Újjáépített BMW-vel a Kassa Rallyn

A Baranya Kupa után azzal kellett szembesülnie Lángi Attilának, hogy az általa hajtott BMW Z4 M Coupe nincs igazán jó formában. A komlói teszt után a Dynamic Rally Team csapat gőzerővel dolgozott azon, hogy versenyképes formába hozzák a technikát – nem túlzás talán azt állítani, hogy teljesen újjá is építették a kocsit. A Lángi-Veres duó így újult erővel, konkrét célokkal vág neki hétvégén a 41. Kassa Rallynak.

 

Lángi Attila: Amint vége lett a Baranya Kupának, már emelőre is tettük az autót, és nekiálltunk a revíziójának. Észrevettük azt, hogy egy nagyon rosszul összerakott kocsival álltunk oda a komlói futam rajtjába. Rengeteg munka volt tehát a Z4-gyel, még most sem végeztünk vele teljesen, ugyanis szinte mindent ki kellett cserélni rajta. A hét elején azért elvittük egy kisebb körre, hogy magasságot és lámpát állíthassuk rajta – utóbbi azért kellett, mert valószínű, hogy lesz még olyan szakasz, amit majd sötétedés után kell teljesítenünk. Úgy érzem, most már rendben lesz a gép, viszont kíváncsian várom, hogy fogunk vele autózni, hiszen most teljesen mások a számok, másfajta beállításokat kell majd eszközölni a BMW-n.

Igazi tesztre most is csak az első gyorsasági szakaszon lesz majd lehetőségünk. A hivatalos program szerint azonban előtte, csütörtökön és pénteken még a pályabejárás, adminisztratív és technikai átvételek, valamint az ünnepélyes rajtceremónia vár ránk. Szombat délben pedig kezdődnek a küzdelmek.

A cél – amellett, hogy mosolyogjunk a végén – az, hogy a BMW-sekkel szemben fel tudjuk venni a kesztyűt. Az eddigi, kassai futamokon mindig meg kellett küzdenünk a technikával, meglátjuk, hogy most mit fog engedni, illetve mi milyen állapotban leszünk. De az biztos, hogy nem fogjuk ellazsálni a dolgokat, hiszen komoly téttel bír számunkra ez a bajnoki forduló. Itt az ideje, hogy egy jó kocsival, egy jó itiner alapján, egy igazán jót menjünk!

 

Veres Gábor: Jó és rossz emlékeim egyaránt vannak Kassáról. Jellemzően a tempós, hosszabb pályák alkotják a menetrendet, így minden erőkre szükségünk lesz ahhoz, hogy fel tudjuk venni a versenyt a kategóriatársakkal. A cél a cél és a győzelem. Csak úgy lesz értelme számunkra az októberi Mecsek Rallyenak, ha most hétvégén a kategóriánk élén tudunk végezni. De legalábbis a nagy ellenfelünket, Rafael Tamást, Rafit magunk mögött kell tartanunk. Mellette Tőzsér Áronék és Schubert Istvánék is beleszólhat a pontállásba, így kijelenthetjük, hogy Kassán sem lesz könnyű dolgunk. Erőből kell menni, és ki kell hoznunk magunkból a legjobbat.