Utak, kvóták, remények

Utakról, kvótákról és nagy reményekről beszéltek olimpiai és világbajnok versenyzőink azon a sajtóreggelin, amelyet a meleg vizes edzőtáborok kapcsán szervezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Az eseményen Kovács Katalin, Szabó Gabriella és Dombi Rudolf, valamint a felnőtt vezetőedző Storcz Botond személyében négy olimpiai bajnok volt jelen, mellettük a világbajnok kenus Mike Róbert, valamint a váltóban világbajnoki aranyérmes kajakos, Tótka Sándor válaszolgatott az újságírók kérdéseire.  
 

1

Kovács Katalin az elmúlt idényt szülés miatt hagyta ki, október eleje óta készül a 2015-ös és 2016-os szezonra.

„Nem volt annyira feszített a felkészülésem eleje, mint korábban, igazából csak december eleje óta edzek a szokásos programom szerint, vagyis azóta futok és azóta végzem az összes súlyzós feladatot is – árulta el Kovács Katalin, aki márciusban Abu-Dzabiba utazik edzőtáborozni. Háromszoros olimpiai bajnokunk elmondta korábbi párjával, Douchev-Janics Natasával tartja a kapcsolatot, párosban vele képzeli ezt az idényt és nem igazán gondol arra, hogy az elmúlt években megerősödött női mezőnyben esetleg nem sikerülne kivívnia az indulási jogot a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. – Ha nem hinnék magamban, nem is álltam volna neki a munkának. Jó erőben érzem magam, optimistán nézek az előttem álló idény elé és természetesen nem dugom homokba a fejem, tudom, hogy kikkel állok szemben, milyen erős ellenfeleim lesznek idehaza. De talán pontosan ettől olyan érdekes, pikáns ez az esztendő. A végső célom természetesen a riói olimpia, így nem esek kétségbe, ha ez az idény még nem az elképzeléseim szerint alakul.”

Kovács Katalin honvédos csapattársa, Szabó Gabriella is nagy reményekkel és szinte biztosra vehetően tavalyi párjával, Csipes Tamarával fut neki a 2015-ös évnek, ám hozhat olyan fordulatot is az idény, hogy a magyar csapat maximális kvótaszerzése érdekében válaszút elé kényszerül majd: a páros és a négyes között döntenie kell.

„Ha választanom kell, akkor a négyes mellé teszem le a voksomat, mert ez az a szám, ami a legközelebb áll hozzám” – mondta a versenyző.

A nemrégiben az UTE-ba szerződött Dombi Rudolf ellenben az ezer párosra szavaz, tavalyi párjával, Boros Gergellyel fut neki az idénynek. A férfi K–2 1000 méter válogatója az idén meglehetősen korán lesz, már májusban eldől, hogy ki képviselheti a magyar színeket a világbajnokságon. Nagy lesz tehát Dombiék számára a konkurencia, de ez nem aggasztja, inkább motiválja a versenyzőt.

„Gerivel tavaly ősszel is többször összeültünk, hajóteszten is jártunk, vagyis van bennünk munka, amelyre alapozhatunk. Nem félek ettől az idénytől, és nincs is olyan rivális páros a fejemben, amelynek a gondolatával kelnék és feküdnék, akik ellen kifejezetten készülnék – mondta a jövő héten sevillai edzőtáborozásra induló versenyző, akit az egyes gondolata és egy jó négyes összehozása is foglalkoztat.

Dombi Rudolf csapattársa a fiatal Tótka Sándor pedig a 200 páros kvótaszerzésén fáradozik. Az őszi sevillai szövetségi táborban kiderült, hogy Molnár Péterrel alkotott párosuknak lehet a legnagyobb esélye arra, hogy Milánóban olimpiai indulási jogot szerezzen.

„Januártól Hüvös Viktor csoportjában edzem, Moli mellett tölthetem a mindennapjaimat, ami nagyon jó a páros szempontjából. Moli a 2011-es szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon kvótát tudott szerezni kétszáz méteren, vagyis ő már nagyon jól tudja, hogyan kell ezt csinálni” – mondta Tótka Sándor, aki három órakor ült repülőre és utazott el a dél-afrikai Port Edwardba edzőtáborozni.

 A világbajnok kenus Mike Róbert ellenben maradt itthon, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően párjával, Vasbányai Henrikkel a soroksári Duna-ágon készülnek fel az idényre. A céljuk természetesen C–2 1000 méteren az olimpiai kvótaszerzés, és az elmúlt évek eredményei alapján nagy meglepetés lenne, ha Milánóban nem tudnák megszerezni az olimpiai helyeket.

„Természetesen előbb itthon válogatót kell nyerni, mert sosem lehet semmire azt mondani, hogy sima ügy. Tavaly a moszkvai világbajnokságon vereséget szenvedtünk a románoktól, ám ez még motiváltabbá tett bennünket, de azt is valljuk, hogy nem most kell nyerni, Rióban kell csúcsformában lenni” – árulta el Mike Róbert.

 Storcz Botond felnőtt vezetőedző a magyar válogatott programjáról adott tájékoztatást. A május eleji Európa-bajnokságon a tokiói kerettel képviselteti magát a magyar csapat, az idén a júniusi bakui Európa Játékok, valamint a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság jelenti a fő versenyt a mieink számára.

„Az Európa Játékokon való szereplés azért is fontos számunkra, mert presztízst jelent az indulás, ráadásul nem borítja versenyzőink felkészülését, jól beilleszthető az idei programba. A milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a maximális kvóta megszerzése lesz a cél, hiszen nagyon fontos, hogy Rióban a legjobb összeállításokkal legyünk jelen, és ne kerüljünk kényszerhelyzetbe” – mondta Storcz Botond vezetőedző.

Az elkövetkező időszakban több helyszínen edzőtáboroznak majd a magyar versenyzők. A megszokott sevillai tábor mellett, a portugáliai Montebelóban, a floridai Tampában és Cape Coralban, a dél-afrikai Port Edwardban, Abu-Dzabiban, valamint az olaszországi Sabaudiában és a horvátországi Opuzenben is vízre szállnak majd magyar csapatok.