Újraindították a termelést a Volkswagen csoport legnagyobb autógyárában

Öt hét szünet után újraindították a termelést hétfőn a wolfsburgi autógyárban, a német Volkswagen csoport (VW) legnagyobb üzemében. A 70 ezer munkás közül egyelőre 8000 dolgozik, a szerelősorokon megfelezett ütemben haladnak a megmunkálásra váró gyártmányok.    

    A koronavírus-járvány miatti leállás után lassan futtatják fel a termelést. Az eddigi három helyett egy műszakban dolgoznak. Az első héten 1400 Volkswagen Golfot szerelnek össze, majd fokozatosan 6000-re emelik a heti darabszámot. Ez azt jelenti, hogy a következő időszakban legfeljebb 40 százalékos kihasználtsággal működik a VW központi üzeme.
    A fertőzésveszély minimalizálására kidolgoztak egy csaknem 100 pontból álló tervet. Az új fő szervező elv a távolságtartás, az egymás közötti közvetlen fizikai kapcsolat elkerülése. Bevezették például, hogy semmit nem szabad kézről-kézre adni, hanem le kell tenni egy meghatározott helyre, ahol felveheti a soron következő dolgozó, és arcmaszkot kell viselni minden munkaállomáson, amelyen nem lehet legalább másfél méter távolságot biztosítani a kollegák között. Ezeket az állomásokat plexiüveggel választottak el egymástól. A dolgozók műszakonként két maszkot kapnak a vállalattól. A padlózaton frissen felfestett nyilak mutatják, hogy merre szabad közlekedni. Az utak nem keresztezik egymást. Az első napokban az új szabályokat próbálják begyakorolni, ezért 50 százalékkal lassabban haladnak előre a készülő autók a gyártósorokon.
    Az átszervezés révén minden munkatárs legalább akkora biztonságban van, mint otthon vagy bármely közterületen – mondta a termelés újraindítása alkalmából tartott gyárbejáráson Herbert Diess, a VW vezérigazgatója. Német hírportálok beszámolói szerint kiemelte, hogy az autóvásárlás kormányzati, állami ösztönzése is szükséges az ágazat stabilizálásához.
    A társaságban 11,8 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Alsó-Szászország tartomány kormányfője, Stephan Weil hozzátette: gyorsan meg kell hozni a kereslet élénkítéséről szóló döntéseket, ezért már szerdán tárgyalnak a másik két németországi autóipari fellegvár, Baden-Württemberg és Bajorország – a Daimler, illetve a BMW hazája – kormányának vezetőivel.
    A német gazdaság akkor kapcsolhat magasabb sebességbe, ha ismét gyártanak és vásárolnak autókat az országban – mondta Stephan Weil, aláhúzva, hogy nemcsak óriáscégekről van szó, hanem közepes méretű vállalatok tömegéről.
    A VW az autóipar világszerte legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

Forrás:MTI