Választási plakátok eltávolítása miatt szabott ki milliós bírságot az NVB

 

Az MSZP európai parlamenti választási plakátjainak eltávolítása miatt összesen több mint másfél millió forint bírságot szabott ki két cégre a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

    A testület csütörtök esti ülésén két budapesti, III. kerületi plakáteltávolítási ügyet tárgyalt. Az egyik esetben egy kft. 110 választási plakátot távolított el, míg a másik esetben 40-50-et.
    A testület az első esetben a minimálbér (101 500 forint) tízszeresét, tehát több mint egymillió forintot, a másik esetben a minimálbér ötszörösét, tehát több mint félmillió forintot határozott meg bírságként, miután mindkét esetben megállapította a jogsértést.
    A határozatokat a testület 7:5 és 8:4 arányban hozta meg.
    Az NVB-hez mindkét esetben egy magánszemély fordult kifogással, és beadványaihoz tanúk nyilatkozatait, valamint rendőrségi jegyzőkönyvet is mellékelt.
    Eszerint a plakátokat a III. kerületi Vörösvári úton, valamint a Szentendrei úton távolították el két kft. alkalmazottjai a villanyoszlopokról. A kifogástevő tájékoztatása szerint a cég egyik alkalmazottja azt közölte, hogy a kft. a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megbízásából távolítja el a plakátokat.
    A beadványozó tájékoztatása szerint az egyik esetben a helyszínre hívott rendőrök nem avatkoztak be a “cselekménybe”, míg a másik esetben a plakáteltávolítót igazoltatták, és felszólították arra, hogy fejezze be tevékenységét; a leszedett plakátokat “visszaszolgáltatták”.

Forrás:MTI