Ünnepélyes alapkőletétel a szigetvári vár turisztikai fejlesztése alkalmából

alapko2020.július 24-én, 11:00 órakor rendezték meg – a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében a szigetvári várban kezdődő fejlesztési munkálatok ünnepélyes alapkőletételét. „A szigetvári vár turisztikai célú fejlesztése” című projekt 1 500 207 872.- Ft európai uniós (GINOP-7.1.1-15-2017-00029) forrásból valósul meg. A rendezvényen Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram jelentőségét, Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos bemutatta a szigetvári vár történetét, Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pedig beszámolt a vár rekonstrukciójáról. Nagy Csaba, országgyűlési képviselő a fejlesztés jelentőségéről beszélt, az ünnepségen Dr. Horváth Zoltán a Baranya Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott pohárköszöntőt mondott. Az alapkövet Dr. György István államtitkár, Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos, Glázer Tamás ügyvezető igazgató, Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott és Dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere helyezték el.

 

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében megújuló kastélyaink és váraink összesen 60 milliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában. A szigetvári vár hazánk egyik közkedvelt úti célja, amelynek további fejlesztésével megvalósul a turisztikai kínálatának bővítése is. A vár rekonstrukciójával helyreállítható az épület történelmileg hű képe és csökkenhet az épített örökségi helyszín látogatóforgalmának szezonalitása. A fejlesztésnek köszönhetően egyszerre valósul meg a műemléki értékek megőrzése és hiteles bemutatása a szigetvári várban.

 alapko_2

Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy Szigetvár szimbolikus helyet foglal el a Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogram keretében megújuló hazai műemlékek sorában, hiszen ez a helyszín emlékeztet bennünket arra, hogy Zrínyi Miklós és maroknyi katonája hosszú időre visszavetette a török hódoltság európai terjeszkedését. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megújuló 19 kastélyunk és 15 várunk mindegyike történelmünk, nemzeti örökségünk részét képező, különleges műemlékünk, amelyeket régi fényükben pompázva, mégis új tartalommal gazdagítva újítunk meg. A beruházások eredményeként növeljük az érintett régiók turisztikai vonzerejét, miközben arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a 34 helyszínen munkahelyeket teremtsünk, ezáltal hozzájáruljunk a térségek lakosságmegtartó képességéhez is.

 Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos bemutatta a várban megvalósuló kiállítást. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a szigetvári vár a magyar köztudatban méltó módon a török kori végvári harcok legemblematikusabb helyszíne, az egri vár mellett. Zrínyi Miklós és a várvédő katonaság 1566-os hősi tette emlékére a Nemzeti Várprogram egyik legkülönlegesebb kiállítása valósul meg a szigetvári várban. A „Megállítani Szulejmánt” című élményalapú interaktív tárlat egy történelmi időutazásra invitálja a látogatókat, szimbolikusan egy Ikarus 66-os buszból épített időgép segítségével. A kiállítás kerettörténetét képző küldetés célja az, hogy a látogató segítse Zrínyit a védelemre történő felkészülésben. Ehhez azonban előbb alaposan meg kell ismernie a helyet, a várat, a történetet, az eszközeit, a korabeli várostromok menetét, az 1566-os geopolitikai és hadászati helyzetet, valamint a szigetvári ostrom jelentőségét. Ily módon ismeri meg a látogató a kor eseményeit, az akkori világ egyik legerősebb hadseregét, a tízszeres túlerőben lévő oszmán csapatokat, amelyeket személyesen I. Szulejmán török szultán vezetett. Az új kiállításban felvázolásra kerül Szigetvár várának korabeli kialakítása, gróf Zrínyi Miklós személyisége, a 2500 katonából és 2000 civilből álló védősereg jellemzői – ismertette Dr. Virág Zsolt. A miniszteri biztos megemlékezett arról, hogy a 33 napos ostrom után a törökök bevették a várat, az utolsó napján – amikor már nem volt további lehetőség az erősség megvédésére – Zrínyi a maradék 300 katonája élén kirontott a lángokban álló belső vár kapuján. A védők hősi halála után Szigetváron csak füstölgő romhalmaz maradt, ugyanakkor a Zrínyi Miklós által vezetett védők mégis elérték a céljukat: megállították Szulejmánt. Maga a szultán sem érte már meg a győzelmet, hiszen Zrínyi hősies kirohanása előtti napon kora hajnalban a sátrában érte őt a halál. A különleges kiállítás egyedülálló atmoszférájú installációja kerül bemutatásra a szigetvári várban – hangsúlyozta Dr. Virág Zsolt.

Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a Nemzeti Várprogram keretében befejeződik a szigetvári várkert tájépítészeti felújítása és a várfalsétány építése. A fejlesztés fő fókusza a kazamataépület, ahol az állandó és az időszaki kiállítóterek, valamint a kávézó létesül. A kétszintes, rekonstruált kazamataépületben kapnak helyet a hagyományőrző műhelyek és az üzemeltetési központ is – mondta el az ügyvezető igazgató. Jelenlegi helyén, de kibővített területtel kap nagyobb hangsúlyt a múzeumshop. A kapitányi pince területén pedig elsősorban a kulturális rendezvények catering szükségletének elhelyezése oldódik meg – ismertette Glázer Tamás. A fejlesztés során az új kiállítás mellett áttervezésre kerül és kiegészül a jelenlegi tárlat is, látogató centrikusabbá válik a bejárási útvonal. A vár és a vármúzeum programjain szakértői felügyelet mellett rendszeresen láthatók és kipróbálhatók lesznek a korszak fegyverei, az íjászat, a dárdavetés, a szablyavívás. A látványos berendezési tárgyakat felölthető kiegészítők és korabeli vitézeket mintázó viseletek fogják kiegészíteni.

Az ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a program keretében tovább fejlődő szigetvári vár a kivitelezés ideje alatt is folyamatosan látogatható.

 Nagy Csaba országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnök úrnak is szívügye Szigetvár, ezért kerülhetett most sor arra, hogy az évtizedek óta várt felújítás második üteme elkezdődhetett. „Azt gondolom, hogy a felújítás második üteme utat nyit abba az irányba, hogy Nemzeti Emlékhelyünk, a szigetvári vár méltó helyére kerüljön és Zrínyi örökségét tovább ápoljuk.” – mondta el Nagy Csaba.

 További információ

Magyarország egyik leghíresebb vára 1566-ban írta be magát Európa történelmébe, amikor Zrínyi Miklós várkapitány 2500 katonájával megállította Szulejmán török szultán százezres seregét. A több mint egy hónapig tartó ostrom ellenére Zrínyi a megadás helyett a végsőkig tartó küzdelmet választotta. A kapitány végül a belső várba visszahúzódó 200 katonája élén kitört a várból, példát mutatva ezzel áldozatos hazaszeretetből. A védők hősi halálát követően Szigetvár vára 122 évre török uralom alá került. Az 1566. évi szigetvári hősi helytállás, valamint Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója emlékére Szigetvárt a kormány nemzeti emlékhellyé nyilvánította.

Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos elmondta, hogy a törökök által újjáépített vár és az országban egyedülálló Szulejmán-dzsámi csonka minaretjével, Mekka felé tájolt imafülkéjével, valamint a falain látható török, arab, perzsa felirattöredékekkel mind a hódoltság idejének emlékét őrzi. A Nemzeti Várprogram fejlesztései során, így a szigetvári vár esetében is fontos cél, hogy a vár és környezete olyan közösségi térként funkcionáljon majd, ahol a látogatók szívesen töltenek el egyre több időt.

Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Várprogram kiemelt célja, hogy a műemlékhelyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett olyan egységes, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag jöjjön létre, amely a látogatók számára jelentős vonzerőt képvisel. A szigetvári vár esetében a zárt terek kialakítása, az új, interaktív kiállítás és a látványos programelemek elősegítik a helyszín négyévszakos turisztikai kínálatának kialakítását.

 

Egy vár mindig az adott település jelképe, különleges helyet foglal el a köztudatban, ezért fontos szerepet játszik a helyi identitás erősítésében. A Nemzeti Várprogram keretében megújuló helyszínek fejlesztéseinek köszönhetően növekednek a bevételek, ami hosszú távon műemlékeink fenntarthatóságát segíti elő.

 

A szigetvári vár a felújítás teljes ideje alatt látogatható.