Ujhelyi: turisztikai együttműködéssel az ifjúsági munkanélküliség ellen

A turisztikai szektor és az Európai Parlament, illetve az Európai Bizottság újszerű együttműködésére tett javaslatot Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az európai szállodákat és éttermeket tömörítő legbefolyásosabb nemzetközi szövetség (HOTREC) legutóbbi közgyűlésén.

Az MSZP európai parlamenti képviselője a Lettország fővárosában megrendezett turisztikai konferencián tartott előadásában kiemelte, hogy az Európai Uniónak nincs egyértelmű és egységes, az ágazat valamennyi részletét és problémáját kezelő turizmuspolitikája. Ujhelyi rámutatott, hogy a turisztikai szektor az egyik legnagyobb befolyással bíró gazdasági ágazat, amely érdemben befolyásolja a növekedési és foglalkoztatottsági adatokat. „A világ GDP-jének kilenc százalékát ez a szektor termeli meg. Európában csak tavaly tízmillió munkahelyet biztosított a turizmus, az európai tagállamok foglalkoztatási rátájának négy százalékát. A szektor teljesítménye pedig még a gazdasági válság idején is növekedést mutatott, még ha lassulót is. Ezt a képességet ki kell tudni használni más célokra is” – fogalmazott a rigai eseményen Ujhelyi István.

A szocialista politikus az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként bejelentette: személyes kezdeményezéseként meghirdeti a „Tourism on the S.P.O.T.” programot (S.P.O.T. = Special Partnership of Tourism), amely egy új megközelítésű együttműködés az európai intézményrendszer és a turisztikai szektor között. Ujhelyi javaslata szerint a turizmusipar képviselőinek is felelősséget kell vállalniuk a társadalmi problémák megoldásában, így például az ifjúsági munkanélküliség elleni harcban. A „S.P.O.T.”-program részeként uniós források és az európai döntéshozatali fórumok bevonásával új és fenntartható munkahelyeket, szakmai továbbképzéseket lehetne biztosítani az európai fiataloknak, így a Magyarországról egyre nagyobb számban gazdasági emigrációba menekülő ifjúság számára is.

„Az ifjúsági munkanélküliség Európa egyik legnagyobb és legégetőbb problémája, amelyre születtek ugyan kiváló megoldások – például az Ifjúsági Garanciaprogram -, de ezek kihasználása, megvalósítása már kevesebb eredményt mutat. Kapcsoljuk össze az Európai Bizottság programjait, törekvéseit és biztosítsunk új munkahelyeket, szakmai képzéseket Európa útkereső fiataljainak! Ez egyszerre nyújt legalább részbeni választ az európai közösséget égető problémára, nyújt hosszútávú partnerséget az európai intézményrendszerrel és jelent új munkaerőt, további progresszív fejlődést a turisztikai szektor számára” – fogalmazott a HOTREC rigai konferenciáján Ujhelyi István, aki egyúttal a „S.P.O.T.”-program részleteinek kidolgozásához a turizmusipar döntéshozóinak együttműködést kérte.

A közgyűlésen új vezetőket is választott a HOTREC, az alelnöki pozíciót Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke nyerte el.

Ujhelyi István,
a Közlekedési és turizmus bizottság alelnöke