Van mire építkeznünk

Az elmúlt héten befejeződött az AIBA Felnőtt Amatőr Ökölvívó Világbajnokság, melynek a kazahsztáni Almati adott otthont. A magyar csapat már hazaérkezett az ázsiai országból, és azonnal, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkezési csarnokában értékelték a kinti produktumot.

A magyar válogatott teljes csapattal, azaz tíz ökölvívóval vágott neki világbajnokságnak, és bár érmet nem sikerült hazahozniuk legjobbjainknak, a második körben még minden versenyzőnk érdekelt volt, ami előrelépés a két évvel ezelőtti teljesítményhez képest. Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke szerint is van mire építkeznünk.

„A teljesítményekkel elégedett vagyok, a végeredményekkel nem, de ennek ellenére szimpatikus vesztesek voltunk, négyszer is kettő-egyes vereséggel búcsúztunk a további küzdelmektől. Azt hiszem, erre a csapatra lehet építeni, s aki ott volt a helyszínen, az látta, hogy nagyszerű versenyzőink vannak. Valami nem stimmelt, de azon leszünk, hogy a hibáinkat feltárjuk, majd kijavítsuk azokat, és ezzel a plusszal sikeresebbek legyünk” – fogalmazott az elnök. „Nem volt mindig szerencsénk, de rajtunk kívül, innen Európából, mint például Anglia, Franciaország és Hollandia, ugyanezt elmondhatják mások is. Az Egyesült Államok, és Mexikó válogatottja nulla ponttal zárt, amire szerintem senki nem számított.”

Arra a kérdésre, hogy kivel volt elégedett a magyar válogatottból, s kivel nem, Dr. Csötönyi Sándor a következőképpen felelt: „Mindenkivel elégedett voltam, senki nem okozott csalódást. Aki egy jobbtól kapott ki, azzal nem lehet mit csinálni.”

 

A világbajnokság rengeteg tapasztalattal járt, és egy ilyen hatalmas volumenű esemény számos dolgot új megvilágításba helyez. A kazahsztáni rendezvényt is értékelte a MÖSZ első embere. „Az erőviszonyok eltolódtak Ázsia irányába, bár a hazai pálya nagyon lejtett. A szervezésben voltak hiányosságok, a szállításban, és az elszállásolásban is” – mondta Csötönyi. „Drága volt ez a világbajnokság, 17 nap, ami rettenetesen sok. Várható egyfajta forradalom a következő végrehajtó bizottsági ülésen, hiszen úgy fejeződött be a világbajnokság, hogy az ügyvezető igazgató és az elnökség összeugrott. Természetesen nem véletlenül. Van ez a profi-amatőr dolog, Klicsko miatt ki is tört a balhé, de remélem, ez is rendeződik, és nem lesznek áldozatok. Én nem találom ördögtől valónak, hogy a profikat is meghívjuk a versenyeinkre.”

Kovács László szövetségi kapitány szerint nem úgy sikerült a világbajnokság, ahogyan azt eltervezték, hiszen az elutazás előtt legalább egy érmes helyezés megszerzését tűzték ki célul. Ugyanakkor a ringben mutatott produkcióval – alapvetően – elégedett a volt.

„Úgy gondolom, hogy amit elképzeltünk, azt nem sikerült maradéktalanul megvalósítanunk, hiszen éremmel szerettünk volna hazatérni Magyarországra. Ez sajnos nem jött össze. Ám ha az egyéni szerepléseket nézzük, akkor az nem volt rossz, ugyanis szakmailag eredményesebben tértünk haza, mint két évvel ezelőtt Bakuból” – jelentette ki az elsőszámú szakmai vezető. „Kiemelten kell foglalkoznunk a mentális felkészítéssel, de állóképességben és szakmailag nincs lemaradásunk, ezt bizonyítja, hogy a Varga-Bacskai-Harcsa-Szellő négyes fogat, akiktől mi eredményt vártunk, jó teljesítményt nyújtottak. Ők olyan szoros mérkőzéseken maradtak alul, amelyeket bátran nevezhetünk billegőnek. Sokat kell dolgoznunk, hogy az előttünk álló világversenyeken eredményesebbek tudjunk lenni, és később sikerrel vívjuk meg az olimpiai kvalifikációt.”

A szövetségi kapitány külön értékelte a csapat húzóembereinek teljesítményét is. „Harcsa Zoltán jó teljesítményt nyújtott, kiemelkedő produktumot mutatott Bacskai Balázs is, hiszen az elmúlt 2-3 évben a legjobb két mérkőzését vívta. Akivel talán nem voltam megelégedve, az Varga Miki, mert egy jó mérkőzéssel kezdett, aztán kicsit indiszponált állapotba került, végül alul is maradt.”

A magyar csapat legeredményesebb versenyzője az a Harcsa Zoltán (75 kg) volt, aki tavalyi londoni olimpián, mint ahogy most Almatiban, az ötödik helyen zárt.

„A legutóbbi világbajnokság óta öt helyet léptem előre, viszont nem vagyok elégedett, több volt bennem, hisz végül az a kazah bokszoló lett a világbajnok, akit fél éve két menet alatt nagyon megvertem. Ha agresszívebben lépek fel, akkor a negyeddöntős ír ellenfelemet akár idő előtt is le tudtam volna győzni, mondjuk erre nem innék hypót, de meg tudtam volna oldani a mérkőzést” – mondta a középsúlyban versenyző kiválóság, akinek most sem jut hosszú pihenő. „Egy hetet szeretnék kivenni pihenésre, aztán utána ismét beleállok az edzésbe. Jön a BoxingONE sorozat, megyek a Bundesligába is, aztán ott van a magyar bajnokság. Januárban már Kubában edzőtáborozunk, úgyhogy valójában sok időm nincs lazítani.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*