Újra „Miénk itt a park!” – Közösen megszépítjük a Népligetet!

A FŐKERT Nonprofit Zrt., és Budapest Főváros Önkormányzata immár negyedik alkalommal közös, tavaszváró nagytakarítást szervez, Miénk itt a park! elnevezéssel a Népligetben 2014. március 29-én, szombaton, délelőtt 10 órától.

A rendezvényt megnyitja: Dr. György István, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, Kőbánya országgyűlési képviselője.

Idén is folytatja a FŐKERT Nonprofit Zrt. a két éve megkezdett, nagysikerű lakossági programját, melynek keretében kora tavasztól késő őszig biztosítanak lehetőséget a lakosságnak, hogy részt vegyenek a város számos pontján megrendezett „parkszépítő” akciókban.

Cél: elérni, hogy Budapest lakossága sajátjaként gondoljon a budapesti zöldterületekre.

Az önkéntes zöldítő programokkal szeretne a FŐKERT lehetőséget biztosítani a budapestieknek arra, hogy ők is tevékenyen részt vegyenek a munkákban, betekintést nyerjenek a zöldfelület gondozás rejtelmeibe és megtapasztalják, hogy mennyi energiát igényel egy-egy terület rendbehozatala, illetve megéljék az alkotás örömét.  A több éves tapasztalat azt mutatja, hogy a lakosság által létrehozott, felújított, rendbe tett területekre sokkal jobban vigyáznak a jövőben.

A kertészeti előképzettséget nem igénylő feladatokhoz szükséges eszközöket, illetve a szakmai irányítást természetesen a társaság biztosítja a résztvevőknek.

A most szombati nagytakarítás során a Planetárium környezetében az önkéntesek szemetet szedhetnek, pázsitot takaríthatnak, valamint több mint 2.000 árvácska elültetésében segíthetnek a kertészeknek. Jó idő esetén mindemellett megújítják a Tölgyfás játszótér homokozóját, valamint a kihelyezett padok is új színt kapnak majd.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*