Újabb járatokon lép életbe az elsőajtós felszállási rend

Július közepén és augusztusban ismét bővül az elsőajtós felszállási rendben közlekedő nappali buszjáratok köre. Az utasok igény esetén a járművezetőnél is vásárolhatnak jegyet. Elsőajtós felszállási rendre áll át a következő hetekben a 25-ös, az 54-es, az 55-ös, a 84E, a 89E, a 94E, a 161-es, a 161A a 172E, a 254E, a 272-es és a 294E busz, azaz többek között minden gyáli és törökbálinti járat.

 

Jelenleg 103 nappali autóbusz-, 2 troli- és 31 éjszakai járat közlekedik elsőajtós felszállási rendben. A program eredményességének legbeszédesebb mutatója az, hogy a BKK jegyárbevétele folyamatosan növekszik a szigorúbb ellenőrzéseknek köszönhetően, így több forrás jut a járműpark fejlesztésére is. Éppen ezért indokolt az elsőajtós felszállási rend kiterjesztése további járatokra is. Jeggyel, bérlettel, utazási jogosultsággal rendelkező utasainktól számos pozitív visszajelzés érkezett a rendszerrel kapcsolatban, hiszen az új rendszerben az utazási feltételeket be nem tartó utasok száma is csökkent a járműveken.

 

A következő hetekben az alábbi járatokon vezetjük be az elsőajtós felszállási rendet:

 

Július

 

  • július 13-ától, szombattól: a törökbálinti 172E és a 272-es autóbuszok vonalán;
  • július 20-ától, szombattól: a rákospalotai 25-ös autóbusz vonalán;
  • július 27-étől, szombattól: a Boráros teret Pestszentimrével, illetve Gyállal összekötő 54-es és 55-ös, valamint az Alacska úti lakótelep és a Népliget metróállomás összeköttetését biztosító 254E autóbuszok vonalán;

 

Augusztus

 

  • augusztus 3-ától, szombattól: a gyáli 84E, a 89E, a 94E és a 294E autóbuszok vonalán;
  • augusztus 10-étől, szombattól a Rákoskeresztúrra járó 161-es és a 161A autóbuszok vonalán.

 

Amennyiben felszálláskor az utas nem rendelkezik érvényes jeggyel vagy bérlettel, emelt áron, 450 forintért jegyet vásárolhat a járművezetőnél, elővételben a jegypénztáraknál 350 Ft-ért, hiszen elsődleges célunk nem a pótdíjazás, hanem a jogosulatlanul, azaz érvényes jegy vagy bérlet nélkül felszálló, ezáltal hosszú távon mind a Budapesti Közlekedési Központnak, mind pedig – közvetve – a többi utasnak hátrányt okozó bliccelők számának csökkentése. Az elsőajtós felszállás, mint ellenőrzési módszer megteremti a lehetőséget arra, hogy még a felszállás során kiszűrjük a bliccelő vagy az utazási feltételeket megsértő utasokat.

 

A most bevezetendő változások nyomán immár 148 db elsőajtós felszállási rendben közlekedő járatunkat az alábbiakban foglaljuk össze.

 

Nappali járatok:

 

autóbuszok:

 

13, 13A, 15, 25, 29, 38, 39, 40, 40E, 46, 53, 54, 55, 57, 58, 63, 64, 64A, 65, 67, 71, 84E, 87, 87A, 88, 89E, 91, 92, 93, 94E, 96, 98, 98E, 102, 104, 104A, 113, 113A, 115, 117, 118, 119, 120, 121, 124, 125, 126, 126A, 128, 129, 130, 131, 133, 134, 137, 138, 140, 141, 143, 144, 146, 147, 149, 152, 153, 155, 156, 157, 161, 161A, 162, 162A, 164, 165, 166, 166A, 170, 172E, 174, 175, 179, 181, 183, 185, 186, 187, 188E, 191, 193E, 197, 198, 203, 204, 212, 217, 217E, 218, 224, 225, 231, 234, 237, 243, 251, 254E, 257, 262, 264, 266, 272, 277, 281, 291, 294E, 296

 

trolibuszok:

 

73, 79

 

Éjszakai járatok:

 

900, 901, 908, 909, 914A, 918, 922, 930, 931, 937, 938, 940, 941, 943, 948, 956, 960, 963, 964, 966, 968, 972, 979-979A, 980, 990, 992, 994, 996, 996A, 998, 999

 

Kérjük utasainkat, támogassák a járművezetők munkáját – ezáltal az autóbuszok menetrend szerinti közlekedését – azzal, hogy jegyüket, bérletüket, vagy a vonaljegy megvásárlásához szükséges összeget előkészítik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*