Újabb osztálynyi rászoruló gyerek vehetett át tanszercsomagot az Ökumenikus Segélyszervezettől

„Találjátok meg magatokban a tehetséget, küzdjetek és akarjatok mindig többek lenni!” – bíztatta Koko a megajándékozott gyerekeketIMG_1852

Budapesti rászoruló gyermekek iskolatáskáját töltötte meg csütörtökön az Ökumenikus Segélyszervezet, miközben az „Iskolakezdés együtt!” segélyakció keretében ezekben a napokban érnek célba az elmúlt hetek adományaiból vásárolt hiánypótló taneszközök országszerte és határon túli, nehéz körülmények között élő családokhoz is. A Segélyszervezet most a soroksári gyermekjóléti szolgálatának látókörében élő hátrányos helyzetű diákok számára adott át tanszercsomagokat.

 

Az adományok átadásában részt vevő Kovács Koko István, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete lelkesítő szavakkal fordult a gyerekekhez: „Találjátok meg magatokban a tehetséget, küzdjetek és akarjatok mindig többek lenni, eredményeket elérni. Az új tanévben is ez legyen előttetek a célkitűzés, amiben az Ökumenikus Segélyszervezet most tanszerekkel segít benneteket.”

A tanszerátadásra hétszáz táskányi tanszerre elegendő, több mint 7 millió forintos támogatással és Ének Iskolája! meglepetés koncerttel érkezett a segélyakció kiemelt támogatója, az E.ON Hungária Zrt. Károlyi Zsuzsanna vállalati kommunikációs osztályvezető elmondta: külön öröm számukra, hogy ebben az akcióban most három, gyermekkel kapcsolatos, általunk támogatott program ér össze. Az elmúlt hétvégén rendezett, adománygyűjtéssel összekötött IRONMAN 70.3 gyermekversenye az IRONKID, az ifjú tehetségeket felkaroló Ének iskolája! és az immár harmadik éve támogatott Iskolakezdés együtt! program.  A meglepetés mini koncert énekesei– Balogh Artúr, Kenedi Veronika, Dénes Roland – az iskolatáskák megtöltésébe is besegítettek.