Újra pörög az üzlet és hátsókerekes – BMW 520d teszt

SZÖVEG: DÓKA ATTILA, FOTÓ: JUHÁSZ MELINDA

Bár a leköszönő 5-ös sorozat még utolsó évében is nagy népszerűségnek örvendett Magyarországon, a márkának nagyon kellett már az új modell, hogy ismét visszajuthasson a prémium-márkák trónjára, amit 2016-ban – ha kicsivel is –a Mercedesszel szemben globális szinten elveszített.

Erre pedig az új autót látva meg is lesz minden esélye. A sokszor üzleti limuzinnak nevezett modell külseje sokat finomodott az elődhöz képest: a legszembetűnőbb talán a kupészerűbb hátsó traktus, és az első kerekek mögött található légnyílások. A megszokottnál jóval hosszabb motorháztető is feldobja az összképet, ráadásul helyet sem veszít vele a nagy autó, hiszen bő három centivel hosszabb elődjénél. Ezek az igazából „grand-turizmós” dizájnjegyek nem tettek rosszat a légellenállásnak sem, sőt az új 5-ös elég meggyőző 0.22-es Cw-értékkel rendelkezik (Efficient Dynamics Edition).

bmw_170518_1310_bmw_5_170518_1310_DSC_8627

Jó a csapat, nem kell csere

A beltérben nem zajlott le forradalom, de felesleges is lett volna a jól átgondolt műszerfalat lényegesen átalakítani. Aki pedig az elmúlt pár évben ült új BMW-ben, annak minden a megszokott helyen lesz. Viszont minden egyes kezelőszerv finomodott, továbbfejlődött. Szebb lett például a központi kijelző grafikája, ami ráadásul érintéssel is vezérelhető, és aminek főmenüje tetszőlegesen alakítható. A legnagyobb változás, hogy a vezető előtti műszerek immár a trendnek megfelelően virtuálisak, és a vezetési üzemmódnak megfelelően háromféle dizájnban, színben pompázhatnak. A Comfort-módban fehér számjegyek sport-mód esetén pirosra váltanak, üzemanyag takarékos módban pedig kékre. Ez utóbbiban a fordulatszámmérő egy hatalmas fogyasztásmérővé alakul át, ahol mindig látjuk az aktuális átlagot, és hogy az adott pillanatban épp mennyivel járunk fölötte vagy alatta.

A BMW azonban ezzel együtt távol tartotta magát a túlzásoktól, és virtuális műszerei továbbra is analóg hatásúak, amit a négy fő, kör-alakú műszert körbevevő igazi krómszegély is kiemel. Ez a jó értelemben vett visszafogottság, elegancia jellemzi az egész belső teret. Pedig könnyű lenne túlzásokba esni, hiszen csupán az ajtókon és a műszerfalon végigfutó díszvilágítás is számtalan színkombinációban pompázhat. Mégis az új 5-ösben ez sosem lesz vásári mutatvány: a fények, az anyagok kimagaslóan ízléses és szolid belső teret hoznak létre, melyben szívesen elidőzik bárki, sokszáz kilométeren át.

bmw_170524_0916_bmw_honda_170524_0916_DSC_6300

Táncos lábú üzletember

De mégiscsak BMW-ről van szó, azaz a hagyományoknak megfelelően kategóriájának legsportosabb képviselőjéről, ezért a vezetési élménynek még a márka szolid üzleti limuzinjában is jelen kell lennie. Az persze nyilvánvaló, hogy ebben a szegmensben az út egyenetlenségeit elég hatékonyan elnyelő futómű és a belső tér nyugalmát szavatoló, a világ zajait hermetikusan kizáró hangszigetelés a legfontosabb. E tekintetben magától értetődően remekül teljesít az új ötös, melyben – leszámítva a kissé élettelen kormányzást – azért megtalálhatóak a sportos gének is. Sőt, mivel tesztautónk nélkülözte a BMW bolondbiztos-összkerékhajtását, az xDrive-ot, viszonylag könnyen rá lehetett venni egy kis szívmelengető csúszkálásra, mivel a 400 Nm nyomatékot leadni képes motor – dacára az automata váltónak – könnyen meg tudta forgatni a széles hátsókerekeket. Persze csak akkor, ha a kipörgésgátlót jó hosszan nyomva teljesen kikapcsoltuk. Bekapcsolt állapotban ugyanis nem lehet kihozni a béketűrésből az ötöst, de azért ilyenkor is jól érzékelhető az autó kifejezetten élettel teli viselkedése, ami által vidámabbak lesznek a szerpentinek, és izgalmasabbak a kanyarok.

bmw_170524_0941_bmw_honda_170524_0941_DSC_6354

A vitatott technológia

És akkor üljünk le egy percre, csukjuk be az ajtót, és beszéljünk egy picit a dízelmotorról. Tudom, félve tesszük, még inkább félve dicsérjük, mert lassan letisztítani is nehéz szegény Rudolf zseniális koncepcióját, annyi sár került rá az elmúlt években. Pedig, ha csak azt nézzünk, milyen dinamizmussal, milyen mérsékelt fogyasztás mellett (7,8 liter/100 km vegyes használat során) hajt meg egy ilyen nagy autót, akkor ismét szárnyra kaphatna bennünk a lelkesedés. Nemrég pont Harald Krüger, a BMW vezérigazgatója védte meg a technológiát, mivel szerinte a dízelmotorok nélkül az uniós klímacélokat aligha lehetne teljesíteni. Úgy tűnik, a vezér szavai a vásárlók körében is nyitott fülekre találtak, hiszen globálisan semennyit nem esett vissza a BMW-dízelmotorok részesedése az első negyedévben. Ráadásul a részecskeszűrő és az AdBlue adalék hatására – amivel tesztautónk is rendelkezett – nehéz lenne fogást találni a modern dízeleken. Ami biztos, hogy a „kis” két literes motort a feltöltés elképesztő nyomatékhoz segíti, amely visszafogott fogyasztás (és hanghatás) mellett dinamikusan mozgatja a nem éppen kicsi autót. A 66 literes tanknak köszönhetően pedig hatalmas távolságok hidalhatóak át. Az általunk mért 7,8-cas átlagfogyasztás pedig nagyobb odafigyeléssel még lejjebb vihető.

bmw_170518_1338_bmw_5_170518_1338_DSC_8794

Ínyencségek

Érdemes talán egy külön kis apró fejezetben végigszaladni az ötös számos izgalmas extráján, amivel a BMW felvértezte hét évig alighanem piacon maradó újdonságát. Itt vannak rögtön kedvenceink, az illatpatronok: a kesztyűtartóban egy elkülönített részben különböző gyári illatpatronokat lehet elhelyezni, amelyek a szellőzőrendszeren keresztül illatosítják az utasteret. Meglepő és látványos extra maga az „okos”autókulcs is. Az ezen lévő kis kijelző segítségével, érintéssel különböző funkciók érhetőek el. Megjeleníti, hogy az autó be van-e zárva, mennyi kilométert tehetünk még meg vele, és a lényeg: az „okos-kulcson”keresztül valósítható meg a távvezérelt parkolás is. Ez utóbbi úgy működik, hogy folyamatosan nyomva tartva a kulcson lévő„P”– feliratú gombot egy fel és lefele nyíllal mozgathatjuk az autót előre és hátra. Így olyan helyekre is bedirigálhatjuk az ötöst, ahol kissé nehéz lenne a kiszállás. Látványos és mindenki elismerését kivívó extra a korántsem új, de nagyon meggyőző kamera és érzékelő rendszer, amelynek segítségével álló helyzetben akár virtuálisan körbejárhatjuk az autót. Hasznos például, ha meg akarunk győződni arról, mennyire ügyesen parkoltunk le..

bmw_170524_0909_bmw_honda_170524_0909_DSC_6278

Összegzés

Az új modellben megvan valójában minden, ami miatt a BMW újra uralhatja a prémium középkategóriát a jövőben. Finoman rugózik, hangtalanul siklik, beltere nagyon ízléses és magas kidolgozási minőségű. Az elektronikus rendszerek gyorsak és átgondoltak. Az elsőre kicsit indirekt kormányzás és a szokottnál puhább futómű inkább az utasoknak kedvez, de a hátsókerék-hajtás és a 400Nm nyomaték elég egy kis tánchoz, ha végre itt a péntek.

Szerettük:

– nagyon harmonikus, magas minőségérzetű beltér
– erős, kulturált motor
– semleges viselkedés
– hátsókerék-hajtás
– nagyon fejlett és gyors elektronika
– kedvező fogyasztás

Nem szerettünk:

– kissé indirekt kormányzás

Adatok:

Hossz/szél./mag.: 4936/1868/ 1467 mm

Motor: 1995 cm3, 190 LE/ 4000, 400 Nm/1750-2500

Végsebesség: 235 km/h

Gyorsulás (0-100 km/h): 7,5 s

Alapár: 13 649 000 Ft

Tesztautó ára: 22 269 200 Ft

Tesztautó: BMW Magyarország Kft.