Varnus Xavér a Bóta Caféban

A kiváló, világot járt orgonista, akinek egyik CD-je egy év alatt négyszeres platina lemez lett, a Bóta Café vendége december 4-én szerda este 9 órától a FIX Tévén. Nem csak játéka, hanem gyakran nyilatkozatai is nagy figyelmet keltenek, ahogy a zenéhez fűzött magyarázatai is. Bóta Gábor élő, online is nézhető műsorát december 2-től immár a UPC országos digitális kábelhálózatán, a „digital bronze” programcsomag kínálatában, az 554-es programhelyen is megtekinthetik, illetve az adás alatt hozzászólhatnak a nézők. A FIX életében fontos esemény kapcsán Tóth Gábor Ákos produkciós igazgató beszélt a csatorna arculatáról, jövőbeli terveiről is.

„Úgy ítéljük meg, hogy a magyarországi tévécsatornák kínálata sok is és kevés is egyszerre: lényegében egymást másolják, miközben a tartalom egyre jobban bulvárosodik. Csatornánk lehetőségei a nagy tévékhez képest mérsékeltek, ám ez egyben előny is, hiszen rákényszerít a piaci rések felkutatására. Ez egyértelműen egyfajta sokszínű „szolgáltató” televízió műfaját rajzolja elénk, amelyet 90 százalékban belső gyártású igényes, politika és bulvármentes tartalommal, az egyes témákra szánt bőséges műsoridővel és magas fokú interaktivitással szándékozunk megvalósítani.

Ennek érdekében a FIX TV a válság ellenére dinamikus fejlesztéssel, évente 4-5 új tartalommal bővíti jelenlegi kínálatát. Meggyőződésünk, hogy az új műsorstruktúra nem csak a régi FIX TV-től, de a médiapiac többi, hasonló méretű szereplőjétől is markánsan megkülönbözteti formavilágában is felfrissített csatornánkat.

A kulcsszó tehát az „interaktivitás”, a végtermék egy igazi talk-tévé, az „üzenetet” kifejező új szlogenünk: OTTHON VAGYUNK – VELED. Magyarán, reményeink szerint nálunk az egész család megtalálja a neki való műsort, a hasznos időtöltést, illetve az interaktív útmutatást az élet számos területén.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*