Üzletileg is rendkívül eredményes volt az MT Zrt. prémium-turizmusnapja Ausztriában

A Magyar Turizmus Zrt. elkészítette friss szakmai értékelését a Bécsben idén negyedik alkalommal megrendezett Nagy Magyar Turizmusnap elnevezésű fórumról, amely az elmúlt évek alatt az osztrák és magyar turisztikai szakma első számú találkozóhelyévé vált.

A rendezvény fontos küldetése, hogy a hazai turisztikai kis- és középvállalkozások hozzájussanak a sikeres piaci helytálláshoz szükséges kapcsolatrendszerhez és információkhoz. A találkozó német elnevezése (GUT – Grosser Ungarn Tourismustag) mára önálló branddé vált ausztriai szakmai körökben. Az október 2-án zajlott rendezvényről részletes információk itt találhatóak: http://tourismustag2014.visit-hungary.at

article

Idén Nyugat- és Dél-Dunántúl turisztikai vállalkozói mutatkoztak be a szakmai fórumon. A két régióból 20 magyarországi szolgáltató képviseletében 30 fő vett részt. Az MT Zrt. online kérdőívét kitöltő kiállítók 88 (!) százaléka nyilatkozott úgy, hogy a rendezvény eredményes és sikeres volt, előzetes várakozásaiknak megfelelt, illetve azt nagyban felülmúlta. A válaszadók 74 százaléka konkrét üzletkötésről számolt be, illetve a rendezvény alapján a közeljövőben konkrét üzletkötésre lát lehetőséget az osztrák partnerekkel. Ausztriából a szakmai napra 210 fő regisztrálta magát látogatóként: az utazási irodák, az osztrák gazdasági élet- és a média képviselői 45-20-20 százalékos arányban képviseltették magukat. Meghívást kaptak az MT Zrt. ausztriai képviselete által életre hívott Rot-Weiss-Rot in Ungarn mozgalom „nagykövetei” is.

A negyedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a látogatók 40 százaléka először vett részt, míg 30 százalékos volt a „törzsvendégek” aránya, akik mind a három korábbi alkalommal is eljöttek a Nagy Magyar Turizmusnapra. A rendezvény hasznosságát jól mutatja, hogy a résztvevők teljes körének ismét szándékában áll eljönni, ha alkalma adódik rá. A prémiumkategóriás rendezvény célja a bővülő hazai turisztikai kínálat és az aktualitások megismertetése, elismertetése és piacra segítése Ausztriában. Az évente ismétlődő egész napos rendezvényen minden alkalommal azonos koncepciót követve egy-egy kiemelt turisztikai termék és desztináció, továbbá egy Ausztriában még kevésbé ismert turisztikai termék, illetve célterület mutatkozik be. A szakmai Magyarország-nap a turisztikai vásárok hangulatától és jellegétől eltérő, kötetlenebb, ugyanakkor intenzívebb formában biztosít fórumot a hazai szolgáltatók és az osztrák szakmai partnerek számára. A mellékletekkel együtt 25 oldalas részletes szakmai összefoglaló az október 2-i bécsi turizmusnapról letölthető innen: http://at.gotohungary.com/dokumentumok (egyéb dokumentumok pont alatt).