Valószínűleg Kiss Péter holttestét azonosították a serpák fotóin

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon – mondta Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője pénteken az MTI-nek.

    “Péter valószínűleg a fáradtságtól csúszott ki egy kuloárban (jégfolyosóban). Erőss Zsolt vélhetően a fenti régióban maradt, őt nem találták meg, a fotókon sem látták. A holttesteket nem lehet lehozni, a monszun már megérkezett, bizonyára már mindent be is temetett a hó” – mondta a szóvivő.     A nepáli hatóság hamarosan kiállítja azt a dokumentumot, amely alapján a magyar hatóságok elkészítik az egyéb intézkedésekhez szükséges halotti anyakönyvi kivonatot – tette hozzá.     Csütörtökön lefújták a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást – közölte a myrepublic.com nepáli hírportál. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja.     A kutatás befejezéséről az eltűnt hegymászók családtagjai és a kutatóexpedíciót szervező Seven Summit Trekking Agency (SSTA) együtt döntött a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A mentőcsoport beszámolója szerint a hó olvadása nagyon megnehezíti a hegymászást a térségben.     “A kirendeltségünk mindent megtett, hogy visszahozzuk a holttesteket. De nem tudjuk tovább folytatni a mentőakciót, mert megkezdődött a hó olvadása” – mondta el Minga Sherpa, az SSTA vezetője. Hozzáfűzte, hogy a mentőcsoport tagjai is veszélybe kerülnének az olvadás miatt.     Kollár Lajos, az expedíció vezetője június 4-én érkezik haza Nepálból, a fotókat, amelyeken nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható, ő hozza magával – mondta Vincze Szabolcs.     A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kancsendzönga meghódításával már csak az Annapurna és a K2 lett volna hátra a “nyolcezresek” közül.

Erdélyben gyertyagyújtással emlékeztek az eltűnt hegymászókra. MTI Fotó: Biró István

Május 28-án Erdélyben gyertyagyújtással emlékeztek az eltűnt hegymászókra. MTI Fotó: Biró István

29-én gyertyagyújtással emlékeztek az eltűnt hegymászókra Budapesten

29-én gyertyagyújtással emlékeztek az eltűnt hegymászókra Budapesten. MTI Fotó: Marjai János

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*