Nyirád Motorsport – Fuxtec ” FAST AND FUX” csapat színeiben fogsz versenyezni az idén. Mik a 2015-ös terveid a Rallycrossban? – Természetesen befejezni a futamokat. Azt hiszem ennél többet és nagyobb boldogságot nem is kívánhatnék az előző szezon után. Persze szeretnék dobogós helyen végezni. Ebben a szezonban a rallycrossban indulok és talán a régi kocsival amatőr sprinteken. Ha minden sikerül Don Nitrónak hála a Racing Stars futamokon is elindulunk, ahol mindenképpen komoly eredményeket szeretnék elérni.

A RabócsiRing számodra lassan a második otthonod lesz. Ezt az előnyt, az új autóval gondolom, kamatoztatni szeretnéd Húsvétkor, és a későbbiekben is? – Igen persze. Szeretem a pályát és ismerem is. Most, ha az autó végleg elkészül gyakorlatilag adott lesz minden feltétel.

Mit jelent számodra Rallycross versenyzőnek lenni, illetve milyen céllal ülsz majd most is autóba? – Számomra ez egy sport és egy feladat. Lassan kezd komollyá válni a dolog. Kellenek az eredmények, és tudom, hogy a szüleim, barátaim mennyit dolgoztak értem, a csapatért.

Támogatóid? – Támogatók? A legnagyobb támogatóim a szüleim. Nekik köszönhetem ezt a csodálatos autót és a lehetőséget, hogy ezt a sportot űzzem. Jelenleg nem tolonganak a szponzorok, így akit megemlítenék a szerelőm, Antal Zoltán és családunk barátja Szekeres László, aki ugye a német FUXTEC Gmbh képviseletében egyengeti, segíti a munkánkat. Amit még megemlítenék, hogy a FUXTEC – meghívott Németországba a Nürburgringre, ahol a német csapat a VLN sorozatban szerepel egy Porsche versenyautóval, ahol a Weiland Racing team csapatvezetőjével Matthias Weiland-al és több sztár pilótával, köztük Guido “Bugs Bunny” Wirtz-el (Német) és Oleg Kvitka- val (Orosz) is találkozhatok, akik szintén a támogatásukat adják a pályafutásomhoz. Reményeim szerint, és ha ezt kint is úgy ítélik meg, vezethetem is a Porschét a Nürburgringen, ami szerintem minden autósportos álma.

Szurkoljunk közösen Domi-nak április 5-6-án, a Máriapócsi RabócsiRingen megrendezésre kerülő Rallycross Parádén!

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu