Újra Hattyú és Prozódia, a Feledi Project őszi előadásai!

Fotó: Jókúti György, Képen: Krauzs Alíz, Balássy Szilvia, Bajári Levente

Fotó: Jókúti György, Képen: Krauzs Alíz, Balássy Szilvia, Bajári Levente

Újra Hattyú és Prozódia, a Feledi Project őszi előadásai! Tavalyi nagy sikerű HATTYÚ előadás újrajátszásával kezdi az őszi időszakot a Feledi János által vezetett Feledi Project. A Nemzeti Táncszínházzal közösen bemutatott előadás új helyszínen a Marczi Közösségi Térben (Marczibányi Téri Művelődési Központ 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a) lesz látható 2014. október 20-án.
Krausz Alíz (Bozsik Yvette Társulat) és Bajári Levente (Magyar Nemzeti Balett) mellett Balássy Szilvia szerepét, áldott állapota miatt Horváth Zita veszi át, így már szeptemberben elkezdődtek a betanító, felújító próbák.
A hattyú a tisztánlátás, a bölcsesség és a hű szerelem jelképe lett. Az alkímiában a szellemi tisztánlátást jelképezi, a víz és a tűz ellentétének egységét szimbolizálja. Egy olyan ősállapotét, mely a kétneműség jegyeit hordozza, így hím és nőstény formájában egyaránt megjelenhet. A hattyúk tava mese, amit mindenki ismer: a fehér tütüben táncoló hattyúk a klasszikus balett emblematikus jelképei. A valóságban mi van a jelképek és a történet mögött? A történet tulajdonképpen magáról az életről, a felnőtté válásról, saját döntéseink és érzéseink felvállalásáról szól. Vágyaink olykor élvezetessé teszik az életünket, máskor pedig szenvedést okoznak. Az igazi tiszta vágy az, amikor kiolthatatlan láng ég a szívedben az iránt, hogy maradéktalanul feltárd és megoszthasd másokkal mindazt, ami lényedből fakad. Hattyúk, táncművészek szabályokkal körbevett világán keresztül az emberi elme rejtelmeit látjuk. Milyen hatással lehet valakire, ha kitör a megszokott életéből és felfedezi egy olyan oldalát,melyről korábban nem is gondolta, hogy létezik?
Majd 2014. november 26-án láthatja a közönség újra, új helyszínen a PROZÓDIA című előadást szintén a Marczi Közösségi Térben (Marczibányi Téri Művelődési Központ 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a) , amit nyáron Nemzeti Táncszínházzal közösen a “Táncestek a Karmelita Udvarban” szabadtéri programsorozat keretén belül mutatott be a Feledi Project a világörökség részét képező Budai Várban. A táncestet Kodály Zoltán zenei világa inspirálta a Trio a lá Kodály izgalmas, modern élőzenei közreműködésével.

Prozódia. A szó jelentése a verstanban azzal foglalkozik, ahogy a természetes beszéd verssé alakul, illetve milyen módon válik ritmikus formákká. A zenében a szöveg és a zene helyes illeszkedésének tana ez, a zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg lejtéséhez és hangsúlyozásához. Előadásunkban azt keressük, hogy a tánc és Kodály Zoltán zenei világa hogyan alakul egységes világgá különböző életérzések kapcsán. Trio a lá Kodály, Oláh Dezső, Junior Príma díjas zongoraművész, Tar Gergely ütőhangszer, Erdő Zoltán klarinétművész elsődleges célja a hagyományok ápolása mellett új reflexiókat bemutatni Kodály Zoltán népzenei gyűjtéseire, amelyek ily módon XXI. századi nézőpontból újra felhívni a figyelmet a magyar zenére, azon belül a népzenére. A Kodályi témákra íródó művek egyrészt tisztelgést fejeznek ki Kodály munkássága és zenei szelleme előtt, másrészt a már ismert témákat újfajta megközelítéssel próbálja bemutatni a közönségnek.
Mindeközben már szeptemberben elkezdődtek az új premier előkészületei,egyeztetések dramaturggal, díszlet és jelmeztervezővel. A legújabb Feledi Project bemutatóját Weöres Sándor Psyché című műve ihlette, amit 2014. december 3-án mutatnak be Mom Kulturális Központban.

A Feledi Projectről:
A Feledi Project létrehozója Feledi János táncművész, koreográfus, rendező. Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végezte 2003-ban. Pályáját a Győri Balett tagjaként kezdte, majd négy évig a Budapest Balett szólótáncosaként, koreográfusaként dolgozott. Balettmesteri diplomájának megszerzése után a PR-Evolution Dance Company és a BaDora Dance Company tagja volt. Önálló koreográfiával 2010-ben jelentkezett. Ezek után alakult a Feledi Project.
A jelenlegi kulturális és gazdasági helyzetben jelenleg project alapon hozza létre produkcióit. Eddig hat egész estés darabot készített: Idők folyamán (2010),Physpacom-physical space communication (2011), Puccini: Le Villi (Lidércek) (2012), Öngyilkos Érzelmek (2013), Hattyú (2014) és Prozódia (2014) címmel,amelyeket folyamatosan játszanak teltházzal a Nemzeti Táncszínházban, Szkéné Színházban és nemzetközi hírnevű hazai fesztiválokon.A projekt rendszerben működő társulat magját olyan művészek alkotják, akik nemzetközi és hazai táncművészet elitjéből kerülnek ki, de mellettük fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak. A társulatot, projectet magas szintű technikai tudás, kiváló művészi előadói jelenlét jellemzi. Koreográfiákra jellemző, hogy egyedi módon ötvöződik a klasszikus balett alapjai a modern tánc elemeivel. Cél sajátos formanyelven minőségi produkciókat létrehozni magasan kvalifikált művészekkel. A minőségi munka és a számos produkció kivívta a hazai táncszakma szeretetét és elismerését, ennek bizonyítéka, hogy a Feledi Projectet 2014-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Koreográfusok Társasága tagjai köré választotta.